Ha a művészek beszüntetnék az alkotást, azt a világgazdaság is megérezné

„A közgazdasági fogalmak konkrét és metaforikus használata korábban sohasem látott mértékben határozza meg a világról alkotott elképzeléseinket. Ugyanakkor a gazdasági folyamatok sohasem tűntek ennyire távolinak, érthetetlennek és átláthatatlannak. Az elmúlt négy évtizedben egyre inkább a társadalmi problémák felé forduló képzőművészek sem kivételek ez alól, az alkotások egyre inkább reflektálnak erre” – indokolta a Qubitnek a január közepéig látható tárlat aktualitását Tímár Katalin művészettörténész, a kiállítás kurátora. A kortárs makro- és mikroökonómiához ugyan nem visznek közelebb, de a képzőművészeket izgató gazdasági problémákat kétségtelenül vizualizálják a Ludwig Múzeum termeiben október közepén közszemlére tett alkotások.

Borsos Lőrinc Diákhitel-tartozásom forintban című falméretű alkotása a belépéskor szembesíti a publikumot a művésszé válás árnyékosabb oldalával. Az empatikusabb művészetpártolók a kölcsön összegének megismerése után egy konkrét perselyben is elhelyezhetik adományaikat.

Sugár János Dirty Money című műve ennél többfenekűbb üzenettel szólítja meg a látogatókat.

A „Wash your dirty money with my art“, vagyis „piszkos pénzedet művészetemmel mossad“ felirat berámázott verziója azután készült, hogy a művészt évekkel ezelőtt jókora pénzbírsággal büntette a magyar bíróság. Történt ugyanis, hogy Sugár 2008-ban graffitiként felfújta ezt a szöveget a Király utcai – azóta megszünt – VAM Design Center homlokzatának lábazatára, és a szerinte állami pénzzel méltatlanul kitömött Andrássy úti Kogart galéria előtti járdára – párhuzamosan azzal, hogy önálló festményként a Műcsarnokban is kiállította a felszólítást. A VAM feljelentést tett rongálásért, a bíróság pedig helyben hagyta a felperes panaszát és kárigényét. A Ludwigban látható, bírósági dokumentummal kiegészített nyomatból öt példány készült, ezek értékesítéséből kívánta Sugár kifizetni a milliós bírságot, de végül nem ebből fedezte a kártérítést.

A munka világa és a művészi alkotás között tátongó közvélekedés szerinti szakadékot az 1980-as évek végén még jugoszlávként alkotó Mladen Stilinovićnak gyaníthatóan nem sikerült áthidalnia, ugyanakkor a saját magáról készített Művész munka közben című fotósorozata önironikus fricska a témáról. (A képeken azt a folyamatot dokumentálta, ahogy ágyában fekve a töprengéstől elfáradva elalszik.)

A ma is aktív Luchezar Boyadjiev nagy méretű tablója ezzel szemben nem óhajt kétséget hagyni afelől, hogy a művész, gyakran a vendégmunkások sorsán osztozva, igenis dolgozik. A GastARTbeite számszerűsített életműlajstrom a bolgár művész külföldi munkáiról: a plakátméretű, valutaváltási árfolyamokkal egyértelműsített költségelszámolás, amely tételesen felsorolja a művészeti projektek bevételeit, kiadásait és a szaldót is.

A munka alapú társadalom ethoszán keres fogást Lakner Antal, akinek a Passzív munkaeszközök című sorozatában tartozó Festőpad című installációja egy olyan gyúrótermi masinára hasonlító szerkezet, amellyel a szobafestés mozdulatait gyakorolhatja be a nagyérdemű, miközben égeti a jóléti kalóriákat.

A munka világának része (legalábbis a boldogabb országokban) a sztrájk is. Ezt a lehetőséget vetik fel az Artpool gyűjteményéből kölcsönzött művek, például Andrej Tisma művészsztrájkokhoz készült fiktív űrlapja. Az 1980-as évek végén nemzetközi mozgalmat is szervező művész szerint ugyanis, ha az alkotók beszüntetnék az alkotást, azt a nemzet-, sőt a világgazdaság is megérezné.

„A képzőművészet gazdasági kontextusban való megjelenése és értelmezése számtalan lehetséges kérdést vet fel. Ezek közül csak egy, hogy a művészet voltaképpen áru” – folytatja Tímár Katalin. Nagy Kriszta, alias Tereskova „Kortárs festőművész vagyok” feliratú – a művészt fehérneműben ábrázoló – óriásplakátja viszonylag könnyen dekódolhatóan szól az alkotással előállítható jövedelemről és a megélhetésről. A kurátor szerint a műtárgytermelés kényszere és az ebből fakadó önkizsákmányolás a szcéna egyik alapproblémája. A kanadai Marilou Lemmens és Richard Ibghy videója úgy veti fel a témát, hogy a szereplők egy elhagyott irodaházban talált tárgyakból eszkábálnak műalkotásnak is vélhető objektumokat. A különféle művészképzőkben kitermelt munkaerőt felszívni hivatott úgynevezett kreatív ipar fonákjával szembesít a német kpD alkotócsoport kisfilmje, amely a doku-reality műfaji sablonjait alkalmazva azt járja körbe, hogy munkaidő híján a szabadúszó kreatívok voltaképp mindig dolgoznak, úgy, hogy ezt sokáig nem is tudatosítják.

A nemzetközi szcénában már befutott alkotóként számon tartott Rafal Bujnowski egész termet megtöltő kollekciója arra példa, hogyan gondoskodhat szeretteiről egy ingatag egzisztenciájú kelet-európai kortárs művész. A Milena Bujnowska Gyűjtemény Tímár szerint sajátos „babakötvény”, amely a műtárgy mint befektetés közgazdasági dilemmájára reflektál. A lengyel festő ugyanis barátaitól nem kelengyét vagy játékokat, hanem műveket kért Milena lánya születésekor. A heterogén kollekció – amely a pesti tárlatra kiegészült egy műtárgyként kiállított szállítóládával – azóta minden születésnapon bővül. A Bujnowskit jól ismerő magyar kurátor persze korántsem biztos abban, hogy a lassan nagykorúvá cseperedő Milena felnőtt életének anyagi alapjait a gyűjtemény darabjait eladogatva fedezné a kedves papa.

A „Gazdálkodj okosan!”, a kiállítás címe egyébiránt nem csak a szocialista Monopoly-ra utal. A névadó a magyarországi rendszerváltás idején ismertté vált művészkollektíva, a Hejettes Szomlyazók csoport installációja volt, amely a kádári pangás ikonikus társasjátékának eredeti ábrái alapján készült, a korszakban felkapott naiv hangvételt imitáló festményekből áll. Az egész teremnyi műalkotás – amellett, hogy karikatúra – a munka és a szabadidő paradox viszonyát példázza. A kurátori értelmezés szerint a kiérdemelt pihenés alatt sokszor ugyanis azzal szórakozik a modern ember – játszon bár Gazdálkodj okosant vagy Monopolyt –, hogy a pénz megszerzésének és megfontolt, előrelátó elköltésének módozatait gyakorolja.