A magányos stronciumatom és az edinburgh-i Pókember – tíz szenzációs fotón a tudomány mai állása

2018.02.13. · tudomány

Minden évben fotópályázatot hirdet a brit állami Műszaki és Természettudományos Kutatási Tanács (EPSRC). A versenyre az évi 800 millió fontból gazdálkodó testület által támogatott kutatási projektek résztvevői jelentkezhetnek, akik így a kemény szakmázás mellett egy kicsit a művészi oldalukat is megmutathatják.

„Ezek a képek segítenek az embereknek közelebb kerülni az ő adójukból finanszírozott kutatásokhoz, és reményeim szerint felkeltik a fiatalok és az idősebbek érdeklődését is a tudományok és a technika iránt” – mondta Tom Rodden professzor, az EPSRC főigazgató-helyettese.

Íme a pályázat idei díjazottjai:

1. Egyetlen atom az ioncsapdában

Eszközök kategória 1. hely + fődíj
photo_camera Eszközök kategória 1. hely + fődíj Fotó: David Nadlinger / University of Oxford / EPSRC / PA Wire

A kép közepén látható apró, világos pontot kell figyelni: ez egy elektromos mezőben fogva tartott stronciumatom. Az atomot egy bizonyos kékes-lilás színű lézerrel világították meg, hogy elég gyorsan elnyelje, majd újra kibocsássa a fényrészecskéket ahhoz, hogy egy hosszú záridős felvételen meg lehessen örökíteni. A fotó az ioncsapdának helyet adó vákuumkamra ablakán keresztül készült.

2. Molekulasugaras epitaxiagép

Eszközök kategória 3. hely
photo_camera Eszközök kategória 3. hely Fotó: Claudia González Burguete – UCL / EPSRC / PA Wire

Ilyen szépségekkel hajtják végre a nanotechnológiában a molekulasugaras epitaxia folyamatát, ami például az integrált áramkörök létrehozásában alkalmazott vékonyréteg-leválasztás egyik fizikai módszere.

3. Folyadékinstabilitási minta egy szappanbuborékon

Felfedezés kategória 1. hely
photo_camera Felfedezés kategória 1. hely Fotó: Mr Li Shen – Imperial College London / EPSRC / PA Wire

A kép két oldalán két olyan különböző fizikai jelenség látható, amelyet a folyadékokban kialakuló hab viselkedését vizsgálva tanulmányoznak, és lényegében a buborék kipukkadásához vezető folyamatot ábrázolja.

4. Biológiailag lebomló, tál alakú mikrorészecske

Felfedezés kategória 2. hely
photo_camera Felfedezés kategória 2. hely Fotó: Tayo Sanders II – Institute of Biomedical Engineering - University of Oxford / EPSRC / PA Wire

Az egészséges szervekkel ellentétben a tumorokban általában nem található kiterjedt vérérhálózat, és ez megnehezíti, hogy a gyógyszerek a daganat mélyebb rétegeibe hatoljanak. Ha a gyógyszerrel együtt tál alakú részecskéket is bejuttatnak a tumorba, akkor ultrahangot alkalmazva mélyebbre juthat a szer, mivel a részecske gázokat képes hordozni az üregében, amelyek ultrahang hatására rezegni kezdenek, a rezgés miatt pedig gyorsabban mozog a részecskéket körülvevő folyadék.

5. Mikrobuborék

Innováció kategória 1. hely
photo_camera Innováció kategória 1. hely Fotó: Estelle Beguin – University of Oxford / ESPRC / PA Wire

A mikrobuborékokat jelenleg az ultrahang-diagnosztika képeinek kontrasztnövelésére használják, de már vizsgálják gyógyászati alkalmazásukat is. Ezen az elektronmikroszkópos képen egy néhány mikron méretű buborék látható, amelyet a gyógyszert tartalmazó liposzómás burok vesz körbe. Ezzel a rendszerrel tetszőleges mennyiségű hatóanyag szállítása és felszabadulása válik kontrollálhatóvá, ezáltal növelhető a kezelés hatékonysága.

6. Nagy áteresztőképességű szűrés

Innováció kategória 2. hely
photo_camera Innováció kategória 2. hely Fotó: Dr Mahetab Amer – University of Nottingham / EPSRC / PA Wire

A képen megörökített technikával polimerek (vagyis primer kémiai kötéssel kapcsolódó, nagyszámú azonos típusú atomcsoportokból álló vegyületek) anyagtulajdonságait vizsgálják, illetve azt, hogy azok miként befolyásolhatják a (csontvelői őssejtek közé tartozó) mezenchimális őssejtek átalakulását csontsejtekké.

7. 3D nyomtatású kristályszerkezetek

Innováció kategória 3. hely
photo_camera Innováció kategória 3. hely Fotó: Sam Catchpole Smith – University of Nottingham / EPSRC / PA Wire

A fotón a 3D nyomtatás egyik fajtája, a szelektív lézersugaras olvasztás alkalmazásával létrehozott alumínium kristályszerkezetek láthatók. Rendkívül erősek és merevek, miközben alkalmazásukkal csökkenthető az elemek tömege – így ez a technológia a repüléstechnikai és az autóiparban jelenthet áttörést.

8. Az edinburgh-i Pókember

Emberek és készségek kategória 1. hely
photo_camera Emberek és készségek kategória 1. hely Fotó: Richard Coyne - University of Edinburgh / EPSRC / PA Wire

A képen a Pókember becenevet kiérdemlő önkéntes látható, aki egy elektroenkefalográfiai (EEG) headsetet visel Edinburgh utcáin. Az agyi aktivitás mérésére használt műszert idáig túlnyomórészt belső terekben alkalmazták, egy friss projektben azonban közel száz 65 év feletti önkéntest ruháztak fel a készülékkel, majd különböző körülmények között (forgalmas utcákon, csendes parkokban) vizsgálták agyműködésüket.

9. Robotszelfi

Emberek és készségek kategória 3. hely
photo_camera Emberek és készségek kategória 3. hely Fotó: Luke Cramphorn of the University of Bristol's Robotic Laboratory / EPSRC / PA Wire

Egy új fejlesztésű, hét szabadsági fokú manipulátorkar hat tapintásérzékelővel, amely többek közt már egy szelfibot használatára is képes.

10. Nano-lepkeszárny

Furcsa és csodálatos kategória 1. hely
photo_camera Furcsa és csodálatos kategória 1. hely Fotó: Bernice Akpinar – Imperial College London / EPSRC / PA Wire

Ezen az atomerő-mikroszkópon keresztül készített képen egy lepke szárnyának felülete látható. A lepkeszárny pikkelyeinek finomszerkezete a fény egyes hullámhosszait elnyeli, míg másokat visszaver, így alakulnak ki a különös színkombinációk.