Újabb gyökeres átalakulás küszöbén áll a világ

„A tizenkilencedik századi civilizáció összeomlott” – ezzel a mondattal indul a 20. század egyik legjelentősebb társadalomtudományi írása, Polányi Károly A nagy átalakulás című műve. Az eredeti cím – The Great Transformation. The Political and Economic Origins of Our Time (London, 1946) – azonban nemcsak az átalakulásra, hanem a Nyugat születésének talányára is utal. Ezt az ígéretet beváltva segít megérteni a világunkat évszázadokon keresztül vezérlő hatásokat, és meggyőző választ kínál a kérdésre, hogy miért éppen Európa határozta meg a világ sorsát. Polányi szerint a Nyugat történelmi pályáját alapvetően az európai civilizáció négy, a többi civilizációkhoz képest egyedi intézménye – a hatalmi egyensúly rendszere, a nemzetközi aranystandard, az önszabályozó piac és a liberális állam – határozta meg. Aki igazán figyelmes, még azt is kiolvashatta az 1939 és 1943 között íródott műből, hogy miért sodródott le a fejlődés főútjáról a sokáig perspektivikusnak látszó kommunista modell.

Az intézmények működésében persze rendre zavarok keletkeztek, amelyek a 20. században világválságokhoz, világháborúkhoz és ennek következtében alapvető politikai átrendeződésekhez is vezettek. Összességében mégis a Nyugat gazdasági, társadalmi és politikai rendszere bizonyult a legdinamikusabb fejlődési modellnek. Azok jártak jól, akik ehhez csatlakoztak, akik viszont késlekedtek vagy elutasították a modellt, elmaradtak. Végső soron ez kényszerítette ki az 1990-es rendszerváltásokat is. Ám, mint kiderült, a sikermodellhez történő felzárkózáshoz nem elégséges néhány gazdasági és politikai intézmény átvétele. Már Polányi is figyelmeztet arra, hogy a társadalom működésének logikáját alapvetően meg kellett változtatni, átalakítva a politikai intézményeket, a társadalom értékrendjét, a polgárok motivációját. Miközben pedig a rendszerváltók még mindig az átalakulás újra és újra felerősödő nehézségeivel küszködnek, a világ egy újabb, még nagyobb átalakulás kellős közepén találta magát. Erre utal, hogy a napjainkról szóló elemzések gyakran a Polányi műre emlékeztető mondattal indítanak: a 20. századi civilizáció összeomlott.

Az első nagy átalakulás elemzésére még Szókratész tett kísérletet, aki Platón Államában arra biztatta barátját, Adeimantoszt, hogy „Gyertek tehát, alapítsunk képzeletben legeslegölről kezdve, egy államot”, majd végigvezette az úton az élelem előteremtésétől a lakás és egyéb szükségletek biztosításán keresztül egészen az egyre kifinomultabb szükségletek megjelenéséig. Szókratész felismerte: „minden készítmény nagyobb tömegben, szebben és könnyebben készül, ha a munkás …mindig egyféle munkát végez.” Amint azonban rabjává váltunk a kifinomult fogyasztásnak, el kellett fogadni az egyre nagyobb államot és a piac által vezérelt cserét. A társadalmat tehát szükségszerűen „olyan népességgel kell felduzzasztani, amely már nem is az igazi életszükségletek kedvéért van az államban”.

Azt a problémát, hogy miként osztjuk fel időnket magunk ellátása és mások szolgálata között, a modern tudomány az úgynevezett feladatváltási költség (task-switching cost) segítségével elemzi. Folyamatosan mérlegeljük, hogyan járunk jobban: ha magunk teremtjük elő azt, amire szükségünk van, vagy ha csere útján jutunk hozzá? Ha úgy tűnik, olcsóbban, jobb minőségű terméket tudnánk magunk előállítani, akkor azt választjuk, ha viszont csere révén könnyebben juthatunk hozzá a szükséges dolgokhoz, akkor amellett döntünk. A kutatók általános feltételek mellett elemezték a folyamat lehetséges kimeneteit, és bizonyították: amint az emberek felfedezik, hogy finomodó igényeik kielégítése a növekvő feladatváltási költségek miatt önellátással túl drága, a cserére épülő társadalmat választják. Az igények bővülése lehetetlenné tette, hogy egy család képes legyen előállítani önmaga számára a szükséges termékek tömegét, így az ember rákényszerült arra, hogy kereskedelem útján elégítse ki szükségleteit.

A matematikai elemzés visszaigazolta a Szókratész által felrajzolt és a valóságban is tetten érhető trendet: mind nagyobb méretű és egyre hierarchikusabb közösségek jöttek létre, a kereskedelem pedig egyre távolabbi termelőket és közösségeket kapcsolt össze. Ahogy az ember megtapasztalta az egyre kifinomultabb termékek kínálta kényelemet, majd hozzászpkptt, egyre telhetetlenebbé vált. A modern ember szinte kielégíthetetlen vágyait a termék-világ sokféleségét számszerűsítő stock-keeping unit (SKU) mutató méri, amely a múlt században az árukínálat robbanásszerű bővülését mutatta. Első pillantásra ennek a folyamat a dinamikáját az emberi intelligencia – a feltalálók kreativitása – határozza meg. Ám amint életünk elmaradhatatlan része lett a csere, a cserepartnerek felkutatásának, a megállapodásnak, a csere lebonyolításának, vagyis a tranzakcióknak a költségei léptek elő döntő tényezővé.

A kommunikáció és a szállítás költségeinek fokozatos csökkenésével egyre távolabbi közösségek kapcsolódtak össze, és egyre komplexebb társadalmak jöttek létre. A technikai/technológiai forradalmak hatására ez a csökkenés társadalmi és gazdasági forradalmakat idézett elő, és alapvetően átalakította a közösségeket. Ez világosan megmutatkozott a 19. században, amikor egyrészt a vasút és a gőzhajózás, másrészt a távirat és a telefon jelentősen lecsökkentették a tranzakciók költségeit és idejét. Ez döntő mértékben kitágította a potenciális partnerek körét, egyben megnövelte a hatékonyan működtethető vállalkozások méretét. A tranzakciós költségek szerepét elsőként a később Nobel-díjjal kitüntetett brit közgazdász, Ronald Coase ismerte fel még a múlt század harmincas éveinek végén, megalapozva a tranzakciós költségek gazdaságtanát. Coarse modellje alapján megválaszolhattuk azt a triviálisnak tűnő kérdést, hogy miért is hoz létre az ember vállalatot, vagy bármely szervezetet, és miért változtatja meg annak struktúráját és kormányzását, ha csökkennek a tranzakciós költségek.

A 19. században ugyanakkor felbukkant egy másik tényező is, a nemzetállammá szerveződés, amely meghatározó hatást gyakorolt a társadalmak struktúrájára. Világunk szerkezetét az elmúlt két évszázadban a