Kétszer annyi pénzt rabolnak el az embertől a bulinegyedben, mint Józsefvárosban – mit mutat Budapest bűntérképe?

Hol koncentrálódnak az utcai rablások és a szervezett bűnözés a fővárosban? Bezsenyi Tamás történész, kriminológus és Mátyás Szabolcs földrajztudós, kriminalista tanulmányukban a rendőrségi nyomozó munka módszertanával foglalkoznak térbeli szempontok alapján, és ebből az alkalomból mutatnak egy csomó érdekes statisztikát Budapest bűnözési gópcontjairól, az elkövetőkről és a sértettekről. 

Kiderül például, hogy Vizoviczki László a belvárosi szórakozóhelyek körül koncentrálódó balhék miatt is látta jobbnak kiköltözni a Hajógyári-szigetre, hogy a statisztikák alapján a 15 éves az utcai rablásoknak leginkább kitett célcsoport, illetve hogy a jövőben mely fővárosi közlekedési csomópontokból válhat jó eséllyel bűnözési gócpont.

Bűnözési gócpontok a fővárosban

„Jelen tanulmányban (...) az igazságtalanság térbeliségéről és a térbeliség igazságtalanságáról kívánunk beszélni a budapesti bűnbandák működése, illetve gazdasági-politikai beágyazottsága alapján” – írják a Fordulat című folyóirat kedden megjelenő, Digitális kapitalizmus című számában közölt tanulmányban.

A bűnözés térbeliségével foglalkozó, budapesti bűnözési adatokkal gazdagon illusztrált kutatás egyik célja, hogy meginduljon a főváros kriminálgeográfiai elemzése, mert a rendszerváltás óta Budapest egészére nem, csak egy-egy részére készült hasonló analitikus vizsgálat – írják a Térbelileg függő bűnelkövetői csoportok című tanulmányban. Kutatásuk korlátját jelenti, hogy ők maguk is csak azokból a statisztikákból dolgozhattak, amelyeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bocsátott rendelkezésükre, „vagyis azok hiányosságai, valamint a szervezett bűnözésre vonatkozó, feltételezéseken is alapuló információk csökkentik kutatásunk megbízhatóságát”.

A bűnözés városi térben való eloszlása nem egyenletes és nem véletlenszerű, hanem különféle mintázatokat követ. Az átlagosnál (vagy szomszédainál) magasabb fertőzöttségű területeket a szakirodalom gócpontoknak nevezi. A szerzők ezt a definíciót kiegészítették azzal, hogy egy magas bűnözési fertőzöttségű terület akkor gócpont, ha a bűnözés időbeli aktivitását is egyedi mintázat jellemzi, ahogy az alábbi ábra mutatja.

A Jerry Ratcliffe amerikai kriminológus nevéhez fűződő fenti gócpontmátrix alapján egy gócpont lehet

  • elszórt, ha a gócpontot létrehozó pontok (bűncselekmények) egyenletesen szétszóródva helyezkednek el a gócpont területén (pl. egy lakópark lakásfeltörései).
  • Tömbösödő (pl. sporteseményeknél, a stadion körül).
  • Pontszerű, azaz nagyon kis helyre (pl. egy bevásárlóközpont parkolójára) koncentrált.
  • Elterülő, vagyis az időbeli aktivitásban semmilyen csúcspont nem azonosítható.
  • Fókuszált, ha bizonyos napszakban a bűnözői aktivitás jelentősebb, mint máskor.
  • Akut, ha a gócpont csak egy időben igen lehatárolt időszakban aktív.

Érzékelt tér és elgondolt tér / szegény és elit bűnözők

A bűnözés vizsgálata a térbeliség szempontjából a felvilágosodás óta komoly kihívás volt a kutatóknak, mert „a térképen ábrázolt terek, valamint az ezekre rávetített bűnelkövetések úgy jelentek meg, hogy a teret mint fizikai jelenségek gyűjteményét kezelték”. Ez a fajta geometriai gondolkodás a településszerkezetet vette alapul, a szociális környezet és a bűnözői magatartás minősége nem jelent meg. A második világháború után szociológusok munkáiban jelent meg először az „elgondolt tér” koncepcióját megalapozó mentális és kognitív tér fogalma. De innen még hosszú út vezetett odáig, hogy a rendészeti adatokat ne csak a településszerkezet, az érzékelt tér alapján elemezzék.

A 20. század második felére vált világossá, hogy a rendőrségre nehezedő (a politika, a média és a közvélemény felől érkező) nyomás miatt új módszerre van szükség az adatok kezelésében. Egy minisztériumi és ügyészségi utasítás nyomán Magyarországon 1964-től vezették be az egységesített bűnügyi statisztikát (ma ez az ENYÜBS, Egységes Nyomozóhatósági és Bűnügyi Statisztika), illetve még a Net-zsaru adatbázisban kutatható az összes folyamatban lévő büntetőügy.

Ahogy az elgondolt tér fogalma egyre hangsúlyosabbá vált, a kriminológiai kutatásokban az elkövető helyett a bűncselekmény, a motiváció helyett a bűnalkalom és a kontroll került előtérbe.

A belvárosban például beszűkülhetnek a köztereteken dolgozó, deprivált társadalmi státuszú bűnelkövetők lehetőségei a vendéglátó-ipari egységek, magánbiztonsági cégek őrző-védő munkája miatt, így ők csupán a bűncselekmény elkövetésének idejére lépnek be oda, míg „a szervezett bűnözői csoportok nyitott, gazdag választási lehetőségekkel szembesülnek ugyanezeken a helyeken”. Nem csoda, hogy módszertani kihívást jelentett a tanulmány szerzőinek, hogy az utcai bűnelkövetők világát a szervezett bűnözés városi teret kontrollálni akaró csoportjaival együtt akarták vizsgálni.

Jean-Paul Brodeur kanadai kriminológus rendészetdichotómiája (amelyet a szerzők fordítottak először magyarra és interpretálták a hazai viszonyokra) az előbbi bűnözői csoportot a mennyiségi, utóbbit a minőségi rendészet hatáskörébe utalja. Bezsenyiék szerint ezt a felosztást újra kell fogalmazni. Míg a rendészeti hatóságok a zsebtolvajbandák, trükkös csalók és utcai rablók aktivitását az érzékelt térbeliség alapján kezelik, az elithez kapcsolódó, érzékenyebb ügyek esetén a rendőrségi vizsgálatok kevesebb lehetőséget nyújtanak az érzékelésre, így inkább az elgondolt tér felől közelítenek.

Pedig – állítják a kutatók – a szervezett bűnözői csoportokra is sajátos térbeli mintázat jellemző, és ennek a mozgásnak a „feltérképezése jelentős hatást gyakorolhatna a bűnügyi felderítésre”.

Utcai rablások Budapesten

Bezsenyi és Mátyás a BRFK 2013-2015-ben rablás miatt elrendelt nyomozásainak adataival dolgozott. Az adatok tartalmazzák a helyet, az időt, a sértett életkorát és további változókat. A nyomozáselrendelések különböző helyszíntípusokra vonatkoztak, nagyrészt utcai rablásokról van szó, de előfordultak közlekedési eszközön, lépcsőház közös udvarán, üzletben, telephelyen, megállókban elkövetett bűncselekmények is.

A vagyon elleni bűncselekményeknél a legfontosabb tényező az elkövető által jól megválasztott alkalom. Látható, hogy az egyes gócpontoknál még a rablás jellemző kárértéke is eltér.

Nézzük például a szórakozóhelyek vonulási útvonalaira eső gócpontokat, a Nagymező utca és a Király utca környékén, ahol – írják a szerzők – maguk a szórakozóhelyek is hozzájárulnak szomszédságuk magas bűnelkövetési rátájához.

Arról nem voltak adatok, hogy a sértettek ittasak voltak-e, de a helyszínt belőni próbáló megjegyzések („az Oktogon és a Blaha között valahol”) arról tanúskodnak, hogy a sértettek állapota miatt sokszor még az elkövetés pontos helye is homályban marad. Az ittasság könnyű célponttá teszi őket, ez részben meg is magyarázza a gócpont kialakulását, illetve növeli annak kiterjedését.

Az itt történt rablások sajátos időbeli aktivitást mutatnak: szezonális, heti és napi ciklikusságuk is van: a tipikus időpont a tanév idején, csütörtök, péntek vagy szombat éjjel, 22 és hajnali 5 óra között van.

Az alábbi térképen fekete pöttyök jelzik a frekventált közlekedéssel, többféle funkcióval és változatos volumennel jellemezhető csomópontokat, míg a piros körök a már meglévő, a sárgák pedig a sűrűbb rendőri ellenőrzések miatt áthelyeződő, potenciális új gócpontokat jelölik. Ilyen központihely-típusú gócpont Budapesten a Nyugati pályaudvar, a Blaha Lujza és a Széll Kálmán tér, a Móricz Zsigmond körtér és az Örs vezér tere.

