Jövőre már lehet internetezni a Wizz Air gépein
A Wizz Air a Magyarországon keresztül közlekedő fapados légitársaságok közül elsőként vezeti be a SpaceX Starlink műholdas internetét, miközben a Ryanair kifejezetten elutasítja a fedélzeti netezést.
A Wizz Air a Magyarországon keresztül közlekedő fapados légitársaságok közül elsőként vezeti be a SpaceX Starlink műholdas internetét, miközben a Ryanair kifejezetten elutasítja a fedélzeti netezést.
Június 12-i tőzsdei bevezetésére készül Elon Musk űrvállalata, a SpaceX. Minden idők legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása lehet az övék, ami Musk vagyonát is az egekbe lőheti.
Miután a Blue Origin űrrakétája ma hajnalban megsemmisült egy gigantikus robbanásban, a SpaceX-en múlhat, hogy az USA 2028-ban űrhajósokat tud-e juttatni a Holdra.
Az űrügynökség még ebben az évben három holdküldetést tervez, amelyek célja, hogy előkészítsék egy holdbázis megépítését.
Ugyanakkor az űrvállalat tavaly több milliárd dolláros veszteséget produkált.
Jared Isaacman, a NASA vezetője egy hétfői kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy a SpaceX és a Blue Origin holdkompjai 2027 végére lehetnek készek arra, hogy Föld körüli pályán dokkoljanak az Orion űrhajóval.
A NASA vezetője, Jared Isaacman nemrég 2028-ra tűzte ki az újbóli holdraszállás céldátumát. Ha a Starship holdkomp nem készül el időben, a Blue Originen múlhat, hogy az USA meg tudja-e előzni Kínát.
A Kairos No3. mindössze 29 másodperccel az indítása után megsemmisítette önmagát.
Növekvő fényszennyezés, rengeteg űrszemét, túlzsúfolt, kaotikus pályák, egyre több ütközés és megsemmisülő műhold.
Ha megtelik a Föld körüli térség, vajon hány műholdat küldhetnénk a Föld és a Hold közötti, úgynevezett ciszlunáris mezőbe?
A korábban Kopernik Shores néven ismert települést tavaly nyilvánították hivatalosan is várossá, azóta már lett önkéntes tűzoltóegylete is, ha pedig engedélyezik, mostantól nyolc rendőr vigyáz majd az 500 fős kisváros békéjére.
A SpaceX és a Grok chatbotot fejlesztő xAI közti tranzakció minden idők legnagyobb felvásárlási és fúziós ügylete, amitől Musk egy tudatra ébredő Nap létrehozását várja.
Jared Isaacmant, a tavaly december óta az űrhivatalt vezető 42 éves milliárdost sokan Elon Musk emberének tartották, aki a NASA teljes átalakítására készül. Az új igazgatónak azonban egyelőre minden energiáját a Holdra történő visszatérésre kell fordítania.
Egy év alatt 50 százalékkal nőtt az ütközéselkerülő manőverek száma, márpedig egyetlen találkozás is láncreakciót indíthat el a több ezer darabra oszló űrszemét miatt.
Az ügyfelek egyedi igényeire szabott TeraWave nevű műholdsereg másodpercenként akár 6 terabit kapacitást is biztosítana, és egyértelműen a Starlink versenytársa lenne.