A svédek, a norvégok és a dánok talicskával hordják a magyar pszichiátereket Skandináviába

Képzelje el, hogy stresszes körülmények között dolgozó diplomás magyarként lehetőséget kap a kivándorlásra egy európai országba. Nem mosogatni hívják, a saját szakmájában dolgozhat és fejlődhet. Mindezt úgy, hogy előtte még itthon – élettársával együtt – magas fokon megtanulhatja a helyi nyelvet, és mindketten fizetést is kapnak az intenzív tanfolyam idejére. Mielőtt elszerződne, még ki is utaztatják egy néhány napos terepszemlére. Gyermekeinek segítenek óvodát, iskolát, a családnak megfelelő lakást találni, emellett állják a külföldre költözés költségeit. Partnerének is besegítenek a munkakeresésbe.

Belevágna?

Mielőtt Blanár Levente pszichiáter belevágott volna, ellenőrizte a hallottakat, mert túl mesésnek hangzott az ajánlat, amelyet a skandináv kórházak keresletét és a bevándorló orvosok kínálatát összehangoló közvetítő cég adott a kollégájának. Ezután kapcsolatba lépett több ügynökséggel, majd szakvizsgája után nem sokkal ki is utazott Norvégiába, ahol 2010 nyara óta dolgozik. „Rezidensként is próbálkoztam, de amint szakorvossá váltam, megnyíltak a kapuk” - mondta a kezdetekről egy másik pszichiáter, János (nevét a kérésére megváltoztattuk), aki tudatosan kereste a lehetőséget a külföldi munkavállalásra, és ma is kapja az ajánlatokat a közvetítőktől.

Jellemző is a svéd, norvég és dán kórházakra, hogy inkább szakorvosokat keresnek, a rezidensek előtt csak néha nyílik meg a pálya. Ez történt 2008-ban a pszichiáternek készülő, ma 39 éves Sára esetében (kérésére az ő nevét is megváltoztattuk). Nemcsak pszichiátereket keresnek a skandináv egészségügyben: „konstans hiány van radiológusból, patológusból, háziorvosból, geriáterből, reumatológusból. Ők mindig kapnak állást” - mondta Bartha Lídia, a közvetítői piacon 2006 óta tevékenykedő, évtizedek óta Svédországban élő erdélyi magyar szakember. Előfordul, hogy időszakos hiány támad bizonyos szakmákból a skandináv egészségügyi rendszerekben, 2014-ben például több kórház keresett neurológust, de 2015-ben már nem volt hová elhelyezni őket.

Románia hat év alatt orvosai felét elveszítette

Az orvosok minden más szakma képviselőinél hajlamosabbak jobb megélhetésért külföldre költözni az Európai Unióban. A Politico szeptemberi cikkében foglalta össze az orvosvándorlás elérhető adatait: ennek alapján a legnagyobb küldő ország Románia, amely 2009 és 2015 között orvosai felét elveszítette, és a lakosság 10 százaléka nem jut orvosi ellátáshoz. Utána Németország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, majd hatodikként Magyarország következik.

Az alábbi térképen kékkel ábrázolták azokat a tagállamokat, amelyek sokat költenek egészségügyre és több bevándorló orvost fogadnak, pirossal azokat, amelyek kevesebbet költenek, és sok orvost veszítenek. A kurzort az egyes országok fölé mozgatva látható, hogy hány bevándorló orvos jut 100 ezer lakosra, illetve hogy fejenként mennyit fordítanak az egészségügyre.

A Politico alábbi ábráján pedig az látható, honnan hová vándorolnak a doktorok és a nővérek az EU-ban:

A szakorvosok mellett az ápolóknak, gyógytornászoknak is van esélyük a kijutásra, más közvetítő cégek pedig informatikusokra, mérnökökre utaznak. De újabban keresik Skandináviában a szociális munkásokat, sőt a tanárokat is, hogy segítsenek a munkaerőhiánytól sújtott jóléti rendszer fenntartásában.

