Nem egy kimondott sikertörténet a brit rendőrség szoftveres bűnmegelőzési kísérlete
Világszerte ellentmondásos a bűnmegelőző, pontosabban bűnelőrejelző algoritmusok rendőrségi használata. A délkelet-angliai Kent megye rendőrsége például évek óta tartó kísérletezés után most hagyott fel a PredPol rendszer használatával. A szoftvert méltató, ugyanakkor konkrét eredményekről nem igazán számot adó nyilatkozatokkal búcsúztatta a rendőrség, de azt nehéz kihámozni az udvarias kommentárokból, hogy végül is miért hagytak fel a használatával. Nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen nem jött be.
A kenti rendőrség az első volt Angliában és Walesben, amely 2013 áprilisában bevezette a prediktív bűnüldözést. John Phillips felügyelő szerint „nehéz” demonstrálni, hogy a rendszer segítette-e elő a bűnesetek visszaszorítását, de a megkérdezett rendőrök véleménye szerint „igazán hasznos” volt, és „proaktív” rendőri munkát tett lehetővé.
Vitatott hatékonyság
A bevezetés előtt Kent medwayi körzetében vetették be kísérletképpen az amerikai PredPol cég szoftverét, és a négy hónapos tesztidőszakban 6 százalékkal csökkent az utcai erőszakos esetek száma. A teljes megyére kiterjesztett használat első évében a bűncselekmények száma ugyan növekedett, de erről a rendőrség bevallotta, hogy a rendőrök nem igazán tudták, hogyan kell bánni a technológiával.
Az algoritmus múltbeli tendenciákat és jelenidejű információkat értékelve határozza meg, hogy hol és mikor történhet várhatóan bűncselekmény. Mint arról korábban a Qubit részletesen írt, a PredPol az egyik legnagyobbra nőtt hasonló rendszer. Algoritmusát egy 2016-os tanulmányban fejtették vissza a Michigan State University és a Human Rights Data Analysis Group kutatói, és arra jutottak, hogy a szoftverek csak a meglévő rendőri előítéleteket algoritmizálják, illetve nagyítják fel.
A technológia úgy működik, hogy minden műszak elejére generál egy előrejelzést, mégpedig a Google Mapsen elhelyezett, nagyjából 50 négyzetméteres területeket lefedő négyzetek formájában. A Los Angeles-i rendőrség egyik munkatársa elmondta, hogy bár nem mindig találnak valamit a megjelölt helyeken, de a járőrök puszta jelenlétükkel megelőzik a bűncselekményeket.
A PredPol működésének alapelve: ahogy a földrengések is leggyakrabban törésvonalak mentén keletkeznek, úgy a bűncselekmények is nagyobb valószínűséggel történnek meg bizonyos létesítmények, intézmények környékén (például iskoláknál, plázáknál, kocsmáknál), ahogy ezt egy magyar kriminológiai tanulmány is részletesen adatolja a budapesti gócpontokat ismertetve. Az utórengések analógiájára a bűnesetek ismétlődése is valószínűsíthető ott, ahol egyszer már megtörtént – mondta Jeffrey Brantigham, a PredPol társalapítója, a Kaliforniai Egyetem antropológus professzora.
Az ügyfél, aki épp nem vásárol
A szoftver Kent megyében elősegítette a proaktív bűnüldözést, ugyanakkor a rendőröknek nem sok idejük volt a használatára a megnövekedett bűnözés és a visszavágott források miatt – mondta a kenti rendőrszövetség elnöke, Chris Carter. (Angliában tilos a rendőröknek sztrájkolni és szakszervezetbe tömörülni, ez a szervezet, a rendőrszövetség lát el valamiféle érdekképviseletet.) Carter hozzátette, amikor ő maga körzeti megbízottként dolgozott, neki nagyon hasznos volt a PredPol, hiszen a rendszer előrejelzései alapján vonultak ki helyszínekre.
Phillips felügyelő szerint még ha nem is jelezte előre a bűneseteket, a bűnmegelőzés eszközeként használható volt a szoftver, mivel azzal jelölték ki azokat a közterületeket, ahol a legnagyobb szükség volt a járőrök jelenlétére. „Azt már nehezebb demonstrálni, hogy ezzel az információval sikerült visszaszorítani a bűnözést” – mondta a brit rendőr, aki hozzátette: létezik már olyan bűnüldözési modell, „amely az áldozatokat és a szemtanúkat helyezi középpontjába, és ez vezette arra a kenti rendőrséget, hogy olyan alternatív lehetőségeket vegyen számba, amelyek segítik abban, hogy a hagyományos és az új típusú bűncselekményekre is koncentrálhasson.”
Brian MacDonald, a PredPol ügyvezetője azt mondta, a cég nem úgy tekint a kenti rendőrségre, mint elvesztett ügyfélre, hanem úgy, mint egy olyan ügyfélre, aki épp nem vásárol.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
NSA-botrány kicsiben: évek óta titokban figyelik New Orleans lakóit a Palantir technológiájával
Még a városvezetők sem tudtak arról, hogy a lakosokat 2012 óta megfigyelik, és egy algoritmus alapján listázzák potenciális bűnözőként vagy áldozatként. A bűnügyi előrejelző szoftverek hatékonysága ráadásul erősen vitatott, nem beszélve arról, hogy kritikusok szerint csak a rendőrségi előítéleteket nagyítják fel.
Kétszer annyi pénzt rabolnak el az embertől a bulinegyedben, mint Józsefvárosban – mit mutat Budapest bűntérképe?
Krimi és tudomány: hol vagyunk a leginkább kitéve az utcai rablóknak Budapesten? Miért a 15 éveseket rabolják ki a leggyakrabban? Mennyire manipulálható a bűnözési statisztika, és mi a rendőrök szerepe a szervezett bűnözés alakulásában?
Bűnözőket ismert fel az amerikai Kongresszus 28 tagjában az Amazon arcfelismerője
A Rekognition nevű alkalmazást máris használják a bűnüldözésben, pedig a jelek szerint egyáltalán nem tévedhetetlen, ráadásul fajilag elfogult.