Tovább súlyosbodik a járványhelyzet Magyarországon és a régióban

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Kelet-Közép-Európában továbbra is meredeken emelkedik a járványgörbe, a legkiugróbb mértékben éppen Magyarországon.

A visegrádi négyek közül egyedül Lengyelországban csökken az aktív koronafertőzöttek száma, a cseheknél, a szlovákoknál és nálunk is új csúcson a görbe.

Keleti szomszédainknál egyelőre nem látszik a járvány vége, de a magyarok körében népszerű nyári pihenőhelyeken, Horvátországban és Görögországban is emelkedik a fertőzésszám.

Nyugaton ugyan napról napra többen fertőződnek meg, de messze még a tavaszi csúcs, és egyelőre úgy tűnik, hogy képesek kordában tartani a helyzetet.

A belorusz és a szerb számok egyre inkább kilógnak a régióból, erősen kozmetikázottnak látszanak.

Az összes igazolt fertőzötthöz képest továbbra is magas Olaszországban a COVID-betegek halálozási aránya a tavaszi járványhelyzet miatt, de rögtön utána a magyar adat a legmagasabb a térképen látható országok közül.

Az koronavírus-fertőzésből igazoltan kigyógyultak arányában is feltűnő a német értéknél is jobb fehérorosz, illetve szerb adatok.

Az 50 százalék alatti magyar, román, ukrán és görög arányok a rengeteg új fertőzés miatt (nevező) ilyen alacsonyak, hiszen a sok új fertőzött remélhető gyógyulása (számláló) csak később jelenik majd meg ebben a statisztikában.