Donald Trump szívből gratulált az első csak női űrséta résztvevőinek, bár nem pontosan értette, mihez

2019.10.21. · tudomány

A nők évtizedek óta járnak űrsétákra, de pénteken történt meg először, hogy kizárólag nők, férfi kísérő nélkül léptek ki a nyílt űrbe a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), hogy kicseréljenek egy meghibásodott teljesítményvezérlőt. Ahogy ilyenkor illik, Donald Trump amerikai elnök telefonon bejelentkezett, hogy gratuláljon a bátor űrhajósoknak, Christina Kochnak és Jessica Meirnek. 

Csakhogy Trump a jelek szerint nem volt teljes egészében tisztában a történtekkel, és úgy fogalmazott: „ez volt az első alkalom, hogy egy nő elhagyta az űrállomást” – megfeledkezve például a most 71 éves Szvetlana Szavickajáról, aki 1984 júliusában az első nő volt, aki űrsétára indult. Valamint további 14 nőről, köztük a NASA asztronautáiról, akik jártak már a nyílt űrben.

Maga Koch is márciusban vett részt utoljára űrsétán, akkor eredetileg Anne McClain kísérte volna, ám az első kizárólag női űrséta akkor elmaradt. Ennek oka hivatalosan az volt, hogy nem volt két női méretű űrruha az űrállomáson, nem hivatalosan pedig az is közrejátszhatott, hogy McClaint az exfelesége azzal vádolta, hogy az űrhajós az űrállomásról kutakodott a bankszámlaadatai között – ez lett volna az első bűntény az ISS-en. A NASA tagadta, hogy ennek szerepe lett volna az akció lefújásában.

photo_camera Fotó: HO/AFP

Akárhogy is volt, Koch udvariasan meghallgatta az elnök gratulációját, és nem javította ki. Meir azonban már jobban ragaszkodott a tényekhez. „Önök lenyűgöző emberek. Végrehajtották az első női űrsétát, hogy kicseréljék az űrállomás egyik külső alkatrészét. Dolgoztak valamit, mégpedig igen nagy magasságban – olyan magasan, ahová csak igen kevés ember láthat.” Íme a gratuláció videón:

link Forrás

Meir finoman elütötte a dicséretet, és így szólt Trumphoz: „nem szeretnénk túl sok dicséretet bezsebelni, mert számos női űrsétát végrehajtottak már korábban is. Ez volt az első eset, hogy két nő volt kint egyszerre.”

Trump a korrekcióval nem sokat törődött, és a beszélgetés végén optimistán úgy búcsúzott: „először a Hold, utána a Mars!”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás