Régészek mondták ki, melyik volt a világtörténelem legrosszabb éve

Legutóbb a radikális politikai változásokkal (Donald Trump megválasztása, Brexit), terrortámadások és rendőri erőszakos cselekmények sorozatával, hőmérsékleti rekordokkal és számos híresség halálával végződő 2016-os év adott arra lehetőséget, hogy elgondolkodjunk, vajon melyik volt az az év a világtörténelemben, amikor a legrosszabb volt embernek lenni a Földön.

A Slate két évvel ezelőtti válogatása szerint a világméretű pestisjárványt hozó 1348 vagy a második világháború legsötétebb szakaszának tartott, erőszakot és éhínségeket hozó 1943 is esélyes lenne a címre, de a tudomány most kimondta a végső dátumot, amire senki sem számított: 536.

A Cambridge-i Egyetem kiadójának régészeti folyóiratában, az Antiquityben közzétett tanulmány szerint nem is globális háborúk, katasztrófák vagy járványok, hanem egy különleges égi jelenség miatt nevezhető 536 a történelem legpusztítóbb évének. Ebben az évben jelent meg az a rejtélyes „felhő”, amely 18 hónapra sötétbe borította Európát, a Közel-Keletet és Ázsia egyes részeit. A hatodik században élt bizánci történetíró, Prokopiosz úgy írta le az időszakot, hogy „a Nap világosság nélkül adott fényt, a Holdhoz hasonlóan, egész évben”.

A bubópestis ábrázolásaFotó: Wikimedia Commons

„Ez volt az egyik legszörnyűbb korszak kezdete” – mondta a Harvard Egyetem középkorkutatója, Michael McCormick a Science-nek. 536 nyarán az időjárás alaposan lehűlt, 1,5-2,5 Celsius-fokos hőmérsékleteinek köszönhetően az elmúlt 2300 év leghidegebb évtizede kezdődött meg. Kínában esett a hó nyáron, a mezőgazdaság lehetetlen helyzetbe került, éheztek az emberek – az ír krónikák szerint 536 és 539 között nem készült kenyér. 541-re a tetőpontjára ért a sötét korszak: a Nílus keleti partján fekvő Pelusiumból induló bubópestis hamar kiirtotta a Bizánci Birodalom népességének egyharmadát-felét.

Hogy mi okozta ezt a sötét ködöt, arra Paul Mayewskivel, a Maine-i Egyetem gleccserkutatójával és csapatával közösen jött rá McCormick, egy svájci gleccser alapos tanulmányozása során. A Colle Gnifetti gleccser Svájc és Olaszország határán fekszik, és mivel jégrétegei folyamatosan egymásra rakódnak, fúrással korabeli minták vehetők belőle, az egyes minták pedig az adott év időjárásáról is árulkodnak.

A Colle Gnifetti gleccseren épített fúróközpont és egy jégmintaFotó: Loveluck et al. 2018

Az 536-ból származó mintán vulkáni hamura utaló jeleket találtak a kutatók, majd 540-ből és 547-ből is vulkánkitörés nyomaira bukkantak a gleccserben. Az 536-as izlandi kitörés elég hamut juttatott a légkörbe ahhoz, hogy az északi félgömbön eltakarja a Napot. A három esemény elég volt ahhoz, hogy egészen 640-ig ne legyen feljegyzés gazdasági fellendülésről – a hetedik század közepén a jégben talált ólomnyomok utalnak arra, hogy beindult az ipari mértékű ezüstbányászat.