Az általunk megkérdezett, Skandináviában dolgozó orvosok szerint a legtöbb bevándorló kollégájuk Romániából, Lengyelországból vagy Magyarországról érkezett. „Nálunk hét román, öt magyar kolléga van most a pszichiátrián. De a kórházban dolgoznak még magyarok, gyerekorvos, intenzíves, radiológus” – sorolta Sára, akinek a 11 fős egyetemi csoportjából ma már csak ketten élnek Magyarországon.

Bartha Lídia tapasztalatai szerint elsősorban a politikai klímától függ, hogy kik keresik a boldogulást az élhetőségéről híres Skandináviában. Magyarországról a legtöbb orvos 2008–09-ben, majd 2013–14-ben, illetve mostanában helyezte át a székhelyét Svédországba, amely Bartha fő tevékenységi területe. Jellemző küldő ország még a gazdasági krízist átélő Görögország és Bulgária, de horvát, spanyol, sőt újabban német, holland és francia orvosok is keresik a boldogulást Európa északi felén. A közvetítő szerint az orvosok a jobb életminőséget keresve döntenek a kivándorlás mellett.  

„Főként a kelet-európai orvosokra jellemző, hogy rádöbbennek, már a nagyi, óvoda, iskola neveli a gyerekeiket, mert annyi extra munkát vállalnak, hogy eltarthassák a családjukat. Nincs rá pénz, hogy a 8 óra munkán kívül a magánéletét helyezhessék előtérbe” – írta körül orvos ügyfelei legfőbb motivációját Bartha. A skandináv rendszer híresen családbarát, egy debreceni orvos házaspár például félt, hogy a svéd kórház nemet mond nekik, mert a nő időközben terhes lett, de a főnök még az interjú alatt megnyugtatta, hogy odakint az apák is hosszú gyesre mennek, nem lesz probléma. Az asszony még a nyelvtanfolyam hónapjaiban szült, a család azóta is kint él.

A magyar gyerekeket megtöri az oktatási rendszer

A svéd gyerekközpontúságot János is érzékeli, aki diplomás ápoló feleségével és két gyermekével költözött ki egy magyar kisvárosból egy százezres nyugat-svédországi városba 2012-ben. Harmadik gyermekük már odakint született. „A munka és a család időegyensúlya itt sokkal jobb, mintha Magyarországon maradtunk volna. Otthon nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy normális életszínvonalat tudjunk megteremteni” – mondta az orvos, aki otthon kiszámolta, hogy feleségével együtt hiába diplomások, a család a kétgyerekes létminimum alatt él. „Két út állt előttem: vagy lépni, vagy pedig úgy csinálni, mint a többi szakorvos, több állásban gürcölni, idősotthonokat látogatni, magánrendelést vinni, satöbbi.” János a harmadik gyermekével hatvan napot maradt otthon (azóta a svéd jogszabályok még hosszabb apasági szabadságot írnak elő), miután a felesége visszament dolgozni. A pszichiáter elégedett a játékosan oktató, a tanulókat kevésbé terhelő kinti iskolával is, és ami még fontosabb, a gyerekei is szeretnek oda járni.

Rita (saját kérésére az ő nevét is megváltoztattuk) budapesti pszichiáter, aki most a kisebbik gyerekével van gyesen, és még itthon töri a fejét, hogy nekiinduljon-e Norvégiának, éppen a gyerekei miatt szeretne kiköltözni, mert anyagilag egyébként biztonságban él a család. Szakorvos, de egyetemen is tanít – ott tűnt fel neki, hogy a magyar nemzetiségű hallgatókat ötödévre már mennyire megtöri a magyar oktatási rendszer, amit az önálló, bátran kérdező skandináv diákokon nem érzett. „A gyerekeink érdekében mennénk ki 3-5 évre, hogy ha bármi közbejön, legyen egy alternatíva a számukra, el tudjanak menni a jövőben” – mondta. A 39 éves Rita biztos abban, hogy szülővárosában szeretne nyugdíjas lenni, de huzamosabb ideje kint élő interjúalanyaink közül egyelőre senki nem tervezi a hazajövetelt.

Spanyol és lengyel fejvadászok Magyarországon 

A kiköltözés menete nagyjából mindenkinél ugyanaz, függetlenül attól, hogy az orvos a magyar piacon is tevékenykedő két nagy – a spanyol Medicarrera, a lengyel Paragona – vagy a Bartha Lídia által menedzselt kisebb Li-reco közvetítésével szerez állást. A közvetítő a partner kórházak igényei alapján keres és castingol jelölteket egy-egy skandináv szakorvosi álláshelyre. Északon több a munkalehetőség, de interjúalanyainknak mind sikerült viszonylag délen állást találnia. A jelentkezőket kiutaztatják interjúzni és terepszemlére, majd a kórház választ (Blanár Levente esetében például a két magyar, egy lengyel és egy lett pszichiáterből álló különítményből ő és lett kolléganője kapott állást).

A procedúra legfontosabb eleme a nyelvtanfolyam, különösen a kommunikációval sokat dolgozó pszichiátereknél. Korábban 4, ma már inkább 6 hónapos nyelvtanfolyamokon, a hét 5 napján, napi hat órában szerzik meg a szükséges tudást, ani azért fontos, mert 2016 tavasza óta már felsőfokú nyelvvizsgát írnak elő Svédországban és Norvégiában a bevándorló szakorvosoknak. A tanfolyamon az orvosjelölt partnerét is kiképzik, ezalatt mindketten havi 700–900 eurós nettó fizetést, plusz gyerekenként 70-70 eurós pótlékot kapnak – az összeg a fogadó kórháztól is függ. A skandináv kórházaknak ez azért érdekük, mert ha a házastárs nem beszéli a nyelvet, nem fogja magát jól érezni kint, és nagyobb az esély, hogy a kórház elveszíti a szakembert, akiért pedig annyi mindent megtett – magyarázta Bartha. 

A tanfolyam végén a kórház pénzéből állják a kiköltözést is. Közben a közvetítő cég segít a megfelelő óvoda, iskola megtalálásában (szakorvos korukra már sokan családot alapítanak), az iratok és az igényeknek megfelelő albérlet megszerzésében. A norvég és a svéd albérletpiac erősen beszűkült, a legjobb helyekre akár százan is sorban állnak, és a legkisebb esélye annak van, aki bevándorló, ráadásul nincs is ott személyesen. Bartha közvetítőként nagy hangsúlyt helyez a személyes kapcsolatra az ügyfeleivel az után is, hogy a kiközvetítés megtörtént. Olyan problémákkal is megkeresik, hogy például hogyan öltözzenek fel, ha a főnök meghívja őket vacsorázni, és mit vigyenek ajándékba.

Akik direkt a sarkkör közelébe vágynak

A skandináv kórházak fogadókészségét mutatja, ami Blanár Leventével történt: a négygyerekes család kiutazásakor az ingóságaikat szállító teherautó elakadt a vámon, ezért a kórház fizetéselőleget adott, átmeneti szállást szerzett, és egy autót kölcsönzött Blanáréknak, hogy elintézhessék ügyeiket, a főnök pedig az átmeneti szálláson személyesen fogadta őket. 

De vajon miből fakad, hogy a skandináv országok ennyire sokat fektetnek az agyelszívásba az egészségügyben?

Ennek egyik legfőbb oka, hogy eleve kevés orvost képeznek. Svédország lakossága hasonló Magyarországéhoz, a stockholmi egyetemen mégis 70-80 orvostanhallgató végez, míg a budapesti Semmelweis Egyetemen mintegy kétszer annyi. A svéd orvosok közül is sokan elvándorolnak, például Norvégiába, ahol még jobbak a bérek.

A svéd egészségésügyben vegyes rendszer van: az állam tenderezteti meg azokat a magáncégeket, amelyek az orvosokat fizetik. Az ottani kórházak pályázati pénzből finanszírozzák a külföldi munkaerő toborzását, felkészítését és kiköltöztetését is; befektetésük mintegy 3 év alatt térül meg, ezért a bevándorló orvosokat legalább ennyi időre igyekeznek magukhoz kötni. A helyzetet bonyolítja, hogy az Északi sarkkörhöz közeli lakott területen még kevesebb az orvos, miközben a beteg nem kevesebb, mint máshol. Ezért a szakemberek egyfajta bérovosrendszerben az országon belül is ingáznak, például egy hétre felutaznak északra, hogy elvégezzenek több nehéz műtétet. Erre a betegeknek hónapokat kellene várniuk, ha nem lenne ez a költséges, de rugalmas rendszer, mondta Bartha, akinek vannak olyan ügyfelei is, így egy miskolci ápoló pár, akik kifejezetten a sarkkör közelébe vágynak.

