Ősi spanyol nyelven beszél Bosznia legkülönösebb sorsú kisebbsége
Spanyol csengésű nyelven imádkoznak egy zsinagógában Szarajevó régi török negyedében, a Baščaršijában. A 23. zsoltár szövege például így hangzik: „Adonaj es mi pastor. No mankare de nada”, azaz ‘Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm’. Csakhogy a Szarajevóban itt-ott hallható idegen nyelv nem spanyol, hanem ladino.
A nyelv Bosznia-Hercegovinában élő használói a Spanyolországból az 1492-es kitoloncolási rendelet értelmében elüldözött szefárd zsidók leszármazottai. A spanyol inkvizíció idején nem volt maradásuk az országban azoknak a zsidóknak, akik nem tértek át önkéntesen a katolikus hitre: megölték, erőszakkal áttérítették vagy elűzték őket.
II. Bajazid szultán (1481-tól 1512-ig uralkodott), a Török Birodalom akkori feje, aki a Magyar Királysággal is háborúzott, felajánlotta a kitelepített szefárd zsidóknak, hogy telepedjenek le a Balkán-félszigeten. Új hazájukban megengedték nekik, hogy megtartsák vallásukat és szokásaikat. Sokan közülük a Török Birodalomba települtek át, míg mások Észak-Afrika, Hollandia vagy Amerika felé vették az irányt. Budán a Várban és a Vízivárosban éltek ladinót beszélő közösségek.
A kitelepülő zsidók magukkal vitték nyelvüket, és az azóta eltelt több mint 500 évben a nyelv megőrizte a középkori spanyolra jellemző felépítést, hangzása pedig inkább emlékeztet a Dél-Amerikában használatos, mint az európai spanyol nyelvre.
110 ezren beszélik a világon
A spanyol anyaországtól térben elkülönítve fennmaradó nyelv egyike annak a hatezer nyelvnek, amelyet az UNESCO szerint a kihalás veszélye fenyeget. számos néven emlegetik: ladino, judeo-spanyol, zsidóspanyol, sefardí, djudezmo, spanyolit, illetve Bosznia-Hercegovinában djidiónak, Észak-Afrikában pedig haketiának is nevezik. A ladinót beszélők számát világszerte mintegy 110 ezerre becsülik, de egyikük sem egynyelvű beszélő. Izraelben, Törökországban, Görögországban, Bulgáriában, illetve Észak- és Dél-Amerikában élnek nagyobb számban. A nyelv lejegyzésére a földrajzi helytől függően a héber és a latin betűs ábécét használják.
A második világháború előtt Szarajevót 12 ezer fős zsidó közösség lakta, amelynek Ladino címen saját újságja is volt, de csak 2500-an tértek haza közülük 1945 után. A visszatérők közül sokan csak a négy fal között beszélték a nyelvet a továbbiakban, hogy ne keltsenek feltűnést. Tovább szűkítette a nyelv használatát, hogy a megfogyatkozott szefárd közösségnek osztoznia kellett egyik zsinagógáján az askenázi zsidókkal. Utóbbiak a keresztes háborúk következtében német és francia területről menekültek a szlávokhoz, elsődleges nyelvük pedig a jiddis volt, így a szarajevói vegyes közösségben a szerbhorvát nyelven értettek szót a szefárd és askenázi tagok.
Djentétől a pasharóig
Ahogy a BBC szerzője felidézi, Szarajevóban a 2000-es évek elejére alig néhányan maradtak, akik még beszélték a ladinót. Olyan szavakat használtak, mint például a fazer ‘tenni’ (spanyolul hacer) vagy a lavorar ‘dolgozni’ (spanyolul létezik a nem túl gyakori labrar szó hasonló jelentésben). A kiejtés inkább portugálnak vagy olasznak tetszett, mint spanyolnak: olyan hangok is szerepeltek benne, mint amit magyarul dzs betűvel jelölnek, a nemzetközi fonetikai átírásban pedig így jelölik: dʒ, például a djente ‘nép, ember’ szóban (spanyolul gente). Z hangot ejtettek a roza ‘rózsa’ szóban (spanyolul rosa), és a magyar s betűnek megfelelő ʃ hangot a pasharo ‘madár’ (spanyolul pajaro) kifejezésben. Ezen hangok egyike sem honos a modern európai spanyol nyelvben.
