Átvilágítaná az MTA-t Lánczi András, mert szerinte ott nem történt meg a rendszerváltás
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Interjút adott a Magyar Nemzet című lapnak Lánczi András, az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetője. Már maga a cím is üzenet: „A Magyar Tudományos Akadémián elmaradt a rendszerváltás”.
„Schmidt Mária élesen fogalmazott, de precízen” – mondja Lánczi, utalva a Terror Háza Múzeum főigazgatójának az MTA közgyűlése elé időzített szövegére, amelyben sztálinista képződménynek titulálta az akadémiát.
Lánczi kifejti, hogy az MTA alapjait 1949-ben rakták le és lényegi változás azóta sem volt az intézményben. „Hogy világos legyen, a rendszerváltás elmaradt az Akadémián, akkor nem volt meg ez az átvilágítás. – mondja Lánczi a Magyar Nemzetben – Ez pedig azt jelenti, hogy azok, akik a kommunista idők alatt úgymond tudományos teljesítményre tettek szert, azok mondhatták meg egy rezsimváltott világban is, hogy ki a jó tudós, ki a tehetséges fiatal, ki milyen forráshoz juthat, vagyis politikai döntéseket azok hoztak, akik a rendszerváltás előtt is hozhattak."
A lap „egészséges arányokról” kérdezi az akadémia „döntőbizottságaiban”, mire Lánczi az MTA berendezkedésének sajátos verzióját adja: „Politikailag a baloldal, a liberálisok – háttérben a CEU segítségével – elfoglalták az Akadémiát, és elhelyezkedtek az MTA különböző vezető tisztségeiben. Éppen ezért azt mondom, hogy a belső szabályozást teljesen nyilvánossá, átláthatóvá kell tenni."
A kutatóhálózat leválasztása és az akadémiát féltők apropóján, az autonómiával kapcsolatban ezt mondja: „ Dehogy sérült [az autonómia], a kutatók több pénzhez jutnak, mint azelőtt. Nagyobb a függetlenségük. Senki sem szól bele abba, hogy mit kutassanak. Ha valaki beleszólna az Akadémia működésébe vagy a kutatások finanszírozásába, akkor Radnóti Sándor és a hozzá hasonlók sem lennének olyan helyzetben, hogy ilyen hangosan tiltakozzon a reformok ellen.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Finoman, mégis határozottan tette helyre Schmidt Máriát az MTA elnöke
Hétfői blogposztjában a történész sztálinista intézménynek nevezte a Magyar Tudományos Akadémiát. Az MTA elnöke kedden közzétett válaszlevelében azt írja, hogy Schmidt szándékos félrevezetésekkel akarja lejáratni az intézményt.
Az idő soha-soha meg nem áll – múltidézés és burkolt üzenetek a 200 éves MTA jubileumi közgyűlésén
Kivonulás nem volt, igaz, a miniszterelnök sem jelent meg az MTA ünnepi közgyűlésén. Freund Tamás elnök alig burkoltan üzent a kormánynak, Hankó Balázs miniszter pedig szintén burkoltan azt sejtette, ha az ingatlaneladás lezajlik, akadálytalan lesz a béremelés.