„Aki 100 százalékra értékeli önmagát, az keressen másik munkahelyet, mert neki itt már nincsenek kihívások”

„Nálunk szerencsére nagyon laza az igazgató. Nem csinál belőle nagy ügyet. Nehéz kerületben dolgozunk, az is csoda, ha tanít itt bárki. Igyekszik legalább a lehetőségekhez képest jó hangulatot teremteni. Annyit mondott szeptemberben: olyat vállaljunk, amit amúgy is csinálunk. Ne spilázzuk túl! Ő sem teszi. Órát nem látogat, nem nyaggat minket a TÉR-rel (pedagógusok teljesítményértékelési rendszere). Töltsünk fel valamit a Kréta felületére, igazolandó, hogy megcsináltuk a vállalást, de semmi táblázat, semmi esszéírás, semmi óralátogatás. Ki-ki lelkiismerete szerint amúgy is teszi a dolgát. Az igazgató pontosan tudja TÉR nélkül is, hogy kik a húzóerők a tantestületben. Nem tudom, lesz-e elbeszélgetés mindenkivel, idő sincs rá igazán. A legbuzgóbbakon kívül a többieknek az értékelése kb. azonos lesz. De erről még nem szól a fáma. Hogy a 80 százalékon felüliek jutalma mi lesz? Azt balladai homály fedi. Félő, hogy semmi, szóval mire fel hajtsunk?”

Az idézet egy névtelenséget kérő pedagógustól származik és ha az olvasó úgy érzi, hogy már itt elvesztette a fonalat, a hiba nem benne van, hanem abban az egyelőre elég zavarosnak tűnő rendszerben, amit a pedagógusok teljesítményértékelésére vezetett be a Pintér Sándor által irányított belügyminisztérium, ahová az oktatásügy tartozik. A TÉR-ről korábban többször is írtunk (itt és itt), és az idei tanév végén élesedik először.

A gyerekeket agyonmérik, a tanárokat agyonértékelik

Már 2022-ben kiszivárgott egy tervezet, amiben az szerepelt, hogy be fognak vezetni egy, a pedagógusok teljesítményének értékelésére hivatott rendszert, aminek lényege, hogy a külső minősítés mellé elindítanának egy évente elvégzendő belső értékelési folyamatot is. A magyar oktatáspolitikáról folyó diskurzusban kevésbé van jelen a világ fejlett országaiban már bő két évtizede zajló, az oktatási rendszerek neoliberális fordulatával szemben kialakult kritikai szemlélet, amely szerint – ahogy Stephen J. Ball egyik tanulmányában fogalmaz – eltűnőben van az a „régi” szakmaiság, ami a tanárt még értelmiségi szereplőként kezelte, aki felelősen gondolkodik az oktatás társadalmi céljairól. Ezzel szemben megjelent egy újfajta, a piaci logika által működtetett szakmaiság, ami a tanárt elsősorban mérhető készségek birtokosaként és mérhető teljesítmények előállítójaként értelmezi és eszerint is értékeli, a siker mércéje pedig a gyerekből kiképzett jó munkaerő. És ha az elmúlt években szinte minden évfolyamra kiterjesztett és egyre több tantárgyat lefedő hazai kompetenciaméréseket vagy az idén élesben debütáló TÉR-t nézzük, akár értelmezhetnénk őket a magyar oktatáspolitika neoliberális fordulataként is.

De hogyan néz ki a teljesítményértékelési rendszer a gyakorlatban? A pedagógusoknak a tanév elején ki kell tűzniük maguk elé három teljesítménycélt, amelyek teljesülését a tanév végén az igazgató értékeli, míg az iskolaigazgatók értékelését az intézmény fenntartója végzi. Már ebben az első tervben is szerepelt a bérdifferenciálás: a legjobban teljesítő pedagógusok felső 20 százaléka béremelést kapna jutalmul, míg a legrosszabbul teljesítő 20 százaléknak csökkentenék a fizetését. Ez utóbbit aztán elvetették, a fizetéseket csökkenteni nem lehet, arról pedig mindenki csak találgat, hogy van-e kvóta azokra, akik fizetésemelést kaphatnak. „Azok, akik 80 százalék felett teljesítenek, béreltérítést kapnak, de nem tudjuk, hogy mennyit. A tankerület indoklást kérhet, ha túl magasnak tart egy értékelést” – mondta kérdésünkre egy névtelenséget kérő fővárosi iskolaigazgató.