Sokkal feljettebb volt a maja civilizáció infrastruktúrája, mint eddig gondolták

2018.09.28. · tudomány

A csillagászattól az építészetig számos területen rendkívüli eredményeket felmutató maják még annál is többre voltak képesek, mint azt eddig feltételezték – derült ki a Science folyóiratban most megjelent kutatásból.

A légi fénykepezést a lézertechnológiával ötvözöző, a felszín alatti rétegek feltérképezésére képes LIDAR felvételek sűrű szövetű urbánus infrastruktúrát tártak fel több mint 2 ezer négyzetkilométeren.

Az elemzés 61 480 ősi épített struktúrát azonosított a felmérési régióban. Ez átlagsan 29 épületet, illetve mai szóval tereptárgyat jelent négyzetkilométerenként, ennek alapján a kutatók a maják népsűrűséget is kiszámolták: 80-120 fő/km2. (Magyarország népsűrűsége a 2016-os adatok szerint 105,7 km2.)

A maja civilizáció az időszámítás előtti első évezredtől egészen az 1500-as évek közepéig állt fenn a Yucatan-félszigeten. Az amerikai és mexikói kutatókból álló csoport az új adatokból kiindulva megbecsülte a birodalom összlakosságának a létszámát is: a 95 ezer négyzetkilométeres területen 11,5 millióan élhettek.

A terület lidarképe
photo_camera A terület LIDAR-képe, narancssárgával az épített struktúrák Fotó: L. Auld-Thomas, M. A. Canuto

A tanulmány szerint a maják intenzív mezőgazdasága erősen módosította a tájat is. A hegyvidéki teraszos, illetve a mélyen fekvő területek árasztásos agrárkultúrája befolyásolta a településszerkezetet is. Az előbbinél a gazdálkodási központok laza hálózata volt a jellemző, míg a mélyen fekvő területeken a sűrűn beépített központi városmagok körül kialakított külvárosi gyűrűk uralták a tájat.

A LIDAR-képeken több száz kilométernyi épített úthálózat is felfedezhető. A kutatók szerint most már „csak” ki kell ásni az elmúlt évszázadokban eltemetődött maja világot.