A dögkoponya felé vezető út tovább tart a megszokottnál, ma a szokásosnál is többen vannak, akik azt remélik, hogy nagyobb lesz az esélyük a sorsoláson, ha térden csúszva vagy hason kúszva teszik meg az utolsó néhány száz métert.
Horkant egyet, mint akit gyomorszájon vágtak, kiesett a kezéből az orvosi táska, imbolyogva, bizonytalanul állt, a homlokát aranyfénybe vonta a takarón átsugárzó fény. A talicskát nézte, a talicskán fekvő, embriópózban gubbasztó, fényesen sugárzó testet.
A stoppert szerettem rajta a legjobban, azt játszani, hogy elindítom, aztán gyorsan megállítom, de előtte fogadok magamban arra, hogy hány századmásodpercnél fog megállni.
Aki megközelíti a munkaterület kijelölt határát, az először csak kis figyelmeztető sokkot kap a csápkábeltől a koponyája belsejébe, aztán, ha nem vált irányt, akkor mindjárt egy akkorát, hogy örülhet, ha nem folyik ki a fülén az agya.
Nem elsimítani, kiradírozni, letörölni, átalakítani. Nem eltakarni, nem elfedni becsapós ragyogással, nem meghamisítani. Azt úgy szinte bárki. Ahhoz nem kellek én. Ahhoz nem kell teremtő tudat.
Nem tudom, mióta vagyok itt, a SacreCourBiotech hozott létre, nem tudom, mikor, leltári számom JJ2771, sokáig egy kiállítási tárgy voltam, tessék, nézz meg, itt egy darab a szívemből.
Pontosan tudom, hogy mit érez, én Flóráról, a feleségemről szoktam ugyanilyeneket álmodni, néha azt látom, hogy elragadják, néha azt is, hogy elevenen felfalják, néha azt, hogy kettéhasítják, néha azt, hogy belökik egy páncélvonat alá.
Kővári éppen a vállára emelte volna a becsomagolt, megfaragtatott karácsonyfát, amikor melléje lépett a vodkaszagú hátizsákos hajléktalan. Már a nyelve hegyén volt a sajnálomnincsidőmnincsnálampénz, de lenézett, és meglátta, hogy a férfi mezítláb van.
Tisztelt felelős választópolgár, szeretettel köszöntjük az elöljáró-választás alkalmából. A választási törvény értelmében nekem mint a bizottság elnökének tájékoztatnom kell önt a szavazás menetéről.
Megtanulhattam volna már, hogy minden csak egyféleképpen történhet, nem történhet másként, ami kipusztul, annak ki kell pusztulnia, ami szétég, annak szét kell égnie, hát legalább vegyük ki a részünket a pusztítás élvezetéből mi is, mert ott a jövőben már pusztítani meg irtani sincsen mit.
Kardos elvtárs, utoljára kérdezem, miért vágta le Sümegi elvtárs fejét, illetve honnan szerezte a tűzkardot?
Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy nem kellett volna másnak eladnom a halálom.
A legfontosabb eldöntendő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon maguk az N7321-es aszteroida lakói túlélték-e a Föld pusztulását.
Szakmailag felelősen napi három temetésnél többet egyszerűen nem lehet elvállalni, még kőszínházi múlttal sem, ez egyszerűen szívtelen és etikátlan, nincs az az isten, hogy huszonnégy órán belül négy teljesen különböző ember mélyen átélt gyászát át tudd engedni magadon.
Épp nyomnám a gombot, hogy elküldjem az üzenetet, amiben most már tényleg szakítok végre Andreával, amikor felvillan a csuklómon a döntnök jelzőfénye, a karomon meg végigpörög az elősokk, ez még nem fáj, ez még csak bizsereg, arra van, hogy figyelmeztessen a nagyra, amit mindjárt kapni fogok.