A veszprémi Lovassy vezeti a legjobb magyar középiskolák szülői listáját

A tavaly év elején gimnáziumba, illetve szakközépiskolába készülő gyerekek szülei hozták létre a legjobbiskola.hu portált, hogy megkönnyítsék a maguk és mások számára is az iskolaválasztást. Állításuk szerint rangsorunk összeállításánál a más listáknál szokásos egy év helyett öt év érettségi és kompetenciafelmérési eredményeit átlagolták 1000 magyarországi középszintű oktatási intézményének 1700 képzési formáját összevetve.

Élen a vidék

A hétfőn publikált friss rangsor élén a négyéves képzést adó veszprémi Lovassy László Gimnázium áll. A második helyezett a 8 osztályos Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a bronzérmet pedig ugyanezen intézmény 4 évfolyamos képzési formája szerezte meg. A hagyományos, 4 évfolyamos gimnáziumokat tekintve az első két helyezett az összetett listát is vezető Lovassy Gimnázium, illetve a Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett. A harmadik helyen az V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A szakközépiskolák közül a világrekordgyanúsan hosszú nevű Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája az első. A második helyen a Szombathelyi Szolgáltatási Szolgáltatási Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma végzett, harmadik a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. 

A rangsorolt iskoláknál a lista készítői kiemelték a legsikeresebb érettségi tantárgyakat, amelyeket úgy választottak ki, hogy minden egyes érettségi tantárgy országos átlagához mérik az adott iskola eredményeit. 

A kokain és a hatalmi mámor neurobiológiája

A legdrágább illegális drogként számon tartott stimuláns az agy jutalmazó központjának működését befolyásolva egyszerre több helyen fejti ki hatását. A hatalmi mámor, az extrém motiváció, a hiperaktivitás és a zsigeri eufória együtteséért azonban nagy árat kell fizetni: a drogkereső magatartás beleég az idegsejtek kapcsolataiba.

A várható környezeti katasztrófa miatt megkezdték a Föld kincseinek archiválását

A Föld összes kulturális és ökológiai kincsét 3D-s térképre vinné kutatók egy csoportja – különös tekintettel a kincsek közeljövőben várható pusztulására. A LIDAR-os adatfelvételt azokon a területeken kezdik, amelyek a leginkább ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. Az ötletgazda szerint irtózatos mennyiségű munkáról van szó, amelynek eredményét leghamarabb a gyerekeik unokái élvezhetik majd.