KELL: Radioaktív karóra
Volt az emberiség történelmében egy olyan fényes, más értelmezésben kifejezetten sötét korszak, amikor sikerült kitalálnunk, hogy az órákat és egyéb olyan eszközöket, műszereket, például a fegyverirányzékokat vagy a vészkijáratot jelző táblákat, amelyektől elvárható volt, hogy világítsanak a sötétben, sötétben világító anyaggal vonjuk be. Logikus, nem?
A modern órák mutatóin, illetve óra- és percjelzőin leggyakrabban használatos ilyen anyagot, a luminovát, aminek svájci gyártmányú utódja a Super-LumiNova névre hallgat, csak 1993-ban fedezték fel Japánban. Ráadásul ahhoz, hogy a luminova fényt bocsásson ki, először fény kell, hogy érje (az ilyet nevezik fotolumineszcens anyagnak), az általa kibocsátott fény pedig egyre halványul, így hiába töltődik fel napközben, hajnalra már nem feltétlenül látszik rajta, hogy hány óra van.
Így a múlt század elején a választás egy jóval hatékonyabb, a Pierre és Marie Curie által nem sokkal korábban, 1898-ben felfedezett varázslatos elemre, a rádiumra (Ra) esett, ami a követelményeknek kiválóan megfelelt, ráadásul egyáltalán nem kellett fénnyel feltöltődnie ahhoz, hogy világítson, tette magától a dolgát éjjel-nappal (ezt nevezik radiolumineszcenciának).
Akkor még nem sejthettük, ma már tudjuk, hogy a rádiummal egyetlen baj van csupán, de az elég komoly: az általa kibocsátott radioaktív sugárzás szörnyű betegségeket okozhat, és könnyen halálos is lehet. Ráadásul elég sokáig, mivel a rádium felezési ideje nem kevesebb, mint 1600 év – ha Flavius Arcadius bizánci császár uralkodásának első évében, 395-ben kapott volna ajándékba egy rádiumos órát, az még ma is boldogan világítana, és persze sugározna.
Mivel az óragyártók és a nekik dolgozó munkások mit sem sejtettek a rádium potenciálisan halálos voltáról, a múlt század elejétől nyakra-főre állították elő a radioaktív anyaggal bevont mutatójú, sötétben világító órákat, emberi erővel, gondos kézimunkával. Igaz ugyan, hogy a radiolumineszcens festék feltalálójaként emlegetett, az 1906-ban az USA-ba emigrált, ukrán származású Sabin Arnold von Sochocky húsz évvel a hőstett után, 1928-ban meghalt aplasztikus anémiában, de senkinek eszébe sem jutott, hogy erről esetleg a sugárzás tehet, úgyhogy az óragyártók egymással versengve hozták ki a világítósnál világítósabb modelleket.
A neves, máig működő olasz óragyártó, a Panerai nem sokkal Sohocky után, az első világháború kellős közepén, 1916-ban szabadalmaztatta saját radioaktív pasztáját, ami cink-szulfidból, rádium-bromidból és mezotóriumból állt, és olyannyira bevált, hogy a második világháborúra már nemcsak az olasz hadsereg földön-vízben egyaránt otthonosan mozgó egységei, hanem a szövetséges Németország tengerészgyalogosai is radioaktív Panerai órákban feszítettek a fronton.
A Panerai egyik leghíresebb modellje a radioaktív csodaanyagot már a nevében is büszkén hirdető Radiomir, amit máig gyártanak, persze már rádium nélkül, és néhány éve magát Heidi Klumot szpotolták benne:
A világítási versenyben az Egyesült Államok sem maradhatott le: a múlt század közepére az USA-ban három üzem is termelte a sötétben világító órákat. A számok és a mutatók rádiummal való bevonását a leggyakrabban nők végezték, akiket ráadásul a főnökeik arra biztattak, hogy időről időre nyalják meg a festéshez használt ecseteket, hogy szebben tudják felvinni az órákra a halálos anyagot.
