Úgy tűnik, nem írtak fel minket a negatív hozzáállású médiamunkások közé a Whitedog Media szakemberei, hiszen sikerült regisztrálnunk a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi, 199. közgyűlésére. Persze azonnal pontosítsunk is: nem az MTA listázta, azaz listáztatta a médiamunkásokat, hanem a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, és meglehet, a két intézmény sajtólistája között nincs is átfedés – bár amióta a kormányzat leválasztotta a kutatóhálózatot (előbb ELKH, majd HUN-REN néven) az Akadémiáról, nehéz volna megmondani, hogy éppen milyen pontokon és hogyan kapcsolódik egymáshoz a két intézmény. Szabad szemmel azt is nehéz megállapítani, hogy mit jelent ez a szétválasztás a mindennapokban, és hogy tulajdonképpen miért is jó.

Pedig ez az elválás már 2019-ben történt, a hálózat 2023 szeptemberétől működik HUN-REN néven. Rohan az idő. Sőt, gyorsul, hiszen mégiscsak a tudomány fellegvárában vagyunk. Az MTA ugyan még MTA, de az ingatlanvagyona már nem egészen az övé; tavaly decemberben került pecsét az ügyre, miszerint az Akadémia az értékbecslés szerint 130 milliárd forintot érő kutatóhálózati ingatlanjait eladta 80 milliárdért az államnak, hogy az majd továbbadja a HUN-REN-nek. De nemcsak az idő nem áll meg, hanem az infláció sem – ez az ingatlanvagyon minden nap egyre többet, a 80 milliárd egyre kevesebbet ér. Közben pedig az ügylet késedelmet szenved, hiszen februárban Radnóti Sándor és Vörös Imre akadémikusok, illetve az Akadémiai Dolgozók Fóruma közigazgatási pert indított a vagyon átruházása miatt, vagyis megtámadta azt a közgyűlési határozatot, amely az átruházásáról rendelkezik. Ez pedig halasztó hatályú, ameddig végig nem fut a jogi folyamat.

Nem csitulnak a viharok a nyilatkozatok szintjén sem. Schmidt Mária történész, múzeumigazgató nemrégiben (mintha csak a központi üzenetet küldte volna?) „a velünk élő sztálinizmusnak” nevezte az MTA-t, azzal vádolva a tudósokat, hogy beleszólnak a közügyekbe, meg politizálnak. Mert akadtak, akik tiltakoztak a miniszterelnök poloskázós beszéde miatt, mondván, az „átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át”. Erre írta Schmidt, amit írt, azt javasolva, hogy „az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából”, és „vegye vissza a neki juttatott” vagyont, a székház kivételével. Hiszen ülésezni csak kell valahol. Az MTA becsmérlésére és eljelentéktelenítésére Freund Tamás akadémiai elnök válaszolt, és finoman, de határozottan megvédte az MTA tudósait és azon jogukat, hogy megszólaljanak.

Ebben a helyzetben kezdődött az ünnepi közgyűlés. Az, amellyel kapcsolatban több tudós figyelmeztetett: ha itt a miniszterelnök megjelenik, sokan lesznek, akik kivonulnak. A miniszterelnök nem volt jelen, Sulyok Tamás köztársasági elnök és Hankó Balázs miniszter azonban igen.

A viharok közepette pedig mégiscsak 200 éves lett az intézmény, és az épület előtt ma felavatott, a járda kövei közé rejtett emlékmű, a Határtalan történet pontosan ezt teszi átélhetővé. Kétszáz darab vörös kőlap, rajtuk évszámok és események – Kollár László, az MTA főtitkára, terjedelmes és szépen megírt avató beszédében ezekből az eseményekből idézett meg néhányat 12 pontban, nem elhallgatva a történelemnek azon pillanatait sem, amikor az Akadémia „nem szólalt meg, pedig meg kellett volna szólalnia”.

A beszéd felidézett hatalmi beavatkozásokat is, és egyben utalt arra, hogy az emlékmű a tervek szerint az épület előtti téren keresztül húzódott volna, de miután az állam átvette a teret, annak felújítása elmaradt. Az idővonal, vagyis a kétszáz darab tardosi nemes mészkő lap így most keresztben húzódik az épület előtt.

Az idő fontos szerephez jutott Freund Tamás köszöntőjében is: az óköri görög időszemlélet kétfajta időfogalmára, kronoszra, a múló, folyó időre és kairoszra, a kitüntetett, maradandó pillanatokra utalt.

Nehéz ma nem az Akadémia jelenlegi, lebegő, bizonytalan helyzetére asszociálni, ezt érezni minden mondat mögött. Pedig a jelenlegi történések akár múló epizódoknak is tűnhetnének a kétszáz éves időfolyamban. „Biztos pont. 200 éve.” – szól a közgyűlés és az egész bicentenáriumi év programsorozatának mottója. Eközben az elmúlt évek egyre inkább a bizonytalanságról szólnak – tényleg arról van szó, hogy megkérdőjeleződött itt sok minden az Akadémiával kapcsolatban. Kutatóhálózatától és ingatlanvagyona jó részétől is megvált, megválik, és mintha a tudományszervezői, vezetői, tudástermelői szerep helyett egyre inkább a protokolláris szerepei maradnának csupán – és e pillanatban alig sejthető, milyen jövőt jelent mindez.

