Az augusztus 12-re, illetve 13-re virradó éjszakára várható a Perseidák meteorraj csúcspontja. Az időpont ritka szerencsés, mivel éppen újhold után leszünk, és le is megy a Hold, mire a látványosság elkezdődik. Magyarán jó sötét lesz az ég, úgyhogy jó eséllyel ez lesz a leglátványosabb meteoreső az évben – és ezt nem más mondja, mint Bill Cooke, a NASA meteorszakértője.

A megfigyelők óránként hatvan-hetven hullócsillagot láthatnak, bár a kitörési években, mint amilyen 2016 volt, ez akár meg is duplázódhat. Cooke szerint az augusztus 12-13-i éjszaka talán egy árnyalattal jobb látvánnyal kecsegtet, mint az előző éjjel, de miután itthon az évszázad holdfogyatkozását felhők takarták el a szemek elől, jobb, ha az időjárási előrejelzés alapján választjuk ki a meteornézés időpontját.

A jelenlegi adatok szerint egyébként úgy tűnik, hogy vasárnap éjjel nagyobb esélyünk van felhők nélkül élvezni a meteorhullást, mivel péntek délutántól szombatig hidegfront vonul át az országon zivatarokkal.

Alkonyat után jellemzően a hosszabb csóvát húzó meteorok csapódnak be, de ritkább időközönként, míg az éjszaka vége felé inkább a sűrűbben, rövidebb csóvával érkező rajtagoké az égbolt.

A Föld július 17-e és augusztus 24-e között halad át a Perseidák szülőégitestje, a Swift-Tuttle üstökös ösvényén. A csúcspontot akkor érzékeljük, amikor a bolygó a meteoroidok sűrűjének útját keresztezi, ez augusztus 12-én történik. A meteorraj az északi féltekén, illetve dél felé haladva egészen a déli félgömb középső szélességi köreiig élvezhető.

Más nem kell hozzá, csak mesterséges fényforrásoktól minél mentesebb sötétség, valami kényelmes ülő- vagy fekvőhely, illetve némi türelem. Ha sikerül megtalálni az ideális helyet, fél óra is beletelik, mire a szem megszokja a sötétet.

A Perseidák eredete

A Swift-Tuttle üstökös a legnagyobb ismert égitest, amely ciklikusan elhalad a Föld mellett: magja 26 kilométer széles, legutóbb 1992-ben közelítette meg a Földet, legközelebb 2126-ban fogja. De így sem feledkezünk meg az üstökös létéről, mivel bolygónk újra és újra áthalad a csóva törmelékhalmazán, és ilyenkor látunk meteoresőt.

A meteorhullás jelenségét az idézi elő, hogy a törmelékhalmazból kiváló meteoroidok kb. 60 kilométeres másodpercenkénti sebességgel belecsapódnak a Föld légkörébe, ahol felforrósodnak, és nagy fénykibocsátás kíséretében elégnek. Amint beléptek az atmoszférába, meteornak, ha netán elérik a földet, meteoritnak nevezzük őket. A Perseidák törmelékszemcséi azonban nagyrészt túl kicsik ehhez.

A meteorrajról kínai tudósok készítettek először feljegyzéseket az 1. században, illetve a 8.-9. századból is maradtak fent megfigyelések a Távol-Keletről. Európában 1835-ig kellett várni a felfedezésükre, ekkor Adolphe Quetelet belga csillagász írta le, hogy az augusztusi meteorok a Perseus csillagkép irányából érkeznek. Nevét is innen kapta a meteorraj.