Washington államban engedélyezték a halál utáni komposztálást

2019.05.23. · tudomány

Az amerikai Washington államban törvényessé tették az emberi maradványok komposztálását. Az itt temetkezők 2020-tól a hagyományos koporsós, illetve a hamvasztásos temetés mellett harmadik lehetőségként hozzátartozóik komposztálását is választhatják. Az elhunytat egy acélkonténerben helyezik el, amit lucernával, faforgáccsal és szalmával töltenek fel. A letakart konténerben a test egy hónap alatt elbomlik.

A művelet végén az elhunyt szeretteinek két talicska biokomposztot adnak át, amit a földi élet körforgásába visszahelyezve a termőtalaj javítására lehet fordítani. A száz százalékig környezetbarát temetkezési módszert egy kanadai aktivista, az Urban Death Projectet 2014-ben életre keltő Katrina Spade dolgozta ki. Az eljárást Spade és a Washingtoni Állami Egyetem talajbiológusa, Lynne Carpenter-Boggs tavaly tesztelték. A próbaüzemhez hat, még életében önként jelentkező elhunyt testét használták fel. A vizsgálatokból kiderült, hogy a komposzttal termővé tett talaj a még élőkre semmilyen módon nem veszélyes, és száz százalékig környezetbarát.

Nem Washington az első hely a világon, ahol legálisan is lehet embereket komposztálni. Svédországban a törvények ezt ugyancsak lehetővé teszik. Az ország déli részén található Jönköpingben egy ökotemetkezésre specializálódott, 2005-ben alapított vállalat az amerikainál jóval fejlettebb módszert választott: folyékony nitrogénnel töltötte meg a gyorskomposztáló tartályt. Az így lefagyasztott tetemeket tartalmazó tégelyt ezután finom rázogatással addig mozgatták, amíg a test porrá nem zúzódott. Az elhunytak szerettei később ezt kapták meg. A vállalat ugyan csődbe ment, a komposztálást lehetővé tévő svéd törvény viszont maradt.

A környezetbarát temetkezésnek még csak nem is a komposztálás az egyetlen módja. Egy amerikai vállalkozó, Jae Rhim Lee például speciális, lebontó gombákkal dúsított köpenyt tervezett.

A biotemetkezés elengedhetetlen kelléke: a gombaköpeny
photo_camera A biotemetkezés elengedhetetlen kelléke: a gombaköpeny Fotó: ED JANSEN / FlickR

Végakaratának megfelelően ilyenben temették el a Beverly Hills 90210 című sorozat nemrégiben elhunyt sztárját, Luke Perryt. A környezettudatos színész azért választotta ezt a megoldást, mert a gombaköpenybe burkolt test néhány hét alatt elbomlik. A hatás pedig azzal is fokozható, ha az elhunytat nem koporsóban temetik el, vagy háncsból font, a fánál gyorsabban bomló koporsóba helyezik. Környezetbarát megoldásokat egyébként a hamvasztás híveinek is kínálnak, elbomló urnák formájában.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás