„Kozák Gyula könyvét olvasni olyan, mintha egy légmentesen lezárt időkapszulát nyitnánk ki. A kötet a korszak hű pillanatfelvételét őrzi: se nem előzetes, se nem utólagos átírása vagy újraértelmezése a múltnak. Az elemzés módszertanát és értelmezési keretét nem írták felül a kor cenzurális követelményei (ezért sem jelenhetett meg), és a kötet megállapításai tudományos szempontból sem avultak el, máig relevánsnak tekinthetők. A könyv elemzései hitelesen adják vissza azt a paradox helyzetet, amellyel a gazdasági vezetők a puha diktatúrában szembesültek: jóllehet, szocialista vállalatokat, intézményeket kellett irányítaniuk, működésük alá volt vetve a párt és a központi tervezés hierarchiájának, kinevezésük és előmenetelük szempontjai között pedig a szakmai hozzáértést és a vezetői képességeket szinte mindig felülírta a politikai lojalitás követelménye” – olvasható Kozák Gyula: Hogy mi ezt túléltük... - Portrévázlatok a Kádár-korszak vezetőiről című kötetének Magyar Bálint által írt bevezetőjében.

A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetében 1981 és 1984 között – „Gazdaságunk szervezeti rendszere” címmel – a nemzet-, pontosabban népgazdaság késő Kádár-kori szervezeti rendszerét feltérképezni kívánó kutatássorozat páratlan kísérletnek bizonyult a társadalomkutatás magyarországi történetében. A pártállam 156 gazdasági vezetőjével ugyanis közgazdaságtani műveltséggel felvértezett szociológusok, illetve szociológiai vénájú közgazdászok a szakirodalomban ma az „oral history” tudományos műfajába sorolt mélyinterjúkat készítve végeztek „vezetői életútvizsgálatot”, hogy az alanyok jellem- és pályarajza mentén felvázolják az 1980-as évek „létező szocializmusának” portréját. A mostani kötetben mindaz olvasható, ami a negyven évvel ezelőtt publikált zárótanulmányban nem.

Kádári káderek

Bár a kötetben mindössze 35 interjúrészlet szerepel, a portrévázlatok a létező valamennyi kádertípust bemutatják. A „szocialista burzsoá” (Bihari István, a Chinoin gyógyszergyár vezérigazgatója), a „párt katonája” (Major Sándor, az Ipari Minisztérium MSZMP-titkára), a „jó házból való úrilány” (Marosi Ilona, a Ruházati Bolt Vállalat igazgatója), a „szász nagypolgár” (Gündisch Gusztáv, a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgató-helyettese), a „sértett dinoszaurusz” (Dunajszki András, a Ganz-Mávag vezérigazgatója), az „exávós rendcsináló” (Czinege Antal, a Domus vezérigazgatója) és a „nagy változások előhírnöke” (Fóti Álmos, a Környei Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke) karakteres figurái voltak a rendszerváltozás előtti évtized magyarországi gazdaságának.

„A termelés és irányítás különböző területein tevékenykedő 156 – gondos és alapos megfontolás után kiválasztott – vezetővel” felvett 7-8 órányi beszélgetés a nehéz- és könnyűipartól a szolgáltató és kereskedelmi szektoron át a mezőgazdaságig a gazdaság valamennyi területére kiterjedt egészen az állami és pártirányításig. A szociológiai terepkutatások egyik hazai úttörőjeként ismert Kozák bevezetője szerint „vezetőink derékhada akkoriban az ötvenes éveit taposta”, némelyikük tanúja volt a rövid koalíciós korszaknak, ahogy legalább gyerekként az ötvenes évek diktatúrájának, 1956-nak és az azt követő megtorlásnak. Karrierjük a tervutasításos rendszerben indult, átélték a 68-as reformtörekvéseket és az azt követő időszakokat is, már felnőtt fejjel élhették át „a reform körüli vitákat, sokan közülük középvezetőként tevékenykedett a megelőző közel másfél évtizedben”.

Kozák szerint a meginterjúvolt vezetők mindegyike legitimnek fogadta el a létező szocializmust: „Kontesztálás, ellenzékiség, a szocializmus alapelveinek megkérdőjelezése nem jellemző rájuk, az általuk kritizált részjelenségek negativisztikus vonásaival kapcsolatban is bíznak abban, hogy a fejlődés megoldja azokat”. Ugyanakkor az 1980-as évekre sokan tették magukévá a piaci szemléletet, „kitermelődött egy új garnitúra”, egyre több „a piaci szemléletet az egyetemről magával hozó szakember volt található, mind a termelő egységeknél, mind a különböző szintű főhatóságoknál”.

Reform és ellenreform

Az új szelek vidékről fújták át a rendszert. Korábban megírtuk, hogy bár hivatalosan csak 1968. január 1-jétől lépett érvénybe az államszocializmus prosperitását felpörgetni hivatott új gazdasági mechanizmus, a téeszeket már fél évtizeddel korábban ebbe az irányba terelte az állampárt szociáldemokrata beállítottságú reformszárnya. A magyar termelőszövetkezetek – az állami gazdaságok kivételével – ekkorra a szovjet kolhozmodell helyett kvázikapitalista módon működtek.