A berlini fal leomlása óta megtízszereződőtt a falak száma Európában

Európa és az Egyesült Államok határain egyaránt több ezer ember hal meg a szigorú bevándorlási politika következtében, de a fejlett országokban élők közönyén legfeljebb a vízbe fulladt kisgyerekek fotói tudnak áttörni, és azok is csak ideig-óráig. A legnagyobb európai fotófesztiválon, az idén 50 éves Rencontres d'Arles-on egy magyar kurátor, Virágvölgyi István a hatalom európai falait szedte rendszerbe. A dokumentarista kiállításra 15 ország fotóművészeinek, fotóriportereinek, filmrendezőinek és amatőr fotósainak a felvételeiből válogatott. A kiállítás július 1-én nyílt és augusztus 25-ig látogatható a dél-franciaországi kisvárosban, Arles-ban.

A Walls of Power (A hatalom falai) című kiállítás azt mutatja be képekben, hogy miként tízszereződött meg a fizikai határzárak (falak, kerítések, úttorlaszok) száma az utóbbi három évtizedben Európában. A kiállítás kurátora, a korábban az MTI fotórovatát vezető Virágvölgyi, a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára 15 országból 44 alkotó, köztük 8 magyar fotográfus képein keresztül hívja fel rá a figyelmet, hogy miközben „hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az európai kultúra nyitott és befogadó, ezzel együtt az elmúlt években határfalak épültek a kontinens számos országában. (...) A többnyire dokumentarista fotográfiákat felvonultató tárlat olyan ma is álló határkerítéseket és környezetüket vizsgálja, amelyeket valamilyen európai hatóság emelt és ma is betöltik funkciójukat, hogy ezzel akadályozzák a ki- vagy bejutást bizonyos európai területekre.”

Frankie Quinn: Békevonalak, North Belfast, 1994. Az Arles-i Rencontres-fesztivál Walls of Power kiállításának nyitóképeFotó: Frankie Quinn / Peacelines I. / Les Rencontres de la Photographie

A túlnyomó többségében profi fotósok és művészek által készített képek mellett Virágvölgyi kiállításán helyet kaptak emberi jogi aktivisták és a menekültek amatőr felvételei is. Kevin McElvaney hamburgi fotóriporter 2015 végén azzal írta be magát a 21. századi tömeges népvándorlás dokumentálásának történetébe, hogy nem ő maga próbálta megörökíteni a menekültek személyes történeteit, hanem rábízta azt magukra a menekültekre. RefugeeCameras projektje keretében a törökországi Izmirből Európába készülő menekültek között szétosztott 15 egyszer használatos kamerát, majd arra kérte őket, hogy fotózzák le a menekülttáborokat, az útjuk viszontagságait és esetleges örömeit. A gépek mellé a saját címére kiállított tértivevényes borítékot is kiosztott, majd a feladatra vállalkozókról lőtt egy polaroid-felvételt, és elbúcsúzott. Eddig hét kamera érkezett vissza hozzá. Kettő még mindig Izmirben van, a többi elveszett, vagy elkobozták a határőrök. A Hamburgba visszaérkezett kamerák képanyaga, az útnak indulók polaroid felvételeivel együtt most a profi felvételek mellett Arles-ban állít mementót a hatalom falainak és az azokon átjutott szerencsésebbeknek.

Magyar siker falakból Európa legnagyobb fotófesztiválján

Az arles-i kiállítás magyar kurátora nem a teljességre törekedett, így például nem foglalkozott a mexikói határzárral és a kínai nagy fallal sem, kizárólag európai falakkal. „A kiállítás újdonsága, hogy egyszerre teremt rendszert és mutatja meg a torlaszok sokféleségét” – mondta a Qubitnek Virágvölgyi. 