Ezek a tragikus sorsú nők, akik Radium Girls néven vonultak be a történelembe, és számtalan könyv, tanulmány és dokumentumfilm foglalkozik velük, egészen különleges emberek voltak, és nemcsak azért, mert tudtukon kívül életüket áldozták a haza és a technikai haladás oltárán, hanem azért is, mert amikor este megjöttek a gyárból, családtagjaik legnagyobb ámulatára világítottak a sötétben. Később viszont súlyos sugárbetegség áldozataivá váltak, és a legszörnyűbb tüneteket produkálták a kihullott fogaktól az ínyvérzésen át a csontrákig.
Hosszú évtizedekig tartott, mire összegyűlt annyi tudományos bizonyíték, hogy a rádiumot ki lehessen iktatni az óragyártásból: a gyártókkal, a vásárlókkal és a törvényhozókkal csak az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére sikerült megértetni, hogy emberi életekkel játszanak. Akkorra viszont a világ összes civilizált országában szigorú szabályozásnak vetették alá a radioaktív anyagok felhasználását, és a gyilkos rádium végleg eltűnt az órákról. Mármint az újonnan gyártott órákról, mert a régi, a múlt század közepéig gyártott rádiumos órák máig is kaphatók, és máig is boldogan sugároznak.
Nem kell lenyelni
Az alább látható, 6538-as referenciaszámú Rolex Submarinert például 1954 és 1959 között gyártották, és arról híres, hogy Sean Connery négy James Bond-filmben, a Dr. Nóban, a From Russia with Love-ban, a Goldfingerben és a Thunderballban is ilyet viselt, ha nem is pont ezt. Ez a konkrét példány egy késői, 1959-es darab, és kicsit drága ugyan (50 millió forintért árulja egy megbízható svájci kereskedő), cserébe a mellé tett Geiger–Müller-számláló tanúbizonysága szerint ma is sugároz: a műszer 6,61 mikrosievertes (μSv) értéket mutat. (A sievert a biológiai szövetben elnyelt sugárzás mértékegysége: egy átlagos ember szervezete normál esetben egy nap alatt 10 μSv sugárzást nyel el, egy fogászati röntgenfelvétel elkészítése során pedig 5-10 μSv-et.)
Az, hogy a nagyszerű Soan Connery sok radioaktív óra viselőjével és birtokosával együtt ma is él, többek között annak köszönhető, hogy az órák üvege és tokja nagy részben elnyeli a rádium által kibocsátott sugárzást, és ha az ember nem nyitja fel az órát (mint ahogy az a fenti fotón nyilván a mérés kedvéért történt), nem nyalogatja, illetve nem nyeli le a rádiumot, simán megúszhatja élve. Az antik órák rajongói ennek megfelelően fittyet hánynak a radioaktivitásra, és eszméletlen összegeket fizetnek ki egy-egy jó állapotban lévő, sugárzó példányért; a világ jelenleg legmenőbbnek tartott óraszakértője, a Hodinkee, amelynek szerkesztői sokáig csak legyintettek a potenciálisan halálos sugárzásra (nem kell lenyelni, ugye), idén csodálkozott rá arra a nyugtalanító tényre, hogy az urán bomlása során radioaktív gáz, radon (Rn) keletkezik, ami belélegezve jelentősen megnöveli a tüdőrák kockázatát.
Az angol Northamptoni Egyetem kutatói 30 második világháborús rádiumos órát vizsgáltak meg, és 2018 júniusában közzétett tanulmányukban arra jutottak, hogy egy kis alapterületű, rosszul szellőző helyiségben az órák a biztonságosnak tartott maximális radonszint 134-szeresét bocsátották ki. A kutatók szerint nemcsak az óragyűjtők vannak veszélyben, hanem azok a háborús veteránok, illetve hozzátartozóik is, akik emlékbe megtartották a hadsereg által annak idején nekik kiutalt radioaktív órákat.
Nem adtuk fel, sőt!
Jó, a rádium veszélyes, de mit lépett erre az emberiség? Mit lépett volna, előállt egy másik, szintén radioaktív, a sötétben szintén világító anyaggal, a gáz halmazállapotú tríciummal, a hidrogén radioaktív izotópjával (hivatalosan 3H, a köznyelvben gyakran H3), amit az óragyártók máig előszeretettel használnak a sötétben világító órákhoz – igaz, a tríciumot ma már nem kézzel, ecsettel viszik föl a mutatókra és az órákat meg a perceket jelző pöttyökre és vonalakra, hanem rendszerint foszforral bevont apró csövekbe töltve applikálják rájuk.
A trícium bomlásakor alacsony energiájú elektront bocsát ki magából, amely beleütközik a cső falát borító foszforba, az elnyeli az elektront, és cserébe fényt bocsát ki magából. A trícium ilyen kiszerelésben és ilyen csekély mennyiségben a rádiummal ellentétben bizonyítottan veszélytelen az emberi egészségre: a kibocsátott elektronnak olyan alacsony az energiája, hogy már a cső falát borító foszfor elnyeli, ha pedig nem lenne csőbe zárva, akkor is képtelen lenne átjutni az emberi bőrön, mert már az annak külső részén található, eleve elhalt hámsejtek megállítanák - igaz, lenyelve, a nyálkahártyán keresztül, illetve nyílt seben át a trícium így is bejuthat a szervezetbe. A 3H felezési ideje a rádium 1600 évéhez képest mindössze 12,3 év, ami egyúttal sajnos azt is jelenti, hogy a tríciumos órák a rádiumosokkal ellentétben nagyjából 20 év múltán, de van, hogy annál jóval előbb már egyáltalán nem világítanak, na de valamit valamiért, ugye.
A tríciumot a legtöbb cég óráin mostanra jórészt felváltotta ugyan a Super-LumiNova, de a radioaktív anyagot még a legnevesebb svájci óragyártók is hosszú évtizedekig használták: a Rolex például az 1950-es évektől egészen a múlt évezred végéig. Az Omega talán leghíresebb, máig gyártott modellje, a Speedmaster számlapja 1962-től egészen 1997-ig tartalmazott tríciumot, amit a „swiss made” feliratot keretező T betűk jelöltek a számlapon:
Vannak gyártók, köztük az amerikai Marathon, amelyek vagy a vonatkozó rendeletek miatt, vagy a coolness factor növelése érdekében a 3H-t és a radioaktív sugárzás nemzetközi jelét is ráteszik a tríciumos óráik számlapjára:
Gyakran a radioaktivitás mértékét is jelzik az órán: a T < 25 például azt jelenti, hogy az órában lévő trícium kevesebb mint 25 milliCurie-t (mCi) sugároz (a Curie a radioaktivitás nem SI mértékegysége, 1975 óta becquerelben szokás számolni); a T 25 jelzés pedig azt, hogy a radioaktivitás mértéke elérheti, de nem haladja meg az egyes országokban maximálisan engedélyezett 25 milliCurie-t. Ehhez képest van olyan gyártó, nevezetesen az amerikai Armourlite, ami azt állítja az Isobrite T100 néven forgalomba hozott óráiról, hogy azok „legfeljebb” (up to) 100 mCi-t bocsátanak ki magukból, mindehhez négyszer annyi tríciumot tartalmaznak, mint a T 25-ös jelzésűek, és 20 év helyett legalább 50 évig világítanak. Az egyik legismertebb gyártó a svájci Mb-microtec AG, amiről az a hír járja, hogy egyedül ez a cég állítja a világ összes tríciumos órájában világító mikrocsöveket, és Traser néven természetesen saját óramárkája is van.
