Ma, vagyis augusztus 1-jén van az anyatejes táplálás világnapja, a hónap első hete pedig a szoptatás hete. Ha bárki azt hinné, hogy mindez a szoptatás fontosságát jelző üres mementó, elég nagyot téved. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben azért dedikált világnapot a szoptatásnak, mert a 20. század folyamán világszerte drasztikusan lecsökkent a tartósan anyatejjel táplált csecsemők aránya. Az 1970-es évekre már a szülést követő legelső hónapokban is legfeljebb csak a nők negyede-ötöde szoptatta újszülött gyermekét.

„A szoptatás a csecsemőtáplálás alapvető, a kisdedek egészséges fejlődését és növekedését leginkább szolgáló módja. Az édesanyák emlőiben a terhesség vége felé termelődő, kolosztrum néven ismert sárgás, ragacsos előtej az újszülött legtökéletesebb tápláléka. Az újszülöttek első szoptatására a szülés utáni legelső órában sort kellene keríteni. Az első hat hónapban a kizárólagos anyatejes táplálás javasolt. Később a szoptatás a hozzátáplálás mellett is legalább kétéves korig, de akár azon túl is folytatandó” – hirdeti irányelveit honlapján a WHO.

Anyatejet öntenek a pohárba

Egyértelműnek tűnhet, pedig a gyakorlatban sokszor magyarázatra szorul: a WHO-direktívákban megfogalmazott kizárólagos szoptatás annyit tesz, hogy élete első fél évében a csecsemő szervezetébe az anyatejen kívül semmi nem kerül, még víz sem. Már csak ezért is fontos, hogy az újszülötteket igény szerint, vagyis bármelyik napszakban, bármilyen gyakorisággal szoptassák. Az anyatej ugyanis – a múlt század második felében általánossá vált, tudományosan azonban nem kellően megalapozott hiedelmekkel ellentétben – nem csupán táplálék, például szomjoltásra is szolgál.

Összetétele ráadásul a csecsemő szükségletei és nap- és évszakok szerint is változik. Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a nyári kánikulában vagy esetlegesen előforduló lázas, hasmenéses állapotban, amikor a csecsemő gyakrabban jelzi szopási igényét, az anyatej a gyakoribb szoptatás hatására hígabbá, könnyebben emészthetővé válik. Éjszakára viszont, amikor a csecsemő alapesetben ritkábban ébred fel, zsírokban gazdagabb, sűrűbb tejet termel az édesanya szervezete.

Miközben a rendre nagy port kavaró téma kapcsán sokan az úgynevezett szoptatásnácik vélt vagy valós erőszakossága és szemérmetlensége miatt zúgolódnak, a valóság az, hogy a WHO amúgy több mint két évtizede érvényben lévő csecsemőtáplálási ajánlásai mindeddig nem nagyon törték át a közöny falát. Egy közterületen szoptató nő látványa a világ nyugati felén többnyire ma is tabunak számít. Hongkongban például ez ellen tüntettek idén májusban villámcsődülettel az édesanyák.

Magyarországon a születés utáni első hat hónapban a csecsemők alig több mint harmadát szoptatják kizárólagosan. Az Európai Unió számos országában és az Egyesült Államokban még ennél is rosszabb a helyzet: Horvátországban például csak a csecsemők mintegy negyedét, az Egyesült Államokban a hatodát, Ausztriában a tíz százalékát, Görögországban pedig mindössze a hat százalékát szoptatják kizárólagosan fél évig. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) összehasonlító adataiból pedig az is kiderül, hogy az ezredforduló óta alig változott a kizárólagosan szoptatott csecsemők aránya.

Ennek legfőbb oka a szakemberek szerint az anyatejjel és a szoptatással kapcsolatos tudnivalók hiányos volta, valamint a társadalmi támogatottság hiánya. Utóbbit a gyermekvédelemben és közegészségügyben érdekelt világszervezetek például az alábbihoz hasonló poszterekkel igyekeznek formálni:

Nem kell félni, idővel már nem fog fájni

Miközben a szoptatás gyakran ütközhet nehezen áthidalható technikai akadályokba, a szakemberek állítják: a nőknek biológiailag legfeljebb a 3-6 százaléka nem tudja szoptatni a gyermekét. Hosszú távon legfeljebb csak az extrém éhezés, súlyos sokkos állapot, néhány krónikus betegség és bizonyos gyógyszerek akadályozzák tartósan a tejtermelést.

Az anya átlagosnál esetleg lassabb tejleadási vagy a csecsemő renyhébb szopási reflexe, csakúgy, mint a befelé forduló vagy az átlagosnál nagyobb, így a csecsemő számára nehezebben kezelhető vagy a főként a szoptatás első heteiben fájdalmasan kisebesedő mellbimbók okozta nehézségek a szakemberek szerint leküzdhetők. A WHO honlapja szerint „szoptatni gyakorlatilag minden édesanya képes. Ehhez nincs másra szükségük, mint a megfelelő információkra és támogatásra, úgy a családtagjaik, mint az egészségügyi ellátórendszer és a társadalom egésze részéről.”

Bár a szoptatással szembeni ellenérzéseket sokszor az újszülött édesanyák tájékozatlanságának tudják be, az sem ritka, hogy az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók, például a többnyire az idősebb generációhoz tartozó gyermekorvosok mutatkoznak a szükségesnél elfogadóbbnak a tápszeres táplálással szemben.

Egy átlagosnál lassabb ütemben gyarapodó csecsemő vagy az újszülött és az édesanya összecsiszolódási nehézségei, az anyatejtermelés keresletének és kínálatának a kívánatosnál lassabb szinkronizálódása gyorsan maga után vonhatja a tápszeres kiegészítés javallatát. Csakhogy a kereslet és kínálat már említett, leginkább technikai nehézségeken elbukó szinkronizálódása a zavartalan anyatejes táplálás alapvető feltétele. Az összecsiszolódás legnagyobb ellenségei közé pedig – a mereven ütemezett, 3-4 óránkénti szoptatás mellett – a tápszerrel való kiegészítés tartozik.

Elavultnak minősülnek még azok a korábban aranyszabálynak számító előírások is, hogy a csecsemőt váltott mellből, alkalmanként legfeljebb 20 percig érdemes szoptatni. A modern laktációs tanácsadók, különösen az összecsiszolódási nehézségekkel küzdő baba-mama párosok esetében, többnyire az anyatej fejését és a szopás iránti ellustulással fenyegető cumisüveghasználatát is csak kivételes esetekben tartják indokoltnak.

Általánosan elterjedt tévhitnek számít még, hogy a termelődő anyatej mennyiségét jelentősen befolyásolhatják az édesanya által fogyasztott ételek, a folyadék vagy alvás-, netán stresszmennyiség. A szoptatási tanácsadók ezzel szemben nem győzik hangsúlyozni, hogy az anyai tejtermelést elsősorban a csecsemő igénye állítja be, a szoptatás gyakorisága irányítja. Ezzel függ össze az is, hogy az általánosan elterjedt hiedelemmel ellentétben az anyatej az esetek túlnyomó többségében nemigen tud elapadni. Az esetenként látszólag minden ok nélkül megnövekedő, csillapíthatatlannak tűnő szükségletet rendszerint nem a tej alapadása, hanem alapesetben például a gyermek fejlődésében időről időre bekövetkező, úgynevezett növekedési ugrások magyarázhatják.

Na, akkor most mit egyen a gyerek?

Az, hogy a szoptatás kapcsán utolérhető naprakész információ társadalmi penetrációja finoman szólva is hiányos, annak is betudható, hogy az általános csecsemőtáplálási szokások a nyugati országokban és Magyarországon is évtizedekig homlokegyenest szembementek a mostani ajánlásokkal. A hazai kisgyerekes családokban a múlt század második felében a csecsemőtáplálás bibliájának számító, összesen 15 kiadást megért és még 2004-ben is újranyomott Mit egyen a gyerek? című kötetben Zoltán Zsófia gyermekorvos például arról tájékoztatta az aggódó édesanyákat, hogy „az anyatejes csecsemő gyümölcsöt, illetve gyümölcslevet 2-3 hetes kor körül kaphat. A megmosott, megtisztított és megreszelt gyümölcsből először csak egy-két mokkás kanállal adunk, majd fokozatosan emeljük az adagot 30-40 grammig.”

A gyümölcslé bevezetését és a citromos teát még a táplálkozástudományi szakfolyóiratokban közzétett módszertani levelekben, legalábbis azok 1980-as évekbeli változataiban is melegen ajánlották. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az anyatejet alapvetően tápláléknak tekintették, ami mellé fontosnak tartották a más forrásból származó folyadék bevitelét. Mindez, és persze a szándék, hogy a gyerekek minél korábbi életkorban rendszerességre legyenek nevelve, hozzájárult, hogy az igény szerinti szoptatást nemhogy nem támogatták, de kifejezetten ellenjavallt volt.

