2 millió euróért lett egy magánemberé a húsevő dinoszaurusz csontváza

2018.06.05. · tudomány

Alábecsülték a tegnap Párizsban elárverezett Allosaurus-csontváz értékét. A 150 millió évvel ezelőtt élt ragadozó dinoszaurusz majdnem teljes csontváza 5 éve került elő egy Wyoming állambeli magántelken. A csontváz az előzetes kalkuláltnál több mint 200 ezer euróval nagyobb összegért, 1,8 helyett 2 millió euróért kelt el. Ezzel jelentősen rávert a néhány hete ugyancsak Párizsban elárverezett, „mindössze” 1,4 millió euróért elkelt dínócsontváz leütési árára.

Még nem tudni, hogy az Allosaurus egyelőre a névtelenség homályába burkolózó tulajdonosa mihez kezd majd a fosszíliával. Mint arról tegnap beszámoltunk, a Nature tudományos folyóirat által megszólaltatott Paul Barrett, a londoni Természettudományi Múzeum paleontológusa szerint jelenleg csak az USA-ban legális dinoszaurusz-csontvázakkal kereskedni.

photo_camera Többet ért Fotó: Pol O Gradaigh/dpa Picture-Alliance/AFP

Phil Currie, a kanadai Alberta Egyetem paleontológusa úgy véli, a tudományos kutatás érdekében érdemes volna létrehozni egy közadakozásból finanszírozott pénzügyi alapot, amely a múzeumok számára megvásárolhatná az aukciókon felbukkanó, tudományos szempontból értékes tételeket.

Már csak azért is, mert a néhány héttel ezelőtti aukciót vezető Iacopo Briano szerint a dinoszaurusz-csontvázak manapság a műkincsekhez hasonló népszerűségnek örvendenek a magángyűjtők körében. Paleontológusok mindenesetre azt remélik, hogy a most kalapács alá került csontvázat a tulajdonosa valamelyik múzeumban helyezi majd el.