„A falakba ütköző privát ember szemszögéből minden fal ugyanúgy néz ki, a szerb határon lévő migrációs kerítésen nemcsak a közel-keletről érkezők nem tudnak szabadon átjutni. Sőt, nemcsak az emberek szabad mozgását akadályozza, hanem például a vadállatokét is, ami jelentősen befolyásolja a vadon élő populációk életterét és szaporodási lehetőségeit. A Szlovénia, Horvátország, valamint Magyarország határain felhúzott, vagy a Lettország, Észtország és Oroszország határainál készülőben lévő kerítések a barnamedvék, a farkasok, a hiúzok és a szarvasok szaporodási területeit is kettévágják, belterjessé téve és ezzel veszélyeztetve az állatok populációit.” 

Virágvölgyi válogatásában a falak három nagy csoportot alkotnak. A hatalmi befolyás, a szegregációs és a migrációs falak között az ikonikus berlini fal lett – a vasfüggönnyel együtt – a falak fala. A Hatalom falai kiállítás képeiből készült válogatásunk itt látható.

„A szovjet blokkot Európa nyugati részétől elválasztó fizikai határ egyszerre jelölte a Szovjetunió befolyásának a határait és szolgálta a keleti blokkban élők el- és a nyugat felé való kiút lezárását. Kelet-európaiként úgy tűnhetett, hogy a vasfüggöny és a berlini fal 30 évvel ezelőtti leomlása elhozta azt a társadalmi nyitottságot, amire a II. világháború után kibontakozó hidegháború nem adott lehetőséget. Csakhogy a kiállítás anyagában szereplő falak – három kivétellel – mind azóta épültek. Európa visszafalasított”

– mondta Virágvölgyi.

A falépítők már az ókorban is egymást másolták

Más kérdés, hogy Európában nem a 20. században kezdődött a falasítás. Hadrianus római császár 120 kilométer hosszú falát a Krisztus utáni 2. században húzták fel a mai Nagy-Britannia területén, és eredetileg a barbár hordák ellen volt hivatott védeni a római birodalom határait. Az ősi falat ma a világörökség részeként óvják. Hasonló célból épült egyébként a világ talán leghíresebb fala, az összesen közel egy évezreden át tökéletesített, több mint 7000 kilométeres kínai nagy fal is. Mire a Krisztus előtti 3. században megkezdték az építését, a kínai uralkodók előtt már több évszázados faltörténelem szolgált példaként.

Az első olyan falat ugyanis, amit nem egy város köré húztak fel, az akkor sumér uralom alatt álló Mezopotámiában, a mai Irak területén állították Krisztus előtt több mint kétezer évvel. Shulgi király fala 250 kilométer hosszan terült el a Tigris és az Eufrátesz folyó között, a funkciója pedig az volt, hogy védje a birodalom határait az amoriták ellen. A történészek szerint ez volt az első olyan fal, amely nemzeti alapon jelölte ki egy birodalom határait . 

A kínai nagy fal egy részlete, 1907.Fotó: Herbert Ponting / Wikimedia Commons

A kínaihoz hasonló, őrállásokkal tarkított, bár jóval rövidebb falat a Krisztus előtti 5-6. század környékén a Perzsa Birodalomban, a mai Irán területén is építettek. A vörös téglából épült, ezért „vörös kígyónak” is nevezett, 195 kilométer hosszú fal építtetői a történészek szerint tanulmányozhatták Shulgi falát, így lényegesen masszívabbra építették a sajátjukat. A vörös kígyó pedig a kínai nagy falhoz szolgálhatott mintául. 

„Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat” – ezt a mottót választotta az arles-i kiállításhoz Virágvölgyi. Az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól értekező Jean-Jacques Rousseau, a francia felvilágosodás legnagyobb hatású filozófusa így folytatja: „Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!” 

Migrációs torlaszok Európa-szerte

1989 végére – a még csak egyes részein omladozó, teljesen viszont csak 1991-ben felszámolt berlini falon és az azzal szoros szimbiózisban létező vasfüggönyön kívül – mindössze négy fizikai határzár létezett az európai kontinensen: a görög és a török lakosságot kettéválasztani hivatott, 1974-ben felhúzott ciprusi Nicosiában, a brit és a spanyol királyi felségterületeket egymástól fizikailag is elválasztó 1909-es gibraltári, az íreket vallási-nacionalista alapon két táborra osztani hivatott, 1969-től folyamatosan tökéletesítgetett belfasti, és a Finnországot Oroszországtól elválasztani hivatott, 350 ezer darab 3 tonnás kőtömbökből 225 kilométer hosszan a II. világháború elején kirakott finn Salpa-vonal.

Rocco Rorandelli: A finnországi Salpa-vonalFotó: Rocco Rorandelli/© TerraProject / Les Rencontres de la Photographie_Walls of Power

Mára Európa-szerte közel tízszer ennyi, több mint 30 fizikai határ szolgál migrációs, szegregációs és hatalmi célokat. A falak egyre növekvő népszerűségét jól jelzi, hogy „a külső határok koherens igazgatásának biztosítása és a válsághelyzetekre való reagálás képessége érdekében” évről évre nő az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) hatásköre, személyi állománya és éves büdzséje. Idén áprilisban az Európa Tanács sajtóközleményben tudatta, hogy a Frontex nemcsak nagyobb személyi állománnyal és műszaki eszközparkkal rendelkezik majd a jövőben, hanem az egyes tagállamok beleegyezése függvényében „végrehajtói hatásköröket tud majd gyakorolni határellenőrzések végzése, illetve a visszaküldéssel kapcsolatos feladatok ellátása érdekében, beleértve az erőszak alkalmazását és a fegyverhasználatot is.”

Az Európai Unió szereti kellő távolságban kijelölni a határait

A német Spiegelben tavaly cikkeztek arról, hogy az európai közösség, más eszközökkel ugyan, de a Mexikót büntetővámokkal fenyegető Donald Trumpéhoz igen hasonló szándékkal megállapodásra jutott Törökországgal, hogy a menekülthullámot a török határokon belül tartsák, és ne engedjék tovább Európa irányába. Cserébe 80 millió euróért fejlesztették a török határvédelmet, valamint 3 milliárd eurót ígértek az országnak. Bár a pénzből elméletileg a Törökországban tartott menekülteknek kellett volna elfogadható életkörülményeket biztosítani, a Spiegel információi szerint 18 millió euróról például tudható, hogy abból a török parti őrség egy holland vállalattal új hajókat gyártatott. Magyarán ez a pénz biztosan visszaszivárgott Nyugat-Európába. A mintegy 3,5 millió szíriai menekültet befogadó Törökország időközben egy falat is felhúzott a Szíriával határos területein. A fal több száz kilométer hosszú, három méter magas, és hőérzékelő kamerákkal van felszerelve. 

Nem ez az első eset, hogy az Európai Unió migrációs falat finanszíroz Európán kívül. Két spanyol városban, Ceutában és Melillában 2007-ig két, egyenként nagyjából 10 kilométer hosszú, 6 méter magas kerítés épült. A szóban forgó városok Spanyolország exklávéiként az észak-afrikai Marokkóban találhatók, és a Szaharától délre fekvő országok menekültjeit hivatottak Afrikában tartani.

Sergi Cámara: The Wall of Europe (2014). Fiatal afrikaiak próbálnak átjutni a marokkói spanyol exklávé, Melilla kerítésén.Fotó: Sergi Cámara / Rencontres d'Arles / Walls of Power

Hasonló céllal építtetett falat a franciaországi Calais-ban Nagy-Britannia, valamint a norvég-orosz határon fekvő Storskogban Norvégia is. A kelet-európai országok pedig sorra építették a 2015-ös nagy migrációs hullám elől a balkáni utakat lezáró kerítéseket. Magyarország kettőt is felhúzott, egy 175 kilométereset a szerb, egy 120 kilométereset pedig a horvát határára, de épített falat Macedónia a Görögországgal határos, Bulgária és Görögország a Törökországgal határos, Szlovénia a Horvátországgal határos és Ausztria a Szlovéniával határos területeire. 

Gettósítás márpedig van

Miközben a migrációs falak némelyike évek óta címlapsztorik tucatjait szolgáltatja Európa-szerte, a szegregációs falakról lényegesen kevesebbet lehet tudni. Olyannyira, mondta Virágvölgyi, hogy a képanyag összeállításában segítséget nyújtó litván kollégák nem is tudtak arról, hogy Litvánia két kerítést is építtetett a határaira. Az Oroszországgal határos, közel 50 kilométeres falat mindössze két éve húzták fel, a litván-fehérorosz határon lévő pedig már 2007 óta áll, összesen 110 kilométer hosszan.  

Utóbbi egy földnyelv köré épült, amely Litvániához tartozik, de mélyen belóg Fehéroroszországba. A hagyomány szerint azért, mert amikor a szovjet fennhatóság alá tartozó területek térképét megrajzolták, Sztálin letette a pipáját az épp készülő térképre, és mivel senki nem mert hozzáérni, körberajzolták. Valójában az akkoriban kialakított téeszek lobbitevékenysége szülte a logikátlan határvonalat. A függetlenségét a szovjet tagköztársaságok közül elsőként, 1990 márciusában kikiáltó Litvánia 2007-ben húzott kerítést a nyúlvány teljes hosszában, a hivatalos indoklás szerint a csempészet megakadályozására. 

A Litvániából Fehéroroszországba Sztálin pipája miatt átlógó földnyelvForrás: Google Maps

Mivel Litvánia határa az Európai Unió schengeni határa is egyben, a határ mentén lévő falvak között csak vízummal lehet átjárni, és a nyúlvány kezdőpontján lévő egy kilométeres sávban például nincs határforgalom. Az itt élők mindennapjairól Dmitri Makhomet fehérorosz filmrendező tavaly rendezett dokumentumfilmet.

„A kerítés szó szerint családokat szakított ketté, a területen élő, főként lengyel nemzetiségű őslakosoknak esetenként 100-150 kilométert kellene utazniuk, hogy a légvonalban alig egy-két kilométerre élő családtagjaikat meglátogathassák. A nyúlvány bejáratánál lévő kaput évente kétszer, karácsonykor és halottak napján nem hivatalosan többnyire megnyitják egyetlen napra. Az itt jellemzően nagy szegénységben élő őslakosok többnyire átszökdösnek a határon. Ha elkapják őket, a tetemes eljárási bírság mellett 3-5 évre a vízumkérvényezéstől is eltiltják őket” 

– érzékelteti a 21. századi baltikumi vasfüggöny jelentőségét Virágvölgyi, aki személyesen is bejárta a helyszínt.

Pillanatkép Dmitri Makhomet litván-belorusz határon készült dokumentumfilmjébőlFotó: Mitri Makhomet / Les Oubliés de Norviliskes (dokumentumfilm) / Walls of Power_Les Rencontres de la Photographie

Hasonlóan keveset foglalkozik a közvélemény az Európai Unió határain belül falakkal elkerített cigány gettókkal is. Szlovákiában öt városban, összesen mintegy 650 méter hosszan, körülbelül 100 ezer euróból  épült a romák elszeparálását célzó fal. Az ezek felhúzását elrendelő polgármesterek a falakhoz hivatalosan többnyire balesetvédelmi, zajcsökkentő, sportolási lehetőséget (úgy, mint fallabda) biztosító funkciókat rendelnek. 

Az oroszországi Jekatyerinburgban, Szamarában és más városokban a nemrégiben zajlott focivébé alatt azért kezdték egyik napról a másikra a Patyomkin-kerítések építését, hogy a prominens fizetővendégeknek ne kelljen szembesülniük az út mentén tapintható nyomorral. A Moszkvától 80 kilométerre nyugatra lévő Glebovszkij nevű településen például a francia válogatottat akarták kímélni a látványtól, mert a hoteljükből épp egy szegénynegyeden át vezetett az út az edzőpályájukra. A fal építéséről a lakosságot nem értesítették előre, a hivatalos indoklás szerint a helyszín teljes körű biztosítása érdekében.  Egy nőnek szerencséje volt: épp az előtt ért saját autóbeállójához, mielőtt azt a fallal teljesen eltorlaszolták volna. 

Kapcsolódó képgalériánk:

Lábjegyzet

A legfontosabb eldöntendő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon maguk az N7321-es aszteroida lakói túlélték-e a Föld pusztulását.