Leállítja a Facebook futurisztikus drónjai fejlesztését

2018.06.28. · TECH

Nehéz mostanában kiigazodni Mark Zuckerberg szándékain, ami a világ eldugottabb szegleteinek internet-hozzáféréssel való ellátását illeti. Nemrég közölt álláshirdetései alapján a Facebook menedzsmentje térképszerkesztőkkel és elemzőkkel bővítené OpenStreetMap csapatát, és a fejlesztés végső célja, hogy felzárkóztassa az internetet eddig nélkülöző térségeket.

Ennek ellentmondani látszik viszont egy, az álláshirdetésekkel jóformán egyidőben érkezett bejelentés. A közösségi oldal vezetői eszerint a korábbi terveket felfüggesztve, az „alapokról kezdik újra” törekvésüket, hogy javítsanak a globális internetpenetráción.

Négy éve indított Aquila projektje keretében Zuckerberg cége azt tervezte, hogy saját építésű, napelemekkel működő drónokról szórna nagy sávszélességű internetet olyan térségekben, ahol mindez másképp nem lenne megoldható. A most nyilvánosságra hozott hivatalos bejelentés szerint viszont az évek óta fejlesztgetett drónokat mégsem vetik be. Pedig ilyen jól néznek ki:

Ráadásul az angliai Bridgwaterben nemcsak elkészült az internetsugárzásra tervezett drón, de két példánnyal még tesztrepülést is végrehajtottak az arizonai sivatag fölött. Noha a két éve tesztelt, egy Boeing 737-esével egyező szárnyfesztávolságú szerkezet landolásnál a földbe csapódott és csúnyán megsérült, a tavaly kipróbált második drónnak meg sem kottyant a próbarepülés.

Zuckerberg cége nem indokolta meg, miért vetnek véget az internetsugárzó drónokkal való kísérletezgetésnek.