Bolygók

(A beszélő kövek bolygója)

A beszélő kövek bolygójára fölösleges füldugót vinni.

Ha beszélgetni kezdünk a kövekkel, fontos, hogy az időjárást véletlenül se hozzuk szóba, ez a téma nagyon felbőszíti őket, ez pedig többször is olyan hangzavarhoz vezetett már, ami még a bolygó pályáját is képes volt módosítani.

Véletlenül se vigyünk oda magunkkal semmilyen ékszert, ékkövet, vagy bármit, ami a legkevésbé is emlékeztet egy nem-beszélő kőre.

A kovakő miatt az öngyújtó is szigorúan tilos.

Vicceket is csak végső esetben mondjunk nekik, ha a hegyek nevetni kezdenek, az felér egy földrengéssel.

Ha csendre vágyunk, kérdezzük a köveket a gravitációról, ezen minden alkalommal hosszú, néma perceken át szoktak eltöprengeni, utána is csak egy lemondó sóhajra számíthatunk.

(A hipochonder robotok bolygója)

Ide semmiképpen se vigyünk se gépolajat, se csavarkulcsot, se szilikont, se pákát, se nyákmarót. Egyáltalán semmilyen szerszámot se vigyünk.

(A féltékeny fák bolygója)

A féltékeny fák bolygója első látásra semmiben nem különbözik a többi erdős bolygótól. Hatalmas rengetegek borítják, amíg csak a szem ellát. Vannak bércek és csobogó patakok, és egyáltalán, van minden, ami egy ilyesfajta bolygón lenni szokott.

Az erdős bolygókra vonatkozó tanácsok itt is érvényesek, tehát fejszét, baltát, fűrészt ne vigyünk magunkkal, tüzet csak száraz ágakból rakjunk, csak a kijelölt helyeken és így tovább.

Nyugodtan kirándulhatunk, élvezhetjük az erdőt, csak arra vigyázzunk, hogy bármennyire is meghat és lenyűgöz az irdatlan fák időtlen jelenléte, ne próbáljuk se megsimogatni, se átölelni őket. Két tenyerünket se tegyük szelíden a fák kérgére, homlokunkat se pihentessük rajtuk. Megmászni se próbáljuk egyiket se, mert az is nagyon hasonlít az ölelésre.

A megérintett és megölelt és megmászott fa ugyanis ebből szinte semmit nem érezne, viszont a többi fákon olyannyira erőt venne a féltékenység és a harag, hogy gyökerestől tépnék ki magukat a talajból, hogy aztán megpróbálják ránk vetni magukat.

Kerüljük tehát el a lelkesedést és a fölöslegesen szenvedélyes gesztusokat. Tiszteljük és szeressük disztingváltan a fákat.

(A forgószelek bolygója)

Semmiképpen se hallgassuk egyszerre harmincöt percnél tovább az őslakó óriásdervisek énekét. A szédülés legkisebb jelére fogjuk be a fülünket, nézzünk magunk elé egy előre kiválasztott pontra, és kántáljuk torkunk szakadtából, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak.

(A beteljesületlen álmok bolygója)

Csak a legelszántabb önsorsrontóknak javasoljuk, hogy ide utazzanak. A bolygón mindig novemberi havas eső szemerkél, mindenhol szürke latyak. Az éjszaka kétszer olyan hosszú, mint egy földi éj, mégis mindenki fáradtan és megtörten ébred.

Mindenki saját beteljesületlen álmait álmodja újra, de úgy, hogy közben is tudja, reménytelenek.

Minél tovább tartózkodunk a bolygón, az álmok annál nyomasztóbbak lesznek, és folyamatosan erősödik az a meggyőződésünk is, hogy mindez egyedül a mi hibánk. A végső stádium, amikor arról kezdünk álmodni, hogy el kéne már utazni innen.

Ilyenkor az egyetlen megoldás, ha minden erőnket összeszedve aktiváljuk az érkezéskor kapott vészkarperecet, és ezzel azonnali száműzetésünket kérjük.

Ha sikerül elérni, hogy száműzzenek, életünk végéig vissza fogunk vágyni a bolygóra.

Természetesen reménytelenül.