Nekiment két hazai természettudós akadémikusnak a múlt héten a Magyar Nemzet. A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának két kutatóját, Pál Csabát és Papp Balázst pécézte ki a kormány szócsöve, amely „elvtelen összefonódást” emleget velük kapcsolatban, csak azért, mert bizonyos kutatásokat, eredményeket és publikációkat közösen jegyeznek. Gábor Márton szeptember 3-án megjelent cikke azt sejteti, hogy a két kutató „karrierugrása”, vagyis a tudományos előmenetelük annak köszönhető, hogy ugyanazokat az eredményeket duplán hivatkozzák, számolják el, és tulajdonképpen beveszik egymást saját kutatásaikba, valós munka nélkül. Ebből azt a következtetést vonja le a cikk, hogy egyrészt a két kutató teljesítményében nincs semmi figyelemreméltó, hiszen , ha „kiszűrjük a duplikált teljesítményeket, mindkettejük mutatói egy átlagos magyar kutató szintjére esnek vissza”, másrészt lám, ez is bizonyítja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) „kiválasztási mechanizmusai súlyos ellentmondásokkal terheltek”.

Úgy tűnik, mintha a Magyar Nemzet nem tudna mit kezdeni a társszerzőség fogalmával és gyakorlatával és a tudományos részterületek szakembereinek együttműködésével, miközben a természettudományokban már alig van olyan kutatás és publikáció, amelyet egyetlen tudós jegyezne. Teljesen mindennapos a csapatmunka, a több résztvevő, szerző, minthogy maguk a kérdések és a vizsgált problémák is komplexek, és nem szűkíthetők le egyetlen területre.

Az MTA elnöke, Freund Tamás szeptember 6-án nyilatkozatban állt ki a kutatók mellett. A Magyar Nemzet cikkéhez képest terjedelmes szöveg egyrészt állásfoglalás, másrészt magyarázat. Eszerint az együttműködés nem „duplikáció”, hanem a korszerű tudomány működési módja. „A bonyolult biológiai kérdések megválaszolása ma már szinte elképzelhetetlen eltérő szakterületek szoros összekapcsolása nélkül – írta Freund. – Pál Csaba kísérletes mikrobiológiai és Papp Balázs számítógépes biológiai kutatócsoportja tökéletes példája egy ilyen, egymást erősítő együttműködésnek. Munkájuk nem azonos, hanem kiegészíti egymást, és éppen ez teszi lehetővé, hogy olyan eredményeket érjenek el, amelyekre külön-külön nem lennének képesek. Ennek az együttműködésnek a sikerét a világ vezető tudományos folyóirataiban közösen publikált cikkek sora igazolja (pl. Nature Microbiology, Nature Ecology and Evolution, Nature Communications, PNAS).”

Freund hivatkozik többek között a Nobel-díjakra is, amelyeket igen gyakran kapnak megosztva ketten, vagy többen is akár, közösen elért tudományos eredményeikre, ahogy például Karikó Katalin és Drew Weissman esetében történt.

A Magyar Nemzet cikke egyértelműen abba a támadássorozatba illeszkedik, amelynek jelképes nyitánya Schmidt Mária saját blogján publikált szövege volt: a történész áprilisban a „a velünk élő sztálinizmusnak” nevezte az MTA-t, csak azért, mert néhányan a tagjai közül megnyilvánultak egy közéleti kérdésben. Májusban Lánczi András folytatta a támadást a Magyar Nemzetben: szerinte „a rendszerváltás elmaradt az Akadémián”, és baloldalisággal, a kormányzattal szembeni elfogultsággal vádolta a tudósokat, és megkérdőjelezte teljesítményüket. Ezután nem máshol, mint az MTA májusi, bicentenáriumi közgyűlésén Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter fogalmazott meg alig burkolt vádat, ugyan némileg decensebben, de azért a hatalmi szó nyomatékával, amikor azt kérdezte, vajon itt most „vannak-e olyan erők, amelyek korlátozzák” az MTA „alapfeladatát, a nemzet szolgálatát”. Július végén Lentner Csaba közgazdász nevezte „arctalan, elnyomó intézménynek” az MTA-t, megint csak a Magyar Nemzetben, és belterjességet, teljesítmény nélküliséget emlegetett.

Nem kizárt, hogy mindez retorikai előkészítés volt ahhoz a folyamathoz vagy inkább a folyamat következő fejezetéhez, amely során a kormányzat újabb és újabb átszervezésekkel szedi szét a hazai tudományos intézményrendszert. Az átalakítás 2019-ben kezdődött, amikor leválasztották a kutatóintézeteket az MTA-ról, most pedig még a leválasztott intézeteket is szétszedik úgy, bizonyos HUN-REN-intézeteket az ELTE-hez csatolnak. (Jegyezzük meg: jóval akadémiai elnökké választása előtt maga Freund Tamás is tudósoknak ment neki: egy Orbán Viktornak írt, majd a Qubit által megszerzett, támadó hangú levélben nevezett bizonyos bölcsész kutatókat „a fiatalságot mételyezőknek” – igaz, később elnézést kért tőlük.)

„A legjobb magyar kutatók közé tartoznak"