Megfordul a hókotró a pszichiátria előtt

Míg a magyarországi munkakörülményeket interjúalanyaink olyan idézetekkel jellemezték, mint hogy „megfordul a hókotró a pszichiátria előtt”, „kiverte egy beteg a nővérke első fogait”, „ceruzával próbált leszúrni a páciens”, „fiatal orvosként nem kaptam hálapénzt, de nem is akartam ebben a rendszerben szocializálódni”, „már rezidenséveim végére jelentkeztek a burnout szindróma jelei”, „a munkanap végén úgy esik ki a toll az ember kezéből”, a norvég és svéd kórházakban egészen mást tapasztaltak.

A felszereltség és az infrastruktúra összehasonlíthatatlan az itthonival; a rendelőben több idő jut a betegre, az itthoni 30 helyett kint csak 5 pácienssel kell foglalkozni egy nap – mondta Sára. A páciensekre nem 5, hanem 45 perc jut, és bár mindent gondosan adminisztrálni kell, a papírmunkára is marad idő. Minden megszólalónk kiemelte a hatékony munkaszervezést is: míg Blanár Leventének Magyarországon az volt a benyomása, hogy az orvosnak mindennel kellett foglalkoznia, például azzal is, hogy hová helyezzen el egy hazaküldendő beteget, Norvégiában csak azt végeztetik el vele, ami valóban egy szakorvos dolga. Emellett úgy tapasztalta, hogy a szaktudását is jobban megbecsülik: a betegek megfogadják, amit mond, és sokkal kevesebben vitatkoznak vele csak azért, mert olvastak valamit az interneten.

Hét év után évi 28,4 millió forint 

Skandináviában elsődleges, hogy az alkalmazottak jól érezzék magukat, mert akkor fogják tudni megfelelően ellátni a munkájukat. „A kávé itt nagyon fontos, korábban ezt nem is tudtam. Délelőtt fél 10-kor mindenki elvonul a személyzeti konyhába, leül, és nyugodtan megissza a kávéját anélkül, hogy közben rosszul érezné magát, amiért félretette a munkát” – mesélt svédországi munkahelyéről Sára, akinek az is tetszik, hogy odakint a munkaidő végét is tiszteletben tartják, és már a folyosón sem állítják meg, ha látják, hogy hazafelé indult.

A Svédországban élő Sára és János becslésük szerint kb. négyszer-ötször annyit keresnek kint, mint hasonló képesítésű magyar kollégáik. Blanár kezdőfizetése friss szakorvosként Norvégiában évi bruttó 700 ezer korona (kb. 23,2 milllió forint) volt, ami magában foglalt 142 500 korona (kb. 4,7 millió forint) hiányszakma-pótlékot. Ma, 7 évvel később a kettő együtt már 900 ezer koronát (kb. 28,4 millió forintot) tesz ki. Erre jön még az ügyeleti díj, amelyet az alapfizetés százalékában, az itthoninál nagyvonalúbban állapítanak meg. Augusztus-október környékén tartják az éves bértárgyalásokat, az emelés mértéke átlagosan 2-4 százalék, és a megemelt bért visszamenőlegesen is kifizetik az év elejéig – mondta Blanár.

Ez jól is jöhet, amikor az orvosok egyben kiveszik hosszú szabadságaikat, ami Svédországan még a rezidenseknek is jár – mondta Sára. Egyedülállóként ő évente háromszor-négyszer is hazajár, az ügyeletekért járó szabadnapokkal is felturbózva évi rendes szabadságát.

A konferenciákat Svédországban nem a gyógyszercégek fizetik, hanem az állam, és az a cél, hogy egy orvos minden második évben eljusson egy külföldi szakmai eseményre. Sára felidézte, milyen nagy élmény volt számára nemrég egy amerikai konferencia, ahová rezidenseket is magukkal vittek, a szakmai kitekintés lehetősége tehát a kezdőbb orvosok számára is adott.

Honvágy, tél, sötétség

A skandináv életmódváltásnak azonban megvannak az árnyoldalai is, bár a lista nem túl hosszú. Az egyéni adottságoktól függő honvágy mellett nehezítő tényező a hosszú téli sötétség és az időjárás -- utóbbiaktól nemcsak a bevándorlók, hanem a svéd és norvég őslakosok is szenvednek. Délen egyébként nem olyan a tél, amilyennek a sztereotípiák alapján hinnénk: inkább szürke és ködös, óceáni jellegű, nem a csikorgó hideg és a vastag hó jellemzi.

„Az első hónapban volt, hogy este zúgó fejjel dőltem az ágyba” – mondta Blanár, akinek eleinte a nyelv jelentette a legnagyobb nehézséget. Norvégiában ugyanis számos dialektust használnak, és egy értekezlet tíz résztvevője akár ötfélét is váltogat ezek közül. Mások a skandináv kisvárosi létből a kultúrélet lehetőségét hiányolják, de hozzátették: „Bármikor el tudsz repülni Párizsba vagy Budapestre, ha kultúrára vágysz. Van rá időd, van rá pénzed.”

Pszichiáterként is új szemlélettel találkoztak

Bartha Lídia szerint a hierarchikus magyar rendszerből kikerülő orvosok számára kihívást jelenthet az is, hogy nagyobb önállóságot várnak tőlük: a főnök kiadja ugyan a munkát, de nem jár a beosztottja sarkában, hogy elvégezte-e a feladatot. Problémák fakadhatnak abból is, ha minden jó szándék ellenére nem sikerült a megfelelő jelöltet a megfelelő munkahelyre közvetíteni. Több svéd kórház van, ahol hallani sem akarnak például magyar patológusokról, mert korábban már megégették magukat „emberileg nem megfelelő” import munkaerővel. Akadt olyan magyar nőgyógyász is, aki nem ismerte az akut császármetszés svéd módszerét, és elsajátítani sem sikerült neki, így egy idő után elbocsátották, és a közvetítő cég rezidensként tudta újra elhelyezni. A Li-reco vezetője szerint nagy hiba, ha valaki, aki tudja magáról, hogy jó orvos, elvárja, hogy Svédországban is ennek megfelelően kezeljék, és túl nagy mellénnyel érkezik. Előfordul azonban a másik véglet is: ha meghallják, hogy magyar a jelölt, nincs is több kérdés, csak jöjjön. 

A Skandináviában dolgozó magyar orvosok pszichiáterként is új szemlélettel találkoztak: Blanár Levente újoncként szembesült norvég munkahelyén azzal, hogy az elvonással küzdő betegeiket nem kezelik függőséget kiváltó gyógyszerrel, és az eredmény tetszett neki. Rádi János pedig így összegzett: „Itt más a pszichiátriai kényszerkezeléssel kapcsolatos szemlélet, nagyon fontosnak tartják az önrendelkezési jogokat. Nem úgy van, hogy a krónikus pszichiátriai beteg bekerül egy vidéki városszéli intézménybe, és ott él nagyon alacsony szintű életet, amíg meg nem hal, hanem törekednek arra, hogy minél aktívabb legyen, minél több döntést tudjon hozni. Sokkal kevésbé jellemző az atyáskodó hozzáállás, hogy »jó napot kívánok, Takács néni, ejnyebejnye, tessék bevenni a gyógyszert«. Svédországban elsődleges, hogy a betegé a döntés, én pedig nem izgulok semmin.”

Követési, lájkolási, megosztási lehetőség: Qubit.hu a Facebookon

Szegény gyerekből nem lesz Puskás Tivadar

Mivel a hátrányos helyzetbe születettek jóval kevesebb szabadalmat jegyeznek, mint amit a tehetségük indokolna, az ő felzárkóztatásukkal sokkal több újítás és áttörés születne. Ha így haladunk, csak 118 év múlva lesz ugyanannyi női feltaláló, mint férfi – hogyan lehetne ezt a folyamatot gyorsítani?