Még ha hangsúlyozta is, hogy az újszülöttek legideálisabb tápláléka az anyatej, Zoltán doktornő már három hónapos kortól ajánlotta az elválasztást. Utóbbit ő egyébként a csak a zöldségfélék bevezetésétől tekintette „ténylegesnek”, az ekkorra már hetek óta adagolt gyümölcsöt és teát nem tartotta az elválasztás részének. A harmadik hónaptól pedig már sós vízben főtt, sőt, tehéntejjel felengedett burgonyát és répát ajánlott, amit újabb egy hónap múlva már salátával, parajjal és sóskával javasolt kiegészíteni.

Zoltán doktornő módszerével a kizárólagos szoptatás nemhogy hat, de egyetlen hónapig sem valósult meg. A laktációs tanácsadók ezzel szemben manapság, noha hangsúlyozzák, hogy a kisbabák túlnyomó többsége féléves korára éretté válik a szilárd táplálék bevezetésére, inkább ennek a mérföldkőnek a kitolása kapcsán bizonyul megengedőnek. Az pedig a tudomány mai állása szerint már kőbe vésett alapvetés, hogy a tehéntej legalább egyéves korig szigorúan kerülendő. Sőt, akadnak szakemberek, akik két-hároméves kor alatt a sóhoz és a cukorhoz hasonlóan egyáltalán nem javasolják a tehéntej bevezetését.

A WHO legfőbb érvei az anyatej mellett:

• Az anyatej fedezi legjobban a csecsemők táplálékszükségletét, abban az összes szükséges tápanyag megtalálható.

• Az anyatej elősegíti az agyi neuronhálózat fejlődését. Az ezredforduló óta jónéhány tudományos publikáció szerzői jutottak arra, hogy az anyatejjel táplált csecsemők gyorsabban fejlődnek tápszerrel etetett társaiknál. Igaz, az eredmények nem egyértelműek és a különbség hosszú távon nem feltétlenül tartós.

• Az anyatejjel táplált csecsemők szervezete ellenállóbb a fertőzésekkel és egyéb betegségekkel szemben. Miközben genetikai adottságok miatt előfordulhat, hogy egy-egy anyatejes csecsemő gyakrabban beteg, mint egy-egy tápszerrel táplált társa, a szakemberek körében nincs arról vita, hogy a szoptatott csecsemők immunrendszere nagy átlagban erősebb.

• Az élete első hat hónapjában kizárólag anyatejjel táplált csecsemők körében ritkábban alakul ki később asztma és más allergiás megbetegedések.

• A szoptatás az anyák egészségére is jótékony hatással van: csökkenti a nőgyógyászati daganatok kialakulásának a kockázatát, valamint jó hatással van az édesanyák általános közérzetére.

Töretlen tápszersiker

Mindennek ellenére a 70 milliárd dolláros, amerikai és európai cégek által uralt tápszeripar világviszonylatban évről évre töretlenül növeli bevételeit. Idén, elsősorban a fejlődő országokban tapasztalható térnyerésük következtében, előzetes becslések szerint mégis 4 százalékkal nőhet a tápszergyártók profitja.

Mindeközben az ENSZ szerint az anyatejes táplálás minden újszülött alapvető emberi joga. A szervezet épp ezért követeli, hogy a „nemzetek azonnali lépéseket vezessenek be a csecsemők rovására multimilliárd dolláros profitot termelő tápszergyártók félrevezető és agresszív reklámhadjárata és terjeszkedése ellen”. Hangsúlyozzák, hogy világszerte közel egymillió csecsemő halálát lehetne pusztán azzal megakadályozni, ha érvényesülnének a WHO szoptatással kapcsolatos irányelvei.

Már csak ezért is okozott nagy felzúdulást, amikor az Egyesült Államok delegáltjai alig néhány hete kereskedelmi szankciókkal fenyegették Ecuadort és más harmadik világbeli országokat az ENSZ idei, az anyatejes táplálásnak szentelt genfi egészségügyi konferenciáján. Az anyatejes táplálást támogató, az országokat a szoptatás elősegítésére és védelmezésére felszólító állásfoglalás szövegének finomítását követelték.

A tápszergyártók érdekeit védő Trump-adminisztráció korábban a WHO-t is megfenyegette: ha tovább erőltetik az anyatej-lobbit, búcsút mondhatnak az USA-ból csordogáló támogatások jelentős részének. Ecuadorra és más dél-amerikai és afrikai országokra hatott a fenyegetőzés: kihátráltak az ENSZ szoptatási nyilatkozata mögül.