Nemcsak egy Teslát, egy buszt is elbírna Elon Musk rakétája

Félszázadjára is kilőtték a SpaceX világrekorder hordozórakétáját. A 2010 márciusától szolgálatban lévő Falcon 9 tavaly 18 küldetést teljesített. Ezzel duplán duplázta az eddigi egyéves rekordot. Ezúttal, az idei ötödik útján, egy spanyol kommunikációs műholdat kell Föld körüli pályára állítania. A nagyjából városi busz méretű, több mint 6 tonnás Hispasat 30W-6 fél tonnával haladja meg a Falcon 9 által eddig szállított legnagyobb terhet. Ezért, mint azt a Qubit már megírta, félő, hogy az újrahasznosítható rakéta – a többlet miatt fellépő fokozott üzemanyagigény miatt – ezúttal esetleg nem tud majd visszatérni a Földre.

Az 50. kilövés első pillanataiFotó: SPACEX/AFP

A közép-európai idő szerint ma reggel 6:33-kor, a floridai Cape Canaveralról kilőtt hordozórakéta első egysége 2,5 perc után az Atlanti-óceánba zuhant, de a második rakétafokozat gond nélkül tovább szállította a célja felé a műholdat. 

A kilövést itt lehet megtekinteni:

Az elsősorban az Andok térségében és Brazíliában internetes elérést biztosító műhold az Egyenlítő felett, a Földtől nagyjából 35 ezer kilométerre kering majd a bolygó körül. Miután ilyen magasságban a keringési idő 24 óra, ekképp a szerkezet épp egyszerre forog a Földdel, vagyis utóbbihoz képest látszólag egy helyben áll. A kommunikációs műholdaktól ez alapvető követelmény, az efféle pályákat amúgy Clarke-pályának is nevezik, a geoszinkron pályák felhasználhatóságának az alapötlete ugyanis Arthur C. Clarke sci-fi írótól származik.