Mikroműanyagot talált a Greenpeace a Nestlé és a Danone bébiételeinek csomagolásában

A két népszerű élelmiszergyártó cég laboratóriumban vizsgált bébiételeiben 50-90 mikroműanyag-részecske is előfordult grammonként – írj a Greenpeace csütörtöki sajtóközleményében. Bár ezeket a termékeket Magyarországon is forgalmazzák, kevés helyen érhetők el. A kutatás során a norvég SINTEF Ocean ipari kutatócég két termékből vizsgált három-három tasakot: a Nestlé Gerber márkájú joghurtos püréjéből, valamint a Danone Happy Baby Organics márkájú gyümölcspüréjéből. A termékeket a kereskedelmi forgalomban kapható állapotukban elemezték, melegítés nélkül.

A Greenpeace International megrendelésére készült vizsgálat szerint a csecsemők minden egyes elfogyasztott tasak bébiétellel potenciálisan több ezer mikroműanyag-darabot visznek a szervezetükbe. A kutatók a csomagolásban és magában az ételben is megtalálták ugyanazokat a vegyi anyagokat, amiből arra következtettek, hogy maga a műanyag csomagolás – feltehetőleg a tasakok belső bevonataként használt polietilén is – lehet a szennyezés forrása. A tanulmány becslése szerint egyetlen Gerber tasak több mint 5000, egy Happy Baby Organics tasak pedig több mint 11 000 mikroműanyag-részecskét tartalmazhat.

Műanyag tasakos bébiételek
Fotó: Tim Aubry/© Tim Aubry / Greenpeace

Az egyik aggasztó részecske a Greenpeace szerint a két ételben és a csomagolásaikban is kimutatott 2,4-di-terc-butilfenolként (2,4-DTBP), amit az emberi egészségre és a környezetre veszélyesnek tartanak, és összefüggésbe hozták hormonrendszert károsító hatásokkal is. Ez azért nagyon súlyos probléma, mert a két népszerű gyerekételeket is gyártó cég termékeit világszerte csecsemők milliói fogyasztják, ráadásul nagy mennyiségben. A kisgyerekek szervei még rohamos fejlődésben vannak, ezért a testsúlyukhoz képest arányosan több táplálékot fogyasztanak, ami azt is jelenti, hogy több mikroműanyaggal szennyezett étel is a szervezetükbe kerülhet.

A műanyag bébiétel-csomagolások túlzott használata globális trend: 2025-re a világszinten a csomagolóanyagok 37,2 százalékát tette ki a műanyagtasakos eljárás és becslések szerint 3031-ig éves szinten 8,2 százalékos növekedés várható ezek használatában. Ráadásul a vizsgált Nestlé és Danone többször is a világ legnagyobb műanyagszennyezői között voltak a Break Free From Plastic mozgalom globális márkavizsgálatai alapján. A Greenpeace USA globális műanyagkampányának vezetője, Graham Forbes szerint „a műanyagszennyezés nemcsak a környezetünket pusztítja, hanem a szervezetünkbe is bekerül, már csecsemőkortól kezdve. Világosan kell látni, hogy az élelmiszer-csomagolás megválasztását a vállalatok profitja, nem pedig az emberi egészség szempontjai vezérlik”.