Aki játszott már valaha Gazdálkodj okosant, pláne Rizikót, annak egyrészt már volt alkalma hevesen megutálnia a barátait és családtagjait, pláne akkor, amikor egyeseknek minden bejön, miközben az ember sorra nyeri a vagyontárgyakat, amikor lakása sincs, másrészt pedig tudja, hogy játszani időigényes dolog. Erre született meg a társasjátékipar válaszaként a gyorsan lejátszható játék. Persze láttunk már ilyet, és könnyen lehet, hogy bennünk volt a hiba, de a Végtelen galaxisok című játékot is vagy két órán át gyűrtük, annak ellenére, hogy a fejlesztő weboldalán 30 perces, a csomagoláson pedig 30-60 perces becsült játékidőt tüntettek fel.

És itt történt meg a csoda: a szabályok áttekintésével együtt sem ment rá egy fél nap a játékra, úgyhogy rögtön két gyors, kompakt játékot is kipróbálhattunk.

Hackerjátszma nem csak hackereknek

Az első a Hacker játszma névre keresztelt, magyar fejlesztésű, pörgős taktikai játék: itt ugyan van játéktábla, de az is kicsi, úgyhogy talán még egy vonatút unaloműzésébe is belefér, bár ebben az esetben valószínű, hogy valamelyik kis fakockát elkeverjük.

A kerettörténet szerint a játékosok két rivális hackert alakítanak, akik célja, hogy három szerver megbénításával átvegyék a világuralmat, ezt pedig a meghatározott sorrendben lerakható kártyákkal lehet megtenni. A játékmechanika viszonylag egyszerű, így legkésőbb egy meccs után már mindenkinek világos, mire kell ügyelni és mit lehet tenni, ami szintén jó hír azoknak, akik nem jogászkodással és játékszabály-feltöréssel akarják kiélni hackerhajlamaikat.

A játék menetét a kódkártyák határozzák meg, ezeket kijátszva fertőzhetünk meg egy-egy szervert, ha sikerül egy vonalban három vírust célba juttatni, vagy egyetlen gépet három vírussal megfertőzni, megnyertük a fordulót. Azt, hogy hova tehetünk vírusjelölőt, az általunk lerakott kódkártya és a legutóbb kijátszott kártya összege határozza meg. Nem kötelező kártyát kijátszani, dönthetünk úgy is, hogy húzunk inkább, mindkettőre egy körben viszont nincs lehetőség.

Egyszerűnek hangzik, de természetesen itt is lehetőségünk nyílik kiszúrni az ellenféllel, két vírus ugyanis nem fér meg egy csárdában, így ha egy fertőzött szerverhez juttatjuk el a jelölőnket, a másikat levehetjük, és a későbbiekben az ellenfél manipulálására használhatjuk.

Nem árt észben tartani azt sem, hogy milyen kártyák kerültek már le az asztalra, illetve ún. kémkedéssel tájékozódni, hogy a másik játékosnál mi lehet, így lehet előre számolni, illetve számára előnytelen lépésekre kényszeríteni az ellenfelet. Egy meccs három fordulóból áll, ezek elég gyorsan kipörögnek, a mi esetünkben ráadásul kettő is elég volt ahhoz, hogy elveszítsem a játékot. Bár mostanában nagy divatjuk van az egyedül játszható társasoknak, illetve sok olyan is akad, amihez minimum valami házibulit kell szervezni, itt nincsenek ilyen problémák: csak ketten lehet játszani, ami az esetek többségében bőven elég is. A játékot Dorsonczky József tervezte, a grafika Gálfi Csaba munkája.

A társast a Gémklub jóvoltából tesztelhettük, köszönjük!

Japán álom luxuskivitelben: Sushi Go!

A második tesztalanyunk a Sushi go! névre hallgató gyors kártyajáték volt. A szabályok itt is rendkívül egyszerűek, a játékmenet pedig a hackereshez hasonlóan pörgős. Igaz, hogy ehhez is elég két játékos, de ezt már hárman teszteltük, úgy érdekesebbnek tűnt.

A kerettörténet minimum homályos, már ha van egyáltalán, a legjobb tippem az, hogy iszonyú hatásfokon működő szusi-séfeket kell alakítanunk, és ehhez mindenféle mosolygó ételeket felhalmoznunk, miközben a paklik folyamatosan gazdát cserélnek a játékosok között. Ez valószínűleg egy konyha pörgős működését hivatott illusztrálni, mindenesetre az alapanyagok, illetve fogások mennyisége adott: három játékos esetén mindenki kap kilenc kártyát, letesz közülük egyet, a többit meg átadja a mellette ülőnek. Itt érdemes kialakítani a stratégiát: nem mindegy, ki mit kezd el gyűjteni, vannak ugyanis olyan lapok, amelyek csak párban érnek pontot, de olyan is akad, amiből három kell.

Ha az emberbe elég rosszindulat szorult, persze úgy is alakíthatja a stratégiáját, hogy figyeli a mellette ülő által gyűjtött lapokat, és direkt azokat mazsolázza ki magának, mielőtt továbbítaná a paklit. A vigyorgó ételeket ábrázoló grafika némileg ijesztően hat, én legalábbis a hackerkedés után nem voltam még egészen felkészülve egy boldog pudingra, de ez tulajdonképpen mellékes, no meg hozzá is tartozik a japános tematikához (az az ország, ahol Hello Kitty normálisnak számít, tulajdonképpen bármire képes).

A játék tartalma mindenesetre zavarba ejtheti a Varázsfazékon, ezen a szintén főzős tematikájú társason szocializálódott korosztályt: míg ott olyan ravasz kérdésekre kellett válaszolni, hogy vajon mikor szabad megsózni a májat, itt már kész tények elé vagyunk állítva, és csak arról kell döntenünk, hogy vajon a polipos nigiri gyűjtésére megyünk rá, vagy gőzgombóc-nagyhatalommá akarunk válni. Az ételek gyűjtésén kívül (van tempura és sashimi is!) még két eszközzel kombinálhatunk: a korábban kijátszott wasabit a nigirivel párosítva (azaz belemártva) például háromszor annyi pontot gyűjthetünk, mint egyébként, illetve, ha előrelátók voltunk, akkor a szintén korábban kijátszott evőpálcikák megfelelő időpontban történő felhasználásával egyszerre két áhított ételt is kilophatunk az épp nálunk lévő lapokból.

Ez a játék is gyorsan pörög, miután a lapokat magunk előtt kell gyűjtenünk, nem kifejezetten utazós, de elég kompakt: ez egy kis fémdobozban érkezik, kocka és jelölő sem kell hozzá, talán csak egy toll a pontok számon tartásához.

A Sushi go!-t a Reflexshop bocsátotta a rendelkezésünkre, köszönjük!