Boldogok a sajtkészítők: az Európai Bíróság szerint nem lehet levédetni a gouda ízét

Az uniós szerzői jogi törvény nem terjed ki az ételek ízére és illatára sem, mivel ezek megítélése túl szubjektív, így a szabályozás csak a látható vagy hallható tartalmakra vonatkozik – mondta ki  Melchior Wathelet, az Európai Bíróság főtanácsnoka. 

A kérdés több tagállamban is problémát okozott: a mostani döntés éppen két holland sajtkészítő cég, a Levola Hengelo és a Smilde Foods közötti per kapcsán született meg. Ebben az előbbi cég azzal vádolta az utóbbit, hogy lenyúlta a sajtreceptjét, és más néven egy ugyanolyan ízű terméket dobott piacra. 

Korábban Franciaországban egy parfüm illata miatt indítottak szerzői jogi pert, ekkor a francia legfelső bíróság arra hivatkozott, hogy csak megfogható dolgokra vonatkozik a szerzői jogi védelem, az illat pedig nem eléggé körülhatárolható ahhoz, hogy rá is érvényesíteni lehessen a szabályozást.  (Bonyolítja a helyzetet, hogy illatügyben épp Hollandiában ítélt úgy a legfelső bíróság, hogy a szagot védi a szerzői jog, de az íz tekintetében nem tudtak megegyezni.)

Miben különbözik az illat az íztől?

Nem mindenki boldog a sajtügyi ítélettől: Jan Jacobi ügyvéd szerint ez az ügy kiváló alkalom lett volna a szerzői jogi törvény további finomítására – amivel bírálói szerint finoman szólva sem az a legnagyobb baj, hogy nem tér ki a sajtokra és az ízekre, hanem az, hogy lehetetlen szabályokat próbált volna ráerőszakolni a netezőkre. A cenzúragépezetnek is becézett törvénytervezetet az Európai Parlament végül első körben elkaszálta, a javaslat visszakerült a parlament elé.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Mindent felzabálunk, mégis éhezik a világ

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint emelkedik az éhezők száma, a haszonállatok a kihalás szélén állnak, a túlhalászat pedig aggodalomra ad okot. Nem igazán jön össze a fenntartható fejlődés a világnak.