Kevés bot is elég a közvélemény manipulációjához, az a lényeg, hogy szorgalmasak legyenek

A 2016-os amerikai választások óta szinte naponta előkerül az álhírek témája, és lassan úgy tűnik, hogy a Twitteren lassan alig akad már tényleges humán felhasználó, annyira elszaporodtak a hírosztogatásra szakosodott botok. Mindez nem is lenne akkora baj, ha a programok ellennének egymás között, de akkor nem is lenne értelme annak, hogy bevessék őket: a végső cél a humán felhasználók befolyásolása, ebben pedig többet számít az algoritmusok szorgalma, mint a létszámuk. Legalábbis erre utal az, hogy hiába Donald Trump mellett állt ki a Twitter botnépességének kétharmada, a Hillary Clintont támogató programok komolyabb eredményeket értek el a 2016-os amerikai elnökválasztáson, még akkor is, ha végül Trumpot választották meg elnöknek.

Trolltól ered, bot osztja meg

Tauhid Zaman, az MIT kutatója épp a választások idején kezdett el a botok jelentette nemzetbiztonsági kockázattal foglalkozni – a veszély valódi forrását viszont nem a programok jelentik, hanem az emberek. Timothy Summers white hat hacker szerint (ők a jó fiúk, akik megpróbálják megvédeni az internetet a kevésbé jóktól) 2016 óta egyértelmű, hogy többek között orosz titkosszolgálati akciókkal próbálták meg polarizálni az amerikai választókat, ennek hátterében pedig profi trollok álltak, akik a rendelkezésükre álló bothadsereggel hatékonyabban tudják terjeszteni a dezinformációt.

Egy-egy troll akár kétezer dolláros fizetést is kaphatott azért, hogy hamis felhasználói fiókokon keresztül befolyásolja a választókat, akiket Kevin Mitnick legendás hacker szavait idézve jóval könnyebb „feltörni”, mint magát a technikát, illetve a médiumot, amelyen keresztül a híreket fogyasztják. Az amerikai választók kétharmada a közösségi médiából (is) tájékozódik, így annak, aki a közvéleményt akarja befolyásolni, megéri felbérelni pár trollt: Summers szerint csak az orosz titkosszolgálat körülbelül nyolcszáz embert foglalkoztatott ebből a célból, egyetlen ember pedig több szerepben is megszólalhatott, váltogatva a szerepeit a Kentuckyból való rednecktől a fekete New York-i fiatalig, a lényeg, hogy az üzenet állandó legyen, és megfeleljen a kitűzött célnak.

Meglepően kevés a bot

Ha megvannak az álhírek, már csak arról kell gondoskodni, hogy minél több emberhez jussanak el: erre valók a többek között twitteres botok, amelyekből bőven akad, sőt, úgy tűnik, hogy nincs is szükség ennyire, ha befolyásolni akarják a választókat. Zaman 2,3 millió, a választásokhoz kötődő Twitter-üzenetet vizsgált, ezek közül próbálta meg kiszűrni a botok közleményeit. Az Ising-modell alapján, amely azt feltételezi, hogy a botok javarészt retweetelnek, vagyis más posztokat osztanak meg, és ritkán gyártanak saját anyagokat, 78 000 felhasználó között mindössze 396 botot talált: ennek alapján úgy tűnik, hogy a Twitter felhasználóinak mindössze egy százaléka trollbot, és a twitterezőknek alig a tizede követi ezeket. De hogyan lehet akkor ilyen erős véleményformáló szerepük?

Zaman és csapata egy neurális hálózattal vizsgálta, hogy a tweetekben megfogalmazott vélemények mennyiben hajlottak Trump vagy Clinton felé, a szimpátiát pedig egy-egy account esetében az üzenetek átlagolásából szűrték le. Az átlagos véleményt úgy értékelték, mintha nem lennének rájuk hatással a botok – ez az alapállapot, ehhez mérték a botok befolyása utáni véleményt, és így próbáltak rájönni, mekkora hatással vannak ezek a közvéleményre. A kutatáshoz egy hetvenes években felállított modellt alkalmaztak, amely szerint az emberek véleménye általában egyezik a velük kapcsolatban állók véleményével, és arra jutottak, hogy azok, akik egy adott szimpátiával rendelkező felhasználót követnek, legyen az bot vagy ember, általában egyet is értenek annak nézeteivel.

A többség Trump mellett áll

Clint Watts, az FBI kiberbiztonsági szakértője szerint a dezinformációs hadjárat nem ért véget a választásokkal. A troll-accountok és az álhíreket megosztó botok többsége mögött a Trump mellett kampányoló oroszok állnak (ez persze nem jelenti azt, hogy Clinton mellett ne állt volna szintén jelentős kiberhadsereg).

A közösségi média véleményformáló szerepe nem csak az elnökválasztás vagy a szavazók meggyőzése szempontjából érdekes: az Iszlám Állam például hasonló kommentelőhadsereget alkalmaz a szélsőségesek toborzására (emellett persze a nemzetbiztonsági szolgálatok is vastagon benne vannak a Twitter-háborúban, Nagy-Britannia például csak 2014-ben hatvanezer fontot költött a netes pszichológiai hadviselésre).

Ha egy álhír, rémhír vagy dezinformációs üzenet már elindult, már csak az a kérdés, hogy hány emberhez jut el: ehhez kellenek a botok. Zaman vizsgálatából az derül ki, hogy a befolyás mértékében még csak nem is a botok száma a perdöntő, hanem az, hogy milyen gyakran tweetelnek – ennek során pedig inkább retweetről, megosztásról van szó, mint eredeti tartalomról. A Clinton mellett kampányoló botok egyenként átlagosan 708 üzenetet adtak közre, míg a Trump mellett állók csak 437-et, és úgy tűnik, hogy a Clinton-szimpatizánsok aránya éppen a twitteres kampánynak köszönhetően jelentősen megugrott – annak ellenére, hogy számszerűen sokkal több account állt Trump mellett. Száz főre levetítve a vizsgált twitterezők közül botok nélkül 42-en álltak Clinton mellett, a retweeteknek köszönhetően ez a szám 58-ra nőtt – ebből pedig az derül ki, hogy viszonylag kevés kampány- vagy propagandacéllal bevetett program is komoly hatást tud gyakorolni a közvéleményre.