Már Spanyolországból való kiűzetésük előtt használtak a szefárdok néhány arab és héber kifejezést, mivel sokan közülük mór uralom alatt éltek, illetve héberül olvasták a vallási szövegeket. A ladinóra ugyancsak erősen hatottak a különféle spanyol nyelvjárások, ahogy a szarajevói szefárd közösség egyik tagja, David Kamhi kántor megfogalmazta, „az általunk beszélt nyelv a korabeli spanyol nyelvjárások keveréke”.
Ahogy a spanyol zsidók a Balkán felé vándoroltak, nyelvüket tovább formálta azoknak a területeknek a nyelvhasználata is, amelyeken áthaladtak, így keveredtek a ladinóba török, olasz és egyéb jövevényszavak, illetve -hangok. A mai ladino nyelv a kulturális hovatartozást és a túlélés emlékét hordozza azok számára, akik még beszélik.
A túlélés nyelve
Az utolsó szefárd (El Último Sefardí) című spanyol dokumentumfilmben Yusuf Altinash, Isztambulban élő szefárd zsidó úgy fogalmazott, „nem számít, hogy egy szefárd Szófiában, az Adriai-tenger partján, vagy Isztambulban él, hazája a judeo-spanyol nyelv”.
2012-ben újabb dokumentumfilm készült az utolsó szarajevóiakról, akik még beszélik a ladino nyelvet. Ők olyan kevesen vannak, hogy akár fel is lehet sorolni őket: David Kamhi, Ester (Erna) Kaveson Debevec, Jakob Finci és Moris Albahari. Beszédjük felér egy nyelvi időutazással, hol a 21. századi, hol a 15. századi spanyolra emlékeztet, miközben török és egyéb jövevényszavak röpködnek.
Albahari, aki holokauszttúlélő, úgy gondolja, hogy a vészkorszakban a ladinónak köszönhette az életét. 1941-ben, 14 éves korában ladino nyelven egyeztetett egy olasz ezredessel, aki segített neki megszökni a szarajevói zsidókkal a horvátországi Jasenovac koncentrációs táborba tartó vonatról. Később egy spanyol-amerikai pilóta ellenségnek gondolta Albaharit a boszniai Drvarnál, őt is ladino nyelven sikerült meggyőzni arról, hogy nem a helyi zsidó férfit kell megtámadni. Albahari később elvezette az amerikaiakat egy partizánbázisra a közeli Ribnik környéki hegyekbe.
Az olaszhoz is hasonlító ladino segített a túlélésben azoknak a szefárd zsidóknak is, akiket egy olasz fennhatóság alatt álló táborba internáltak egy szigetre a horvát partoknál. Kamhi szülei például ezen a nyelven értettek szót az olasz őrökkel. Kamhi maga ott járt iskolába, neki ebben segített a ladino: könnyebben megértette a dolgokat, és gyorsan elsajátította az olasz nyelvet.
Még ha léteznek is olyan muzsikusok, akik ladino nyelven is énekelnek (az alábbi videón pl. Yasmin Levy), a szefárd fiatalok, ahogy az lenni szokott, nem különösebben lelkesek, ami ősi nyelvük ápolását illeti. Miután a spanyol kormány 2015-ben felajánlotta az inkvizíció által elüldözött zsidók leszármazottainak a spanyol állampolgárságot, sokan inkább a modern spanyol tanulásának álltak neki. A kiűzöttek utódai közül egyébként 4302 embert tartott nyilván Mariano Rajoy kormánya.
Az utolsó négy ember, aki még beszéli a ladinót Szarajevóban, a hetvenes, nyolcvanas éveiben jár. Könnyen elképzelhető, hogy halálukkal a ladino is kihal a városból. A nyelv egyedülállóan képviseli identitásukat és történelmüket, és mindig a családi meghittségre emlékezteti őket. Kamhi például akkor beszélt anyjához ladinóul, ha azt akarta, hogy mások ne értsék, amit mond.
Ma a boszniai fővárosban már leginkább csak a zsinagóga falai között használja a ladinót, ahogy a korábbi kántorok generációkon keresztül tették. Albahari nem tudja, milyen jövő vár Szarajevóban és a világ többi részén erre a különös nyelvre, de úgy gondolja, meg kell őrizni, mert ez egy „kincs, egy emlék. Ez az élet.”