A monogámia genetikai mintázata minden gerincesben megtalálható – állítják a PNAS amerikai tudományos folyóiratban január 7-én megjelent tanulmány szerzői. Az amerikai, angol és magyar evolúció biológusokat és genetikusokat is soraiban tudó nemzetközi kutatócsoport azt kívánta megtudni, hogy a monogám típusú állati viselkedés egymástól függetlenül alakult-e ki a tartósan párba álló emlősöknél, madaraknál, kétéltűeknél, valamint halaknál, vagy valamiféle közös, ősi genetikailag kódolt tulajdonságról van szó.

Kötődni vagy nem kötődni

A Texasi Egyetem neurológusa, Hans Hofmann és evolúciós biológusa, Rebecca Young kezdetben csak azt szerette volna megvizsgálni, hogy vajon van-e eltérés a legalább egy utódnevelési ciklusra elköteleződő, illetve a párosodás után azonnal különváló fajok agyi struktúrái és az azok létrejöttét kódoló genetikai mechanizmusok között. Ehhez kiválasztottak öt olyan gerinces csoportot (hol rendet, hol családot vagy alcsaládot), amelynek vannak monogám, illetve nem monogám fajai.

A kutatók a tíz faj (köztük béka, egér, pocok, madár és hal) kiválasztásánál nem tettek különbséget a gyakran élethosszig szóló tartós, illetve az egyetlen szaporodási periódusig tartó tartó szezonális monogámia válfajai között. Csak az volt a lényeges, hogy legyen mindegyik féle állatból kötődő, illetve nem kötödő példányuk.

Az időközben az ELTE etológiai tanszékének és a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézetének munkatársaival bővülő kutatócsoport ezek után szignifikánsan hasonló géneket keresett a tíz faj genomjában a szekvenciák hasonlósága alapján, majd azt vizsgálta, hogy a mindegyik fajban azonosított géncsoport kifejeződik-e az idegrendszeri struktúrákban, és ha igen, az miként történik. Az évekig tartó vizsgálatok végeztével kiderült, hogy a monogám állatoknál felfedezhető egy egyedi génexpressziós mintázat. (A környezeti és más hatásokat a kutatók kizárták.)

Fejben dől el

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a monogám fajokban fokozott aktivitást mutató gének a neurális fejlődésben is részt vesznek, alakítva az idegsejtek közötti jelátvitelt, meghatározva a tanulási és memóriafunkciókat. A tanulmány szerzői szerint ez a kötődéshez szükséges egyedi felismerésben és a másik jelenlétének tartós „elviselésében” is szerepet játszik.

Szerintük az agy fejlődésében és működésében részt vevő gének szolgálhatnak az olyan összetett viselkedés alapjául, mint a monogámia, ám önmagukban természetesen nem magyarázzák meg e fajonként is eltérő viselkedés finomhangolását.

A kutatók például az Amerikában honos őzegér (Peromyscus maniculatus) DNS-ében olyan mutációkat is találtak, amelyek befolyással lehetnek a monogámiáért felelős gének expressziójára. Így ahhoz, hogy az adott genetikai szekvencia és a monogám viselkedése közötti ok-okozati összefüggés bizonyítható lehessen, még további kutatásokra van szükség.

És az ember?

Az emberi monogám viselkedés genetikai hátterét ugyan a kutatók nem vizsgálták, de gyanítható, hogy a gerincesekben megtalált génexpressziós mintázat az emberben is jelen van. Bár kétségtelen, hogy a tartós párkapcsolat a humán evolúció során nem bizonyult kizárólagosnak, a szociális, gazdasági és kulturális hatások gyakran erősebbnek bizonyultak, illetve bizonyulnak.

A viselkedés és a genetika kapcsolódásával az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk korábban:

A szülők traumája hat az utódok egészségére – a rejtélyes epigenetika

Vajna Tamás tudomány 2018. október 17.

A molekuláris biológia fejlődésével tudományos polgárjogot nyert epigenetikai kutatások azt igyekeznek bizonyítani, hogy a felmenőket ért traumák az utódgenerációkra is hatással vannak. Egy újabb kutatás talált erre bizonyítékot.

Tudományos módszereket használ ugyan, de felettébb kamuszagú a genetikai alapú társkeresés

Vajna Tamás tudomány 2018. február 19.

Genetikai elemzéssel állítja párba a társkeresőket néhány amerikai startup. A tudományos társkeresők feromonokra és vonzó génekre hivatkozó tudományának azonban nincs alapja: a szerelmi fellángolás genetikai és biokémiai háttere bizonyítatlan, már amennyiben létezik ilyen mindent überelő biológiai mechanizmus.