Tríciumos órából kisebb meglepetésre magyart is találni, pedig a magyar óra ritkább, mint a sötétben világító holló: a Mezei István által alapított Evolvens, ami Budapesten tervezi és szereli össze a japán Myota mechanikus szerkezetei által hajtott óráit, előszeretettel használja a radioaktív anyagot.
Szabad ilyet?
Bár, mint említettük, a trícium ilyen kis mennyiségben, csövekbe zárva valóban veszélytelen, ez nem jelenti azt, hogy ne vonatkozna rá mindenhol szigorú szabályozás. Az USA-ban például úgy működik a dolog, hogy azok az órakereskedők, akik tríciumos órákat árulnak, gond nélkül beszerezhetik ugyan őket, de biztosan számíthatnak arra, hogy mihelyt kiteszik a radioaktív órákat a kirakatba, kapnak egy udvarias, de határozott hangú levelet az Egyesült Államok Nukleáris Biztonsági Hivatalától (US NRC), amelyben felszólítják őket, hogy adjanak számot arról, van-e behozatali engedélyük, vagy ha nincs, ilyen engedéllyel rendelkező forrásból szerezték-e be az óráikat.
Nem lenne érdeKELL Tibor a nevem, ha nem szedtem volna össze minden bátorságomat, és nem kerestem volna meg az NCR magyar megfelelőjét, az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH), hogy megkérdezzem, nálunk vajon hogy áll ez a dolog a rádiummal meg a tríciummal. A válaszból kiderül, hogy nálunk aztán végképp nincs egyszerű dolga annak, aki radioaktív anyaggal kíván kereskedni, bár nem lehetetlen a dolog.
„Magyarországon radioaktív sugárforrások – köztük a trícium és a rádium sugárforrások – forgalmazását és alkalmazását az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezi. Az engedélyt az OAH az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 487/2015. (XII. 30.) kormányrendelet alapján adja ki. Ha a sugárforrásokat nyitott (a környezetben szétterjedni képes) formában alkalmazzák, akkor az engedélyezési eljárásban szakhatóságként részt vesz a környezetvédelmi hatóság is.
A sugárforrások alkalmazásához a 487/2015. kormányrendelet alapján kiadott sugárvédelmi engedély mellett szükséges az ugyancsak a hivatal által kiadott fizikai védelmi engedély is, melyet az OAH az atomenergia alkalmazása körében a fizikai védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 190/2011. (IX. 19.) kormányrendelet alapján ad ki. Az alkalmazásra és a forgalmazásra további szabályokat határoz meg a radioaktív anyagok nyilvántartásának és ellenőrzésének rendjéről, valamint a kapcsolódó adatszolgáltatásról szóló 11/2010. (III. 4.) KHEM-rendelet.”
Az OAH ehhez azt is hozzátette, hogy mindhárom fent említett rendelet tartalmaz bejelentési kötelezettséget, a radioaktív anyag felhasználására jogosító új engedély esetében ráadásul meg sem lehet kezdeni a tevékenységet úgy, hogy azt az OAH előzetesen ne ellenőrizné, sőt a hivatal később is rendszeresen kontrollálja az engedéllyel rendelkezők tevékenységét, sugárvédelmi és fizikai védelmi szempontból is.
Arról az OAH nem tett említést, hogy mi van akkor, ha az ember egyszerűen fogja magát, és rendel magának az Ebayen egy ötvenmilliós rádiumos Rolexet. De ha valamelyik este szembejön a sötét utcán valaki, aki feltűnően világít, akkor mindenképpen tessenek elszaladni – minél messzebb, annál jobb.
Verdikt:
Természetesen KELL.
Mennyi?
30 ezer forint körül kezdődik, és a csillagos ég a határ.
Hol adják?
Bárhol az interneten.
Mire kell?
Sugározni.
Mennyire kell?
Rettenetesen (9/10)
Ez itt egy reklám?
Nem, csak KELL.