Kiderült, mit néz a Mona Lisa: nem téged

Léteznek olyan képek, amelyek láttán a néző úgy érzi, hogy a festményen szereplő alak őt követi a szemével. Ehhez állítólag nem is kell valamilyen kísértetházba látogatnunk, elég, ha elzarándokolunk a Louvre-ba, és megnézzük a La Giocondát – ezt az érzékcsalódást ugyanis épp erről a képről nevezték el Mona Lisa-effektusnak. Évente milliók kíváncsiak Leonardo Da Vinci mesterművére, a nemzetközi helyzet Dan Brown híres lektűrje, a Da Vinci-kód sikere után szinte az elviselhetetlenségig fokozódott, sokan pedig kifejezetten azért látogattak el a múzeumba, hogy ellenőrizzék, hogy vajon minden igaz-e, amit a regényben olvastak. Erről ugyan lehet vitázni, de Gernot Horstmann és Sebastian Loth, a német Bielefeldi Egyetem kutatói szerint arról már nem, hogy mit is néz pontosan a Mona Lisa: úgy tűnik, hogy nem minket, vagy ha mégis, akkor is legfeljebb csak a jobb fülünket, esetleg valamit a jobb vállunk felett. Nem csoda, ha mosolyog.

A tudomány csodafegyvere: a vonalzó

A korábbiakban több kutatás is foglalkozott a Mona Lisa-effektussal, de ezek ironikus módon épp csak magát a festményt nem elemezték. Ezt a hiánypótló kutatást végezték most el a német tudósok: huszonnégy tesztalanyt kérdeztek meg arról, hogy szerintük őket figyeli-e a kép, vagy sem. A legtöbben persze úgy érezték, hogy őket, de itt jön képbe a tudomány: az eddigiek során bebizonyították, hogy a Mona Lisa-effektus csak akkor lép fel, ha a kép tekintete legfeljebb öt fokban tér el az egyenes vonaltól (tetszőleges irányban), a Da Vinci-festmény esetében ez a feltétel viszont nem teljesül, az ismeretlen hölgy tekintete ugyanis pontosan 15,4 fokos eltérést mutat.

Ahogy Horstmann fogalmazott, magáról az érzékcsalódásról eleget tudunk, de ahogy kinéz, pont a névadójára nem igaz, ezt pedig most már a tudomány is bizonyítja: a német kutatók nem elégedtek meg a válaszadók véleményével, hanem egy két méter hosszú vonalzót is segítségül hívtak a bizonyításhoz. És hogy akkor miért hiszi mindenki, hogy őt nézi a Mona Lisa? Valószínűleg azért, mert énközpontúak vagyunk, és örülnénk neki, ha leköthetnénk egy ekkora híresség figyelmét.