A korábbi évtizedekben alkalmazott hagyományos bűnözési térkép „elsősorban a kerületek közötti bűnözés összehasonlítására volt alkalmas, de nem tudta elősegíteni a rendőrségi munka” és a bűnmegelőzés hatékonyságának növelését. „Egy ilyen térkép például a IV. kerület esetében semmit sem árul el arról, hogy a kerületben elkövetett rablások 66 százalékát az újpesti lakótelepen követték el”, ahol a kerületi lakók alig egyharmada lakik, területét tekintve pedig Újpest 17 százalékát teszi ki. Ezzel szemben a szerzők olyan mintázatokat találtak, mint például a kötöttpályás közlekedés és az utcai rablások összefüggése.

A fenti hőtérkép az adott területegységre eső rablások számát, a rablási sűrűséget ábrázolja anélkül, hogy bármely előre rögzített területi/közigazgatási/földrajzi egységet venne alapul. Rózsaszínnel keretezték Újpestet, ahol jól látszik az újpesti lakótelep területével egybeeső rablási gócpont.

2014-ben, különösen szeptembertől jelentősen csökkent a Budapest területén elkövetett rablások száma. Ez összefügghet azzal, hogy a BRFK csatlakozott a 19 megyés járőrszolgálathoz, amely a főváros bűnözési gócpontjain extra járőrpárok jelenlétét biztosította. A 2003-2008 közötti időszakra jellemző budapesti rendőri erőkoncentráció is hasonló eredményre vezetett. A csökkenő tendencia ellenére a rablási gócpontok helyszínei nem változtak, bár megfigyelhető bizonyos területeken áthelyeződés.

A rablások 67 százaléka utcán, 8 százaléka tömegközlekedési eszközön vagy megállóban történt, míg a rablások 5 százalékánál kiskereskedelmi egység (2 százalékban dohánybolt) volt a célpont. A parkokban történt rablások áldozata gyakran 18 év alatti személy volt, akik a szerzők szerint a szórakozóhelyekről a koruk miatt kívül rekednek.

2015-ben az elkövetők 91 százaléka férfi, 7 százaléka nő volt (ez a nők összbűnözésen belüli arányához közeli adat), az esetek 2 százalékáról nem volt információ. Az esetek jelentős részében az áldozat és az elkövető nem ismerte egymást.

A rablások közel 50 százalékát többen követték el.

Mi jellemzi még az elkövetőket? Elsődleges motivációjuk szinte mindig az anyagi haszon, de léteznek olyan másodlagos motivációk, „mint például partizás, droghoz jutás, vágyott tárgy megszerzése, izgalomkeresés, elismertség fenntartása, harag, verekedés”.

Az elkövetők általában alacsony végzettségűek (8 általános), ebből adódóan beszűkültek a munkalehetőségeik, legtöbbször munkanélküliek, emiatt kevés vagy egyáltalán nincs jövedelmük. A társadalomhoz és annak normáihoz kevéssé kötődnek, úgy gondolják, hogy pillanatnyi helyzetüket megoldaná a gyors pénzhez jutás. Az elkövetők egyharmada volt büntetett előéletű.

Az utcai rablások 50 százalékában 33 ezer forint, egyharmadánál tízezer forint alatt maradt a rablási érték.

A sértettek 68 százaléka férfi, 32 százaléka nő volt, 98 százalékuk egyedül volt, amikor kirabolták. Kiemelt kockázatú korcsoportnak számítanak a 15 évesek, valamint a 19–21 évesek, a szerzők feltételezése szerint az iskolaváltás miatt: az új intézménybe a gyerek/fiatal egyedül közlekedik, a környék veszélyeit kevéssé ismeri.

Bár a fenti ábrán (2015 első felében) nem szignifikáns, de az előző két év adatai alapján kiemelt kockázatú korcsoport az idős embereké is. Elsősorban a nyugdíjba vonulók veszélyeztetettek, akik megváltozó életritmusuk miatt olyan napszakokban tartózkodnak a városi tereken, amikor kicsi a gyalogosforgalom, és ez növeli a kockázatot, hogy áldozattá váljanak.

A szervezett bűnözés és a megismerés korlátai

A szervezett bűnözéshez kapcsolódó „minőségi rendészeti munka eredményességét a politikához, a rendészeti vezetőkhöz való kapcsolata miatt kétségesnek tarthatjuk”, de az is igaz, hogy a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményeknél, kifejezetten a betöréses lopásoknál a rendőröknek sokszor nehézséget okoz megalapozni, hogy szervezett bűnözői csoportok állnak a háttérben – írja Bezsenyi és Mátyás. Minél inkább nyomszegény egy betörés helyszíne, annál valószínűbb, hogy professzionális elkövetőkről van szó, vagyis éppen a bizonyítékok hiánya utal a szervezett bűnözők jelenlétére.

A szerzők ezzel kapcsolatban azt szeretnék bemutatni, hogy a magyarországi szervezett bűnözés rendőri észlelése és a róla szóló beszédmód kialakítása ezer szállal kapcsolódik a térbeliség fentebb vázolt nyomozói interpretációihoz. Egy 1967-es cikkben megpróbálták elkülöníteni a helyszínes (emberölés, betörés, rablás) és a nem helyszínes (csalás, sikkasztás) bűncselekményeket.

Habermas diszkurzívigazság-értelmezéséből kiindulva a bűnügyi munkát végző rendőrtiszt egy potenciális helyszínen affirmatív mozzanatban van, azaz nem tudja elkülöníteni a megismerés eszközeit (jegyzőkönyv vagy jelentés) magától a megismerés folyamatától. Bár léteznek erre megfelelő eszközök, azok éppen a terepen lévő rendőrnek nem állnak rendelkezésére.

A magyar szervezett bűnözés Kádár-rendszerbeli forrásvidékét kijelölő bűnügyek eleinte szinte kivétel nélkül betöréses lopások voltak, amelyeknél a hatóság először nem feltételezett kapcsolatot. A hetvenes években a négy páncélosként emlegetett betörőbanda két éven át követett el betöréseket, mire a hatóságok felfedezték, hogy az azonos lehet az elkövetői kör. A csoport Budapestes és az ország majd' minden megyéjét érintette, majd Pest megyére kezdett koncentrálni, és ez vezetett a lebukásukhoz, miután a megyei rendőrök éppen a feltűnő koncentráltságnak köszönhetően operatív akciókba kezdtek, és elfogták őket.

Az éjszaka királyai

Már az 1980-as években meghatározta a Presztízs-ügynek nevezett betöréssorozat helyszíneit, hogy az Old Firenze nevű mulató ruhatárosa (Totka Pál, akit a kilencvenes évek végén megpróbáltak kivégezni) milyen milliomosokat ismer, és a szórakozhelyek a rendszerváltás után is fontos szerepet játszottak a szervezett bűnözés alakulásában. Prisztás József gyilkosa, Hatvani István például a Művészinas étteremben jelentett főnökének, Portik Tamásnak. A kilencvenes évekre legendás szórakozóhelyek zártak be, és új urai lettek az éjszakának, például Vizoviczki László, a Kálvin téri Aphrodite bár tulajdonosa. Az új helyeken a rendőrség ritkábban, vagy csak előzetes felhatalmazással indított eljárást a rendzavarások ügyében.

A szerzők szerint mivel a kilencvenes években egyre több mulató koncentrálódott Vizoviczki kezében, érdemes a meglévő gócpontokat a kérdéses szórakozóhelyekkel összevetni. Bezsenyiék a belváros bűnügyi fertőzöttségét a már fent érintett szempontok alapján vizsgálták (közösségi közlekedés megléte, sokféle funkció), és arra jutottak, hogy a központi helyek rablási gócpontok is egyben, így a Vizoviczki-érdekeltségek pusztán elhelyezkedésük okán alapot szolgáltathattak volna a szorosabb ellenőrzésre és eljárások indítására. De nem így történt.

Vizoviczki helyei eleinte a belvárosban sűrűsödtek: gondoljunk a bűnözésihely-tipológia szerint egyenesen „bűnözést generáló helynek” minősülő Nyugati pályaudvarra, és az ott a 2000-es évekig működő Bank diszkóra és Retropolisra. Ezek a központi szórakozóhelyek egy idő után azonban elértéktelenedtek Vizoviczki számára, a kutatók szerint azért, mert a vendégek könnyen célponttá válhattak volna, és egy ilyen éjszaka is frekventált területen érthetően sokkal nehezebb a drogkereskedelmet és egyéb illegális üzleteket kontrollálni. Ráadásul a megsűrűsödő utcai bűncselekmények állandó beavatkozásra késztették volna Vizoviczki őrző-védőit, és a magán rendfenntartók nyílt jelenléte „implicit módon igazolta volna a birodalom létezését” – áll a tanulmányban.