Eközben a leválasztott kutatóhálózatban, a HUN-REN-ben is az autonómiáért küzdenek, meg persze méltóbb anyagi feltételekért. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) március közepén közzétett 12 pontja a munkabérek, a biztonság, a jogok, garanciák, a munkafeltételek területén követel azonnal változásokat.

A megújult, és valóban pazar Lotz-freskókkal díszített nagyteremben Freund Tamás, az MTA elnöke az Akadémia bicentenáriumi közgyűlésének nyitóbeszédében többek között azt is megjegyezte, hogy jelenleg nincs igény a hatalom részéről az együttműködésre „csupán az igazodásra”. Felidézte, hogy az Akadémia a rendszerváltás után nyerte vissza autonómiáját, és 1994 óta a tagság a tudományos teljesítménytől függ – ezt mintha válasz is lett volna a „velünk élő sztálinista intézmény” vádjára. Egyben megjegyezte, hogy jelenleg az oktatás és a tudomány radikális átalakítása folyik, de ebben az MTA-t nemigen tekintik partnernek: „A forgatókönyv nagy része ismeretlen a tudományos közösség és az Akadémia számára. Nincs érdemi politikai igény az együttműködésre, csupán az igazodásra, így nem válhat meghatározóvá a kölcsönös tisztelet, a bizalom és az egymás iránti lojalitás, sem a magyar tudomány és a politika, sem a kutatás és a felsőoktatási rendszer képviselői között.” Kiemelte azonban, hogy az MTA léte nem a tudósok érdeke, hanem a nemzeté: nemzeti értékről van szó, amelyet meg kell őrizni a jövőnek.

Sulyok Tamás köztársasági elnök szintén a történelmi dimenziókat hangsúlyozta, és mintha az idő jótékony, ápoló és eltakaró szerepe jött volna elő ebben a beszédben. Azt mondta, az akadémiai közösségnek is nagy a felelőssége a magyar tudományosság jövőjében. „A nemzet ügye, a kiváló tudósok felelőssége ma is szellemi erőket egyesít, építkezésre hív. A 21. század számos problémájának megfejtése, titkainak és szépségének feltárása tudósaink, akadémikusaink, az Önök kezében van.”

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter közvetlenül nem reflektált a kormánynak címzett kritikára – ehelyett a „szabadság felelősségéről” beszélt. Valamint a „nemzet szolgálatáról” mint az MTA alapfeladatáról, feltéve a kérdést: vannak-e ma olyan törekvések, amelyek ezt korlátozni akarják?

Nem volt egészen világos, mire, illetve kiknek milyen törekvéseire utal itt, mindenesetre leszögezte: „Az MTA autonóm, szuverén döntéseit szabadon hozza, abba beleszólni senkinek nincs joga.” Ez különösen annak tükrében hangzott érdekesen, hogy az MTA tavalyi közgyűlése, amely végül is megszavazta az ingatlanvagyon eladását, meglehetős kormányzati nyomás alatt állt.

Hankó a Neumann János Programot ismertette röviden, amely annak záloga, hogy a magyar tudománynak továbbra is meghatározó szerepe legyen a világban. A „hatások" oldaláról fogalmazta meg a program három fő irányát, mintha csak a mai korszak tudományosságának egyik sokat emlegetett fogalmára, az impact-re utalt volna. Legyenek új, kiváló tudósok, új Nobel-díjasok, akik innen, azaz Magyarországról válnak Nobel-díjasokká. A kutatás, innováció segítségével megoldani az ország előtt álló kihívásokat („társadalmi hatások”), illetve fejleszteni az innovációs és technológiai szektort („gazdasági hatások”). Az elmúlt évekhez társítható eredményeket is sorolt: egymillió lakosra nálunk 6500 kutató-fejlesztő jut, 50 százalékkal nőtt a PhD-képzésben résztvevők száma, illetve nőtt a szabadalmak száma is. Mint mondta, 2021-ben elkezdődött és most is zajlik a felsőoktatás megújítása, a cél változatlanul az, hogy a legjobb egyetemek közé magyar intézmények is bekerüljenek.

Mintha a jelenleg zajló perre utalt volna a miniszter, amikor azt mondta, hogy a „jogtalan jogi helyzetet” az MTA-val együtt megoldják. Ezzel tulajdonképpen összekötve azt is mondta, hogy ha az ügy megoldódik, hozzáférhető lesz a kormány 18 milliárdja, amely béremelésre fordítható.

A közgyűlésen díjakat is átadtak. Az Akadémiai Aranyérmet Sólyom Jenő (1940, Kolozsvár) Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át. Az Akadémiai Aranyérem az MTA legrangosabb tudományos díja, amellyel a díjazott teljes tudományos munkásságát ismerik el. A díjat a szilárdtest-fizikán belül az alacsony dimenziós és erősen korrelált mágneses és elektronrendszerek elméleti vizsgálatában nemzetközi szinten elért meghatározó eredményeiért, a szilárdtest-fizika hazai oktatásának megalapozásához és felépítéséhez való kiemelkedő hozzájárulásáért, a terület egyik meghatározó műve, az angol és magyar nyelven egyaránt megjelent, A modern szilárdtest-fizika alapjai című háromkötetes összefoglaló könyvéért, számos tudományos publikácójáért, illetve nemzetközi szinten is elismert tudományos és oktatói munkája elismeréseként kapta.