Pénzesővel árasztotta el Európát az UEFA, Magyarországra is jutott 5 millió euró

2018.03.01. · gazdaság

Több mint 2,8 milliárd eurós bevétel mellett minimális veszteséget ért el a 2016/17-es futballidényben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) – derül ki a szervezet frissen megjelent éves jelentéséből. Ez persze nem meglepő, hiszen elvileg nonprofit alapon működnek, a működési költségeken felül maradó bevételt évről évre szétosztják a tagországok csapatai között. A hétfői éves kongresszuson azt is bejelentették, hogy minden eddiginél bőkezűbben honorálják majd a 2020-as Európa-bajnokság résztvevőit, vagyis sosem érte még meg ennyire teperni a kijutásért anyagilag.

Jól megy a biznisz az UEFA-nak

Hétfőn Pozsonyban tartotta éves közgyűlését az UEFA, melyen a szervezet 2016/17-es üzleti évének beszámolóját is közzétették. Eszerint a tavaly júniusban zárult évben 2,84 milliárd euró volt a szövetség bevétele. Ez ugyan elmarad a 2015/16-os 4,6 milliárd eurótól, de figyelmeztetnek arra, hogy a 2016-os Európa-bajnokság bevételeit abban az évben számolták el. Ezzel korrigálva 2,664 milliárd euró volt az előző év bevétele, vagyis 6,6%-os növekedést regisztrált az UEFA.

AZ UEFA bevétele (milliárd euró)
photo_camera AZ UEFA bevétele (milliárd euró) Grafika: Sportérték

A bevételek nagy része, több mint 82 százaléka egyébként a tévés közvetítési jogdíjakból származott, elsősorban a BL és az EL jogdíjait lehet ideérteni. Éppen ez dobta meg az előző év számait, amikor az Európa-bajnokság közvetítési díjai is bekerültek a kalapba. Ezen felül 458,1 millió eurója származott a szervezetnek az egyéb kereskedelmi jogokból, a jegybevétel pedig minimális szeletet tett ki, hiszen a klubmeccsek bevétele a csapatoknál marad.

A korábbi évekhez hasonlóan a bevételek nagy részét most is szétosztotta a szervezet, mégpedig az alábbi struktúrában:

AZ UEFA által szétosztott pénz (millió euró)
photo_camera AZ UEFA által szétosztott pénz (millió euró) Grafika: Sportérték

A fentieken túl események szervezésére 177 millió eurót költött el az UEFA, a dolgozók bérei 83,4 millió euróra rúgtak, informatikára és kommunikációra pedig 54,2 milliót költöttek el. Így összességében a szervezet nettó eredménye 6,7 millió eurós veszteséget jelentett.

De mennyi jutott a pénzből Magyarországra?

Az éves jelentésben a szövetség azt is részletezi, hogy a fentiek szerint szétosztott közel 2,5 milliárd euró milyen arányban jelent meg az egyes tagszervezeteknél. Eszerint Magyarország 5,1 millió euróhoz jutott különböző formákban. Ezen belül az éves rendes szolidaritási hozzájárulás 1,25 millió euró volt, és a Bajnokok Ligájáért is járt 600 millió eurós szolidaritási kifizetés, 946 millió a BL-be be sem jutott csapatnak, illetve 624 millió az onnan kiesett Ferencvárosnak, amely a 2016-os magyar bajnokként indult el. Az Európa Ligában indult magyar klubok ezen felül még 1,67 millió euróhoz jutottak eredményeik alapján.

Arról egyébként már korábban írtunk, hogy a 2016/17-es Bajnokok Ligája-szezon után melyik csapatok kapták a legtöbb pénzt, illetve mi alapján osztották nekik szét az összeget.

Sosem érte meg ennyire teperni az Európa-bajnokságért

Az éves kongresszuson az UEFA azt is bejelentette, hogy minden eddiginél bőkezűbben jutalmazzák majd a 2020-as Eb-résztvevő csapatokat. Mindez számunkra azért érdekes, mert a kontinensviadalon Budapesten is rendeznek majd meccseket az új Puskás Stadionban, így pedig a magyar válogatott célja is a kijutás. A selejtezőcsoportok sorsolását idén decemberben tartják majd, és 2019 tavaszától vetélkednek a csapatok a helyekért, illetve a Nemzetek Ligája révén már az idén megkezdődik a harc.

Az európai szövetség ígérete szerint összesen 371 millió eurót osztanak majd szét a két és fél év múlva esedékes Európa-bajnokság résztvevői között, ez 23 százalékos emelkedést jelent a 2016-oshoz képest. A 24 kijutó csapat rögtön kap egyenként 9,25 millió eurót, majd a csoportmeccsek alatt a győzelem 1,5 milliót, a döntetlen pedig 750 ezret ér majd. A 16 közé bejutó csapatok további 2 millió euróért tarthatják a markukat, a negyeddöntősök 3,25 milliót, az elődöntősök pedig további 5 milliót kapnak. A végén pedig a londoni Wembley-ben diadalmaskodó válogatott 10 millió euróval ünnepelhet, a döntő vesztese pedig 7 millióval vigasztalódhat. Ez azt jelenti, hogy ha a végső győztes mindhárom csoportmeccsét megnyeri, akkor akár 34 millió eurót is hazavihet a 2016-os 27 milliós maximális pénzdíj után.