Így Vizoviczki áttette székhelyét a Hajógyári-szigetre. Az önálló bulivárosrész kialakítása azért is volt praktikus, mert így – gócpontok nélkül – rögtön tudta, hogy ha rendőri ellenőrzés van, az rá irányul. A rendőri ellenőrzések megszelídítésére egyéb módszerei is voltak: informátorokat fizetett a BRFK-n, mint az utóbb bebizonyosodott. Tehát Vizoviczkit anyagi érdekei mellett az utcai bűnelkövetők jelenléte is kényszerítette saját szórakoztató enklávé kialakítására.

A gócpontok közelében sűrűsödő bárok és kocsmák nagy tömeget szolgálnak ki, és a közterületen berúgó emberek rendszabályozó kezelése a legerősebb agresszivitást kiváltó faktor. Ez „problémákat okoz egy centralizált tulajdonosi körű szórakozóhely-komplexumnak”, ahogy Vizoviczki példája is mutatja. Ő éppen a balhék elkerülése miatt bérelt saját őrző-védő brigádot, de valójában „ennek a kontrollt képviselő csoportnak a léte” is elősegítette, hogy a szórakozóhelyek környékén sűrűsödjenek az erőszakos cselekmények, ezekről a rendőrségig sokszor el sem jutó ügyekről nincsenek igazán használható adatok.

A mennyiségi rendészetben a lehetséges gócpontokat gyakrabban ellenőrzik a hatóságok, így az utcai elkövetők máshová mennek, a gócpontok áthelyeződnek. „A minőségi rendészet esetében pedig a rendőrök által is vállalt őrző-védő munka hozza létre azt a problematikus viszonyrendszert (rablások és erőszakos cselekmények előfordulása), ami egy szervezett bűnözői csoport vezetőjét arra ösztökéli, hogy áthelyezze központját a város szélére, a Hajógyári-szigetre” – zárják a Vizoviczki-sztorit a szerzők, mielőtt felvázolják végkövetkeztetéseiket.

Rendőrök és/vagy őrző-védők

A kutatás tapasztalatai alapján a szerzők úgy látják, hogy a bűnügyi statisztikai rendszert az érzékelt tér határozza meg, és a látencia, valamint a rendőrségre nehezedő sikerkényszer miatt torzulhat. Még a rendőrök közterületi jelenléte is az érzékelést meghatározó koncepciók alapján valósul meg. Ha a gócpontokra fókuszál a hatóság, vagy éppen elkerüli azokat, ezáltal a szervezeti elvárásoknak megfelelően növelheti vagy csökkentheti a büntetőeljárások számát.

A minőségi rendészetnek érdemes figyelembe vennie a szórakozóhelyek áttelepülését a gócpontokból az elzártabb, kiesőbb területekre, mint például raktárépületek és zöldövezetek. A kitelepülő klubok pionírként lakják be, teszik a város szerves részévé ezeket a helyeket, és ez azért is érdekes, mert a belvárosban sokkal feltűnőbb „a rendőri részvétel mellett folyó portázás” (magyarán az, hogy a rendőrök másodállásban beállnak őrző-védőnek), ami ráadásul indikátor lehet az informálisan kezelendő erőszakos cselekmények elszaporodásában is.

A mennyiségi rendészetben (az utcai elkövetőknél) is a rendőrök idézik elő a gócpontok áthelyeződését, csakhogy ott ez a formális, közterületi rendőri jelenlét által valósul meg.

Bezsenyi és Mátyás szerint sokkal többet tudni arról, hogy a szervezett bűnözői csoportok mit gondolnak az őket körülvevő környezetről, illetve hogy miként élik meg a teret. Ehhez képest „az utcai rablók esetében tisztában vagyunk az életkorukkal, nemükkel, a többé-kevésbé pontos elkövetési hellyel és idővel, csak épp arról nincs tudásunk, hogy a hétköznapok során hogyan is élik meg, miként élik meg azt a teret, amelyben élnek és dolgoznak.”

(A Fordulat új számának bemutatóján felszólal Kövesvári Krisztián, a Qubit éceszgébere is.)

El tudod mondani egy szóban, milyen szaga van a fűnek?

Arisztotelész óta elfogadott tézis az érzékek hierarchiája: látás, hallás, tapintás, szaglás, majd ízlelés. De vajon tényleg ennyire univerzális az emberi érzékelés hierarchiasorrendje? A válasz nem, különösen, ha a különböző nyelvek tükrében vizsgáljuk a kérdést.