fotó

A sajtófotó mint teljes értékű történelmi forrás: a Beatrice-rajongó szocialista ifjúságtól a taxisblokádon mélázó fiatal Orbán Viktorig

A történettudományban és az antropológiában a sajtófotók újabban kiemelt eszközei a társadalmi jelenségek leírásának, magyarázatának. Az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb magyar fotóriportere, Szalay Zoltán idén megjelent fotóalbuma tudományosan is értékes látlelete a közelmúlt Magyarországának.

Gyilkos a newsfeed a pesti utcán: 1956-ban a köztereken működött a közösségi média

1956. október 23-án, hosszú évek elnyomása és irtózatos csöndje után a nép felemelte a hangját, és utcákon, tereken, felborított harckocsikon, kirakatüvegeken, forradalmi hirdetőtáblákon öntötte szavakba és képekbe, hogy elege van. Jelszavak és tervek röpködtek, gyűjtőakciók és szerveződések indultak: az utcakép olyanná vált, mintha ma testet öltene a Facebook hírfolyama. Mit mondott a nép, amikor már régóta nem mondhatott semmit?

A nap is másképp süt rájuk – egy szerepjátékos magyar fotós találkozása a New York-i high life-fal

Schmied Andi álnéven, magát kelet-európai milliárdosnőnek kiadva jutott be a leghíresebb New York-i felhőkarcolók luxuslakásaiba, tárgyalt az ingatlanosokkal, és közben fotózott. Kötete, a Private Views: A High-Rise Panorama of Manhattan egyszerre szól a felhőkarcolók építészeti, kulturális, társadalmi és fenntarthatósági vonatkozásairól.

Mi határozza meg a fényképek morális jelentését?

Susan Sontag szerint a fényképek önmagukban csak projekciós felületek, amelyeknek mi magunk adunk jelentést, Robert Adams viszont azt állítja, hogy a szép fénykép önmagában bír jelentéssel. Sontag szerint a fénykép morális értelemben inkább árt, mint használ, míg Adams amellett érvel, hogy a fénykép képes reményt nyújtani, és ezáltal pozitív morális jelentőségre tesz szert.