Túlterheléses teszttel robbantotta fel legújabb rakétájának tartályát a NASA
Több mint két és félszer nagyobb nyomást hoztak létre a Space Launch System (SLS) rakéta üzemanyagtartályába az amerikai űrhivatal, a NASA mérnökei az alabamai Marshall űrközpontban december 7-én.
A hivatalos közlemény szerint a tartály közel öt órán keresztül bírta a terhelést, ezután repedés keletkezett a külső borításon. A folytonossági hiány gyorsan növekedett, míg a rakéta szó szerint kidurrant.
Az SLS főmérnöke szerint a tesztre azért volt szükség, mert a rendszerek túlterhelése számos, rendkívül hasznos fejlesztési információval szolgál. A tesztet nem nem folyékony és rendkívül gyúlékony hidrogénnel végezték, hanem nitrogénnel és hidraulikus kompresszor segítségével, de a tartály pontosan úgy viselkedett, ahogy azt tervezték. Az alábbi videón mindenesetre nem éppen szívderítő a látvány.
A felrobbantott szerkezet megegyezik az SLS rakéta valódi, 65 méteres tartályával. A tesztelt tankon nyomás- és mozgásérzékelők, hőmérők és nagy sebességű kamerák, illetve mikrofonok is rögzítettét az akciót.
Az első szakadás 260 százalékos terhelésnél következett be, amely a számításoktól kevesebb mint 3 százalékkal tért el. A NASA rövidesen lezárja a 2024-re tervezett, Hold-expedíció, az Artemis-1 küldetés rakétájának funkcionális tesztelését.
Kapcsolódó korábbi cikkeink:
Elon Musk bemutatta új űrhajóját, amivel megvalósulhat a bolygóközi utazás
Felállították a Starship életnagyságú prototípusát, mire a NASA vezére felszólította Muskot, hogy jó lenne, ha a közös projektjükre koncentrálna, mert már így is csúszásban vannak. Musknak sem kellett több.
Hová érdemes embert küldeni, a Holdra, a Marsra vagy a kisbolygókra?
A Föld elhagyása nemcsak lehetséges, hanem elengedhetetlen is: az emberiség jövője a Naprendszer erőforrásainak és lehetőségeinek kihasználásában rejlik. De merre vegyük az irányt?