A világ leghosszabb exponálási idejű fotója 8 évig készült – egy sörösdobozzal

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A 2012-es londoni olimpia nyitóünnepsége után az angliai Hertfordshire-i Egyetem hallgatója, Regina Valkenborgh egy fotópapírral kibélelt sörösdobozt helyezett el az egyetemi obszervatórium oldalán, tűvel lyukat fúrt rá, majd évekre magára hagyta.

Nyolc évvel később, 2020 szeptemberében a doboz belsejében, ahogy annak lennie kell, fotót talált. A kép minden bizonnyal a világ leghosszabb exponálási idejű képei közé tartozik, de az egyetem állítása szerint egyenesen rekorder. Az eddigi leghosszabb záridejű képet Michael Wesely német fotós készítette, aki ultrahosszú, hároméves záridejű városi panorámáiról híresült el.

Valkenborgh éppen a camera obscura, más néven lyukkamera jelenségét kutatta (ennek egyik legemlékezetesebb példája itthon az Erzsébet híd pillérében működő „mozi”), amikor belekezdett ebbe a projektbe. A sörösdobozból barkácsolt kamerával a felkelő és a lenyugvó nap képét akarta befogni meghatározatlan időn keresztül. Az egyetem szerint végül a Nap 2953 útját sikerült rögzíteni a doboz belső felületén úgy, hogy az apró lyukon keresztül a doboz hátsó falára koncentrálódó napfény beleégett a fotópapírba.

A kép a Napok a napon címet kapta (angolul jobban hangzik), és lényegében azt az utat dokumentálja, amit a nap az északi félteke adott pontjáról nézve bejár. A legmagasabb ívek a nyári napfordulókat, a legalacsonyabbak értelemszerűen a téli napfordulókat rögzítik. A fényvonalakban látható szünetek a felhős napokat, míg a telített foltok a napsütéseseket jelzik. A nap útját hosszú záridővel követő fotográfiákat szolárgráfoknak is nevezik. 

Valkenborgh-nak az tetszett a legjobban, hogy a fotózásnak ez a kezdetleges módszere  értékkel bír még ma is, amikor 3,2 gigapixeles csodaképeket készítenek hihetetlen felbontású digitális kamerák. „Egyszerűsége ellenére képes arra, hogy a digitális kamerák által teljesíthetetlenül hosszú záridő mellett rögzítsen egy képet. Az így készült képek ráadásul egyedülállóak abban, hogy a fotonok a lyukon keresztül behatolva valóban megérintik a dobozba helyezett filmet. Olyan, mintha a lábnyomunkat hagynánk a homokban, ahelyett, hogy bottal rajzolnánk rá. A láb valóban hozzáér a homokhoz, ahogy a nap sugarai is konkrétan hozzáértek a papírhoz.”

A készítő szerint óriási szerencse, hogy a fotó érintetlenül készülhetett el a dobozban, mert a többi kísérlete meghiúsult a beszivárgó nedvesség hatására felpöndörödő fotópapír miatt. A lyukkamera az állatok és kíváncsi emberek támadásait is megúszta, így David Campbell, az obszervatórium technikusa a tervezett időben vehette le a dobozt a falról. A képet aztán az obszervatórium ötvenedik születésnapján mutatták meg a közönségnek.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: