Meghallgattam a Pálinkás Józseffel készült Az emberekbe kell befektetni, nem piramisokat építeni című Qubit-podcastot. Az érdekes beszélgetés 53. percében a kérdező, Zsíros László Robert megemlíti, hogy sokan bírálják Pálinkás Józsefet amiatt, hogy amíg „hivatali idejeit kitöltötte, nagyon szépen együtt tudott dolgozni a kormánnyal, utána pedig most szembefordul az eddigi álláspontjával,” és felteszi azt a nagyon fontos kérdést, hogy mit gondol most erről: „revideálja-e esetleg az akkori gondolatait?”

A válaszból megtudjuk, hogy van olyasmi, amit Pálinkás József ma másképp csinálna. Az 1998 és 2002 közötti időszakból (amikor először az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, majd 2001-től miniszter volt) nem említ ilyet: az akkori döntéseivel ma is egyetért. A 2008-tól 2014-ig tartó akadémiai elnöki időszakából viszont két ügyet is említ: sok kritika éri amiatt, hogy ő „bármit is” tett volna a Lukács Archívum ellen, valamint, hogy a Filozófiai Intézet élére kinevezett egy igazgatót, akiről később kiderült, hogy nem „a legjobb igazgató”.

Az első kritikát elhárítja: éppen ő akadályozta meg, mondja, hogy a Lukács Archívumot kitegyék Lukács György korábbi lakásából (hosszú távú bérleti szerződést írt alá a kerületi önkormányzattal). Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a Lukács Archívum ügyében azért szokták bírálni, mert az ott dolgozó kutatókat áthelyezte az Akadémiai Könyvtárba, s ezzel kezdetét vette az a folyamat, amely az Archívum – egy korábban jól működő, viszonylag önálló kutatóműhely – felszámolásához vezetett. Ezzel kellene ma számot vetnie.

A Filozófiai Intézet élére kinevezett igazgató ügyében azzal indokolja az utólag hibásnak bizonyuló döntést, hogy neki a megfelelő személy kiválasztására felkért „kereső bizottság” és az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) javasolta azt a pályázót, akinek a kinevezését kétségtelenül ő írta alá. Ez igaz, de annyit mindenképpen hozzá kell tenni, hogy Pálinkás József elment az AKT ülésére, és döntésük meghozatala előtt úgy tájékoztatta a résztvevőket, hogy a másik pályázónak nincs semmilyen tudományos munkássága (ez nem igaz, de a nem szakmabeli és a pályázatokat nem ismerő résztvevők többsége hitelt adott az akadémia elnökének).

A fenti indoklás azért nem meggyőző, mert a hibás – és utólag súlyos károkat okozó – döntés elkerülhető lett volna, ha Pálinkás József figyelembe veszi a szakmai fórumok állásfoglalását is. Kinevezett egy öttagú „eseti bizottságot,” melynek az volt a feladata, hogy tanulmányozza a két pályázatot, hallgassa meg a két jelöltet, és utána tegyen javaslatot a kinevezendő igazgató személyére. A bizottság – amelynek három filozófus és két társadalomtudós tagja volt – 5:0 arányban a másik jelöltet javasolta. Az igen alapos munkát végző eseti bizottságnak én is tagja voltam. De nemcsak mi javasoltuk a másik jelöltet: a Filozófiai Intézet munkatársai 21:4 arányban a másik jelöltre szavaztak, az Akadémia II. Osztályának Filozófiai Bizottsága pedig tiltakozott a szakmai fórumok véleményét figyelmen kívül hagyó eljárás ellen.

Mindezek fényében számomra a beszélgetés meghallgatása után is kétséges maradt, hogy a mai Pálinkás József – legalább ebben a két esetben – „revideálja-e esetleg” akkori álláspontját.

A szerző filozófus, az ELTE BTK Filozófia Intézetének professor emeritusa.

Kapcsolódó cikk a Qubiten: