Igazából egészen jó karban van, ahhoz képest persze, hogy már jóval túl van az ötvenen. Arra gondolok, hány száz kilométert róhatott le különböző medencékben, hány ezer liter veríték lecsoroghatott a testéről mindenféle edzőgépeken. Beleborzongok.
Megkérdezem, hogy a jövőben is vannak-e állatok, a jövőszökő erre hahotázni kezd, hogy lennének, hogy a jó nyavalyába lennének, még szép, hogy nincsenek, nincs egyetlenegy darab se, egy nyomorult kicsi patkány, annyi se.
Hátrahajtott fejjel, lehunyt szemmel iszik a paprikás vodkából, nagy kortyokban üríti ki az üveget.
Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.
Hogy még vagy, fiam? Nagyon jól, apám. Pláne most, hogy hallom a hangodat.
A puskatust simogatom, az antik diófa erezete finoman siklik az ujjaim alá, kellemes érzés, ez még apám puskája volt, kicsit modernizáltam rajta, de azért régi darab.
Tudjam meg, hogy minden egyes alkalommal, amikor lemostam a kezemről valami kis koszt, hozzátettem egy szem homokot ahhoz a nagy hegyhez, ami majd egyszer, nem is olyan sokára, ráomlik a világra.
Anya megmondta, hogy senkit se engedjek be, én meg tessék, nem hallgattam rá, de a jövőszökőnk azt mondta, őt apám küldte, aztán megmondta a titkos jelszót is, amit apával beszéltünk meg ilyen esetekre.
Ha ezzel kezdik, hogy ezt szóba hozzák, akkor Zsófikám komoly szarban lehet.
Az asszisztens odajön mellém, hogy még egyszer átismételjük a jelenetet, tudja, hogy úgy érzem, már több mint elégszer átismételtük, de hát a kertévé már csak ilyen, nem lehet elégszer.
Arról már jó ideje folyik a vita, hogy vajon a robotok elveszik-e a munkánkat, vagy éppenséggel könnyebbé teszik az életünket, de sokáig úgy hittük, hogy ha van valami, amit nem fenyeget az automatizáció, az épp a művészet lesz. Úgy tűnik, tévedtünk: a mesterséges intelligencia már javában alkot, de ilyenkor vajon ki a művész, a gép vagy a programozó?
Apám arca könnyes, ahogy odajön hozzám, azt mondja, micsoda megtiszteltetés, dédnagyapa engem választott, én leszek a bombahordozó.
A penge már egészen fehéren izzott, Strasszer két kézzel maga elé tartotta, ellépett a lángoló hordó elől, és belefeküdt a hátára kötött húshordó szán hevederébe, aztán lassú, csoszogó léptekkel elindult a Leviatán teteme felé.
Megjelent magyarul Viktor Pelevin új regénye, amelyben a szerző a szabad akarat, a technikai fejlődés és a megvilágosodás problémáját járja körül egy disztópiában. De létezik vajon Pelevin, vagy ő is csak egy algoritmus?
Az arcához emelte a maszkot, az ismerős mentolos-vaníliás nyugtató illat olyan volt, mint máskor mindig, ahogy átnézett rajta, a szoba valósága mozaikosra töredezett, de persze így is látszott a pusztulás.
Elképesztő mennyiségű címjavaslat érkezett az Abszurdisztántól a Wattamottafukkáig. Na de melyik legyen?
Ezen a bolygón nem célszerű igazat mondani. Ha bármi olyasmit mondunk, ami igaz, azt fogjuk érezni, hogy áramot vezettek a gerincünkbe.
Javasolj egy címet, aztán szavazz, és lásd viszont önnön nagyságodat a kortárs magyar irodalom nagyságának írásában!
Nem mi vagyunk az egyetlen Budai Károlyok a kisbolygón. Eddig ötvenhárman vagyunk itt. És nem az enyém a leghülyébb halál.
Hozhatnak bármilyen törvényt, én igenis láttam a szuperlánctalp alatt szétzúzódni a karomat, és hiába minden tiltás vagy terápia, nem fogom tudni soha elfelejteni, se a karomat, se az elvesztett háborút.
Aki csak megengedheti magának, időutazó replikákat bérel a fontos eseményére.
Azt kérdezi, akkor is szeretni fogom-e, hogyha Csillagember leszek. Mondom, hogy hát persze, hogyne szeretném, de apám öreg arcára gondolok, arra, hogy meg kell majd öljem.
A sírjaikból harsonaszóra kikelő holtak között van egy álmos-arcú kislány, innen lentről szabad szemmel alig látni, de négyszeres belenagyításnál szinte kiragyog a freskóból, álmos arcán meglepett öröm, öklével dörzsöli a szemét és ásít hozzá.
Ötven-hatvan év múlva már egy gyönyörű szép golfpálya lesz csak itt, és senki nem is fog emlékezni se a gáztengerre, se a balesetre, se a régi városra, se egyáltalán semmire.
Sáromberki a dossziét nézte, még soha nem látott igazi papírt. – Megfoghatom? – kérdezte. – A maga ítélete – mondta a kedvesebbik –, azt csinál vele, amit akar.
A Medúzák egy, egy és örök, és éppen ez a nehézség, mert ez a saját hite szerint öröktől létező egyetlen és óriási elme nem képes felfogni vagy elhinni, hogy létezhet olyan faj, amelynek egyedei különálló entitások, és nem tudja sem azt, hogy mi a halál, sem azt, hogy mi a felejtés.
Ahogy a fogkrémet nyomom a kefémre, bizsergést érzek a garatomban, valami nincs rendben, jobban odafigyelek, valóban, egy negyed grammal több került a kefére a javasolt mennyiségnél.
A robotleányok ásás közben sírnak és könyörögnek, hogy ne temessük be őket a föld alá.
A faliórát nézem, tíz perc van kilencig. Pontosak lesznek, nem kopognak, berúgják az ajtót, gyorsan, hatékonyan, sok helyre kell még ma este menniük.
Ami most jön, attól meg fogsz ijedni.
Veszély, veszély, veszély, suttogja egy hang a fülébe, behatoló a delta hármas szektorban, kontamináció esélye kilencvennégy százalék.
Mindenre van megoldás, csak akarni kell – Solymosi egyre csak ezt a mondatot hajtogatta magában, amíg az önvezető vitte őt és alvó lányát az ismeretlen cél felé.
A feleségem szeretője az ablakom előtt áll, a kertemet nézi, a rózsáimat. Még nem tudja, hogy valószínűleg most látja utoljára a kertemet, a rózsáimat, a feleségemet.
Bercsényi hiába tudta pontosan, hogy Dingó hét éve meghalt leukémiában, mégsem utasította el a hívást.
Most nem nagyon van idő megadni a módját az ennek a mittudomén hányas típusú intergalaktikus találkozásnak, mert nagyjából három perc múlva vége lesz a reklámszünetnek, és folytatódik a meccs.
Majdnem a fél akadémia lemondott a tagságáról a botrány után, de már a szabályzatban is a svéd királynak kellett rendet raknia.
Aki nem emelt fel fél kézzel egy tehervonatot, az el se tudja képzelni, milyen könnyfakasztóan jó érzés az irdatlan, féktelen erő.
A lámpa ebben a pillanatban zöldre váltott, a furgon csikorgó kerekekkel lassított, félig keresztbe fordult az üres úton, és milliméterekkel a zebra előtt állt csak meg.
Nem tudom, a bajtársai hány évesek, de biztos mind öregebbek az én Petikémnél. Szegénynek az arca csupa ránc, sokkal, de sokkal öregebbnek látszik az igazi koránál.
Egy pillanat lesz csak, a szíve ritmusa vadabb lesz az én szívem ritmusánál, fogaim a húsába vájnak, eret roppantanak, a roppant szív azután egyenesen a torkomba pumpálja a vért.
Megígérte anyámnak, hogy nem fog inni, de aztán az állomáson elcserélte az agancsnyeles vadászkését két liter szilvapálinkára.
A halottakat nem szabad etetni, mert attól csak még éhesebbek lesznek.
A szeretőm most azt hiszi, megúszhatja, hogy elmenekülhet, rohan a lift felé, minden gondolata, hogy el innen, el ebből a szállodából, el ettől a nőtől.
Ez most fájni fog.
Jó reggelt, jó egészséget, ébreszt a kontaktlencsém, szépen világítani kezd, pont olyan ütemben, mintha a szemembe sütne a ragyogó tavaszi nap. Tudósaink kiszámolták, hogy ettől még kevés alvással is mosolyogva ébred a dolgozó.
A fekete cserép- és téglahalmok közül egy kutya mászott elő, a férfira emelte a fejét, a levegőbe szimatolt, aztán tett néhány lassú lépést a sínek irányába.
Ha meglátják, hogy rájuk mersz nézni, akkor összecsukják a szárnyukat, és rád zuhannak, lecsapnak és a válladba mélyesztik a karmuk, és elvisznek, fel az égbe.
Hulla vagy. Meg se tudsz moccanni. Azt hiszed, álmodod az egészet.
Vicceket is csak végső esetben mondjunk nekik, ha a hegyek nevetni kezdenek, az felér egy földrengéssel.
Nekem tíz napja volt utoljára rohamom. Szerencsére nem emlékszem már egészen, hogy mire fókuszáltam, annyi maradt meg, hogy valami üstökös röppályájával voltam elfoglalva.