Százmilliárdoktól esik el a nemzetgazdaság, amíg te otthon ülsz, és várod a kéményseprőt

Mióta gyakorlatilag megszűnt a kézzel írt levelek egymásnak küldözgetése, az ember egyre nagyobb félelemmel nyitja ki a postaládáját. De a menetrendszerű számlák és az egyből a közös kukába hajított szórólapok mellett van még egy kellemetlen kategória: a kötelező éves ellenőrzésekről szóló tájékoztatók. Legyen szó víz-, gáz- vagy villanymérőóra-leolvasásról, esetleg kéményseprőről, a megadott időpont mindig extra munkát ad a fogyasztónak, ugyanis valahogy el kell intézni, hogy azon a hétköznapon 8 és 16, de jó esetben is 8 és 12 óra között otthon legyen valaki, aki tudja fogadni a szakembert.

Hogy ezt ki hogyan oldja meg, háztartásonként változik. Ha van a lakásban olyan, aki nem dolgozik, esetleg meg tudjuk kérni a szomszédot, nagymamát, airbnb-ző vendégeket, akkor nincs gond, de mi történik abban az esetben, ha csak munkavállalók élnek az adott háztartásban, és egyik fenti lehetőség sem áll rendelkezésre? Vannak munkahelyek, ahonnan egyetlen napra kikért home office nem jelent világvégét a cégnek, de simán előfordulhat, hogy szabadnapot kell kivenni, vagy aznap csak délután tud bemenni dolgozni a fogyasztásában ellenőrzött állampolgár.

A kéményseprés romantikája a múlté, már csak a tétlen várakozás élménye maradtFotó: leemage

A lehetőségek többsége viszont egyvalamit biztosan jelent: kiesett munkaórákat, esetleg munkanapokat, ezáltal az ország GDP-jéhez való hozzájárulás csökkenését. Hogy ez pontosan milyen mértékben érinti a nemzetgazdaságot, arra pontos számok nincsenek, sőt az ennek precíz kiszámolásához szükséges adatok (például az, hogy a jegybank hogyan igazítja ki a GDP-t, ha egy adott negyedévre az ünnepek miatt kevesebb vagy több munkanap esik) sem nyilvánosak. Ezért megpróbáltuk az elérhető statisztikák alapján felbecsülni, mekkora gazdasági kárt okoz a technológiai újításoknak köszönhetően már kikerülhető ellenőrzések miatt otthon ülő tömegek munkából való kiesése.

A levezetés eléggé összetett, ezért lelövöm a poént: egy lehetséges számítás szerint évente 180 784 924 320 forintnyi, tehát százmilliárdos nagyságrendben mérhető termeléstől esik el a nemzetgazdaság.

Ez elég soknak tűnik. Hogy jött ki?

A számításhoz lényegében két fontos adatra volt szükség: 

  • hány olyan háztartás van Magyarországon, ahol csak foglalkoztatott személyek élnek,  
  • egy dolgozó munkanaponként hány forinttal járul hozzá a bruttó hazai termékhez, vagyis a GDP-hez. 

A még pontosabb becslést kissé nehezítette, hogy a különböző tényezőkre nem sikerült egységes időpontból származó adatokat találni: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utoljára 2011-ben végzett teljes népszámlálást, de használható, frissebb számokat a 2016-os mikrocenzus (vagyis „kis népszámlálás”) táblázataiban is találtunk a háztartásokról, az OECD adatai a ténylegesen ledolgozott munkaórákról pedig 2017-ből valók.

Először is tehát azon háztartások számát kellett megállapítani, ahol kizárólag foglalkoztatottak élnek, hiszen ha valaki nem dolgozik, nagyobb eséllyel tud otthon lenni a leglehetetlenebb időpontokban is, hogy fogadja a szakembereket. Magyarországon tízévente végeznek teljes körű népszámlálást, legutóbb 2011-ben: a KSH adatai szerint hét éve összesen 4 105 708 háztartás volt az országban, és ekkor még azt is feltüntették, hogy ebből 1 551 460 volt olyan, ahol csak foglalkoztatottak éltek. A teljes népszámlálások köztes éveiben végzett mikrocenzusok közül a 2016-os volt a legutóbbi, ekkor már 4 021 296 háztartást számláltak összesen, viszont külön nem voltak feltüntetve a kizárólag foglalkoztatottakból álló háztartások. Ezért arányosan számoltunk: 2011-ben az összes háztartás 37,79 százalékát tették ki a foglalkoztatottak, a 2016-os teljes szám alapján így 1 519 648 olyan háztartást kapunk, ahol csak foglalkoztatottak élnek.

Ezután jött a másik fő szorzó (egy dolgozó napi hozzájárulása a GDP-hez) kiszámítása. Először a magyarországi nominális GDP-t, ami 2017-ben 38 355 milliárd forint volt, elosztottuk az összes foglalkoztatott számával – utóbbi a KSH adatai szerint 4,447 millió volt 2017-ben, így az egy dolgozóra jutó éves GDP-termelés 8 624 916 forintra jött ki. Ezt már csak a tényleges munkanapok számával kellett elosztani, amit úgy lehetett kiszámolni, hogy az OECD által közzétett, a ledolgozott munkaórákról szóló 2017-es adatot (1740 óra) a nyolcórás munkanap értelmében elosztottuk 8-cal. Így az éves GDP-termelés összegét 217,5-tel osztottuk tovább, az így kapott szám alapján pedig 39 655 forintban állapítható meg egy magyar dolgozó hozzájárulása a GDP-hez munkanaponként.

Végül elérkeztünk a mindent eldöntő szorzáshoz. Mivel minden olyan háztartásból, ahol csak dolgozók élnek, csak egyvalakinek kell otthon maradnia a szóban forgó alkalmak napján, nem kell azzal törődni, hogy az adott lakásokban hány foglalkoztatott él, elég csak az ilyen háztartások számát (1 519 648) venni. A napi GDP-hozzájárulás összege (39 655 forint) mellett még két szorzótényezőt alkalmaztunk: először is a 4-et, mivel négy kötelező éves ellenőrzésről beszélünk, utána pedig figyelembe vettük, hogy munkahelyenként változó, hogy egy egész napra esik ki a dolgozó, vagy elég egy fél napra kikérnie magát. Mivel erre aztán már tényleg semmilyen statisztika nincs, fele-fele aránnyal számoltunk: 50 százalékban 8 órával, 50 százalékban 4 órával, vagyis egy 0,75-ös szorzót illesztettünk az egyenletbe.

Tehát: 1 519 648 × 4 × 0,75 × 39 655 Ft = 180 784 924 320 Ft.

És ez az összeg lényegesen magasabb lenne, ha a dolgozó szülőkből és inaktív gyerekekből álló családokkal is számoltunk volna, de módszertani okokból most csak a kizárólag foglalkoztatottakból álló háztartásokat vettük alapul.

Mit mond a törvény, és hogy csinálják ezt máshol?

A tárgyalt ellenőrzések sorából valamennyire kilóg a kéményseprés, hiszen 2018. január elsejétől megszűnt a családi házak kötelező kéményellenőrzése, de ez minden más lakástípusnál évente egyszer továbbra is törvényileg kötelező. De mivel a budapesti kéményekért felelős FŐKÉTÜSZ kisokosa szerint a kéményseprők továbbra is csak munkanapokon, 8 és 16 óra között végzik el az évente egyszer mindenhol ajánlott ellenőrzést, ez nem sokat változtat a helyzeten.

A FÕKÉTÜSZ kéményseprője egy csepeli ház tetején a kondenzációs gázkazán égéstermék-elvezető csövét ellenőrziFotó: MTI / Marjai János

A gáz-, a villany- és a vízórák éves leolvasását szintén törvény írja elő, de az már közműveként változó, hogy ennek elmaradása milyen következményekkel jár. Az E.On szerint sikertelen villanyóra-leolvasás esetén csak annyi történik, hogy a következő évi átalánydíjat máshogy kalkulálják, a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szerint viszont az ellenőrzés többszöri elmaradása (ha arról a fogyasztó tehet) szerződésszegésnek minősül.

Bár a kötelező gázóra-ellenőrzéseket még a legtöbb országban komolyan veszik, más területeken már sokkal lazább szabályozás van érvényben külföldön. A legnagyobb osztrák energiaszolgáltatónál például online vagy telefonon kell megadni az óraállást, de Németországban is ez az általános eljárás. Nagy-Britanniában néhány nagyobb közműszolgáltató még alkalmaz leolvasó szakembereket, de azok is csak többévente járnak házhoz ellenőrizni.

Az előző évtized közepén kezdtek el igazán terjedni az először automata mérőóra-ellenőrző infrastruktúra néven eladott közműprojektek (Ausztráliában és több amerikai államban milliószámra telepítették az óraállásokat digitálisan közvetítő mérőórákat), azóta pedig már okosmérésnek hívják az ágazatot, amire már EU-s irányelv is épült.

Egy Franciaországban használt okosvillanyóraFotó: DAMIEN MEYER/AFP

Az olasz nemzeti közműszolgáltató, az Enel mára mind a 32 millió felhasználójától okosmérőórákon keresztül szerzi be a fogyasztási adatokat, Hollandiában a 2016-ig a háztartások 40 százalékában (3 millió) telepítettek okosmérőket, az Európai Unióban pedig 2009-ben fogalmazták meg az irányelveket, amelyek az okosmérők terjedését promotálják.

Magyarországon 2011-ben jött létre a Mavir Zrt. leányvállalataként a Központi Okos Mérés Zrt. (KOM), amely állami és uniós támogatásokból hozott létre egy mintaprojektet, azaz egyelőre 80 ezer fogyasztónál telepített okosmérőket – bár ezekről keveset hallani. A projekt határideje 2018. december 31-e, a cég és a hazai okosmérőóra-hálózat további sorsáról ez után dönt majd a Mavir és a közműszabályozási hivatal, a MEKH. Már ha lesz belőle valami – a projekt zavaros pénzügyi-politikai hátteréről még 2016-ban írt a Direkt36.