Íme 2018 legdrágábban elkelt műalkotásai
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Idén sem a kortárs alkotók művei, hanem a múlt század állócsillagai taroltak a Sotheby's és a Christie's aukciós házak árverésein, legalábbis a globális művészeti piac egyik legjobban informált kiadványa, a BlouinArtInfo toplistája szerint.
A 2018-ban legdrágábban eladott festmény, Amedeo Modigliani 1917-es Fekvő aktja 157,2 millió dollárt ért a Sotheby's májusi New Yorkban tartott árverésén. Pablo Picasso rózsaszín korszakának Lány virágkosárral című festménye 151 milliós áron kelt el a Christie's aukcióján – a spanyol mester egy másik vászna is top10-es lett az idén. (Az 1937-es, vérbő kubista Nő barettban – Marie-Therese Walter című képe a Sotheby's márciusi, londoni aukcióján kelt el 68.7 millió dollárért.) A harmadik legdrágább mű az amerikai Edward Hopper Chop Suey című 1929-es vászna lett, amelyet szintén a Christie's árverezett el novemberben 91,9 millió dollárért.
Lássuk tehát az első öt legdrágábban eladott műtárgyat, a hitchcocki suspense jegyében fordított sorrendben.
5. Claude Monet: Nymphéas en fleur – Virágzó vízililiomok
A művet májusban vette meg egy feltehetően kínai gyűjtú 84,7 millió dollárért a Christie's aukcióján.
4. David Hockney: Portré egy Művészről (Medence két alakkal)
Az 1972-es datálású festmény 90,3 millió dollárért kelt el a Christie's novemberi New York-i árverésén. Ennyit még soha nem fizettek ki egy még élő festő alkotásáért, az eddigi rekorder Jeff Koons volt.
3. Edward Hopper: Chop Suey
2. Pablo Picasso: Lány virágkosárral
1. Amedeo Modigliani: Fekvő akt
Bónuszként alant az EuroNews összeállítása a 2018-as rekordot tartó Modigliani-mű árveréséről:
Műtárgypiacról az alábbi cikkeinkben írtunk korábban:
Hogy mi a műalkotás ára, azt megállapítani nem, csak eldönteni lehet
Az artportal: képző című előadás-sorozatának nyitányán a kortárs művészet közgazdasági sajátosságaival ismerkedhetett meg a közönség. A stílszerűen egy kortárs galériában rendezett eseményen Szoboszlai János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetője vázolta fel a 3 milliárdos kortárs világpiacot mozgató gazdasági folyamatokat.
Hosszabb lejtmenet után magához tért a globális műtárgypiac
Az aukciós világpiac közel 7 milliárd dolláros forgalmat ért el 2017 első felében, és 5,3 százalékkal növekedett 2016 első félévéhez képest, derül ki a világ egyik legnaprakészebb műtárgypiaci adatbázisával rendelkező francia Artprice elemzéséből.
Ha a művészek beszüntetnék az alkotást, azt a világgazdaság is megérezné
Gazdálkodj okosan! címmel a képzőművészet és a gazdaság viszonyrendszerét vizsgálja a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása.