Így ért Földet a nő, aki a leghosszabb időt töltötte az űrben
A női asztronauták közül a legtöbb időt az űrben töltő amerikai Christina Koch február 6-án sikeresen landolt a kazah sztyeppén, Zsezkazgan városától 147 kilométerre – adta hírül az amerikai űrhivatal, a NASA.
A NASA 41 éves mérnöke a 328 napos küldetése alatt 5248-szor kerülte meg a Földet, és elvégzett 210 kísérletet. De nem ez az egyetlen rekordja: a jelenleg még a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó Jessica Meirrel párban abszolválta az első csak nők által végrehajtott űrsétát.
Koch a Szojuz MS-13 fedélzetén az orosz Alekszander Szkvorcovval és az olasz Luca Parmitanóval közösen tért vissza a Földre.
Az alábbi videón a landolás utáni pillanatok láthatók:
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Donald Trump szívből gratulált az első csak női űrséta résztvevőinek, bár nem pontosan értette, mihez
„Ez volt az első alkalom, hogy egy nő elhagyta az űrállomást” – mondta az amerikai elnök élő egyenesben, pedig ez már 1984-ben megtörtént. A közös női űrséta résztvevőinek egyike ki is javította Trumpot.
Hamarosan két nő lép ki az űrbe a Nemzetközi Űrállomásról, itt az élő közvetítés
Magyar idő szerint kora délután indul űrsétára Jessica Meir és Christina Koch. Egy meghibásodott teljesítményvezérlőt kell kicserélniük.
Végre talált még egy nőre illő űrruhát a NASA, megvalósulhat az első női űrséta
Márciusban már tervezett a NASA egy női kiruccanást az ISS-ről, ám abból nem lett semmi, mert az űrállomáson nem volt kéznél kettő a kisebb méretű szkafanderekből. A hiányt pótolták.