„Felmondott a melegek mellett kiálló két pszichológus a Pázmányon, harmadik társukat a dékán hetente fogja leckéztetni a katolikus tanításról” – szól a 444.hu szeptember 5-i cikkének címe, és bár azóta a harmadik pszichológus is felmondott, nem is lehetne ennél frappánsabban megmutatni, hogy milyen lehet ma kritikai társadalomtudományt művelni egy elnyomó rendszerben.

A gender szak 2018-as betiltása vagy a CEU 2019-es kiüldözése az országból jól mutatja a hatalom viszonyát a társadalomtudományokhoz, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ma Magyarországon szociológiát művelni, a válasz ennél mégis összetettebb. A szociológia bizonyos ágaira kifejezetten szüksége van a hatalomnak, a kormányközeli Századvég például folyamatosan szondázza a magyar társadalmat, és ha valaki épp most téved oda a kutatóközpont honlapjára, látni fogja, hogy augusztusban jelentősen javult a lakosság közérzete, ámde a Tisza rezsiprogramjába mind belerokkannánk – márpedig ezeket az eredményeket is társadalomkutatók állítják elő. Ugyanakkor egyetemi szakok betiltásával, a keretszámok alakításával vagy akár a HUN-REN Társadalomkutató Intézet ELTE-hez csatolásával (erről itt, itt és itt írtunk) pedig folyamatosan szűkítik is a szociológia mozgásterét, mert a tudomány kritikai elemzéseit már kevésbé szeretik, és nem túl lelkesek a társadalmi egyenlőtlenségek feltárását publikáló eredményektől sem. Emlékezzünk vissza a tavasszal nagy visszhangot kiváltó KSH-botrányra, amikor valószínűleg úgy manipulálták az adatokat, hogy a szegénység kevésbé legyen látható.

Ugyanakkor a szociológiai képzés hanyatlása nemcsak az illiberális Orbán-rezsim miatt következett be, hanem legalább ilyen hatással vannak rá azok a globálisan zajló folyamatok is, amelyek máshol is sújtják a diszciplínát. Ahogy egy korábbi cikkünkben már részletesen írtunk róla, az Egyesült Államokban például 1954 és 1972 között három és félszeresére nőtt a szociológia szakos diákok száma, amely trend aztán megfordult, és a mélypontot az 1980-as évek végén érte el. A Sociology című brit lap hamarosan egy egész tematikus számot szentel különböző országok társadalomtudományának aktuális állapotáról. Ennek része az az online már elérhető tanulmány, amely arról szól, hogyan is néz ki ma a szociológia helyzete és oktatása egy neoliberális szemlélettel átitatott illiberális rendszerben, amit 3 egyetem 4 oktatója jegyez: Berényi Eszter és Rényi Ágnes, az ELTE oktatói, Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, valamint Rosta Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.

„Eleve van egy legitimációs problémája a mi tudományunknak, de ez mindenhol így van, mert a mérhetőségre, azonnali eredményekre fogékony neoliberális szemléletben nagyon erős hátrányban van a társadalomtudomány a természettudományokhoz képest. Ha van egy fizikai kísérlet, amit jól lehet alkalmazni és könnyű elismerni, mint tudományos eredményt, azt szívesebben finanszírozzák, mint a társadalomtudományos kutatásokat. Emellett a felsőoktatás alapvető missziója is sokat változott, már nem a megismerés vagy a gondolkodás a legfőbb cél, hanem egyre inkább szakképzés zajlik az egyetemeken”

– mondta lapunknak Berényi Eszter oktatásszociológus, a cikk egyik szerzője.

Berényi szerint a neoliberális személetet hűen tükrözi az új hívószó, a kiválóság, amit leginkább a természettudományokra szabott akadémiai folyóiratokban való megjelenéssel lehet mérni. „Éppen ezért van egy őrült publikációs kényszer a Q1- és Q2-es folyóiratokban való megjelenésre [a Q1 és Q2 a SCImago szakfolyóirat-besorolási rendszerének felső két negyedét jelenti, vagyis a legnívósabb lapokat], ezért gyakori, hogy a kutatók egyetlen kutatásról több bőrt is próbálnak lehúzni, csakhogy elegendő publikációjuk legyen. Ugyanakkor míg egy orvosi lapban a magas vérnyomásról szóló cikket szétidézik, egy szociológiai tanulmány emellett labdába sem rúghat, ami újabb hátrány a tudomány legitimációs küzdelmében. Ezen belül persze vannak árnyalatok: ha valaki természettudományos témákkal rokon, például orvosi szociológiát csinál, ami megjelenhet nagy olvasottságú orvosi lapokban is, akkor ő egy jól mérhető szociológus lesz, de ha valaki a cigány gyerekeket kutatja, az meg sem jelenik külföldön, holott itthon az egyik legégetőbb társadalmi probléma, de mégis, annak eredményessége, avagy új hívószóval szólva kiválósága, alig fog látszani.”

Berényiék szerint ugyanakkor a neoliberális szemléletet jól lehet használni az autoriter politikai térben is. „Ez alapvetően egy illiberális autoriter rendszer, amiben jól lehet érvelni a neoliberális logikával, mármint olyan értelemben, hogy majd a piac dönti el, hogy mire van szükség. De ez nem akadályozza meg őket új szakok alapításában, ha az ideológiájukat kell terjeszteni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) például új tanárszakokat alapítottak, még külön létre is hoztak egy úgynevezett »közszolgálati docens« kategóriát, amiben gimnáziumi tanárokból csinálnak docenst, így tuningolva az intézményt, sőt hogy vonzók legyenek, a hallgatók is komoly kedvezményeket és juttatásokat kapnak, ha ezeket a szakokat választják. Hát lássuk be, ez még az ő logikájuk szerint is teljesen piacellenes, de ilyenkor nem számít az eredményesség. Így ha el akarnak sorvasztani egy szakot, akkor az a magyarázat rá, hogy nincs elég pénz és a piac diktál, ha ideológiai okokból kell lépni, akkor az LMBTQ-propagandára hivatkozva betiltják a gender szakot, vagy pont fordítva, minden piaci logikát felrúgva létrehoznak egy új szakot.”

Egyetemfüggő, hogy hol mit szabad tanítani

És hogy milyen lehet egy ilyen rendszerben szociológiát oktatni? Berényi elmondta, ő személy szerint soha nem érezte, hogy ne taníthatná azt, amit szakmailag jónak tart, „ugyanakkor egy olyan rendszerben, amire amúgy 15 éve nem bírunk pontos definíciót találni, mindig vannak olyanok, akik félelemből öncenzúrát gyakorolnak és szervilisen viselkednek. Az ELTE-n még mindig azt érezzük, hogy viszonylag szabadok vagyunk, és hiába a sok idegesítő dolog, végső soron azt tanítunk és úgy, ahogy azt szakmailag jónak látjuk.”

Ugyanakkor a Pázmány esete, ahol a dékán szankcionálta azokat az oktatókat, akik le merték írni, hogy egy gyereknek fontosabb a szeretetteli család, mint hogy milyen neműek a szüleik, jól példázza, hogy mennyire intézményfüggő, hogy egy egyetemi oktatónak mit szabad és mit nem. „Az az egy pszichológus, aki ott maradt [mára már ő is felmondott], és azt a büntetést kapta, hogy minden héten a katekizmusból kell felolvasnia, az elég hátborzongató. Az ELTE-n tényleg más a légkör, de ha holnap jönne valaki, és előírná, hogy mostantól azt kell mondani, hogy »itt demokrácia van, az oktatási rendszer kiváló, és a meritokratikus szabályok érvényesülnek«, és aki nem ezt mondja, azt kirúgják, akkor lehet, hogy ez azonnal megváltozna. Szóval nincsenek intézményes garanciák, és ez a legnagyobb baj, hogy minden nagyon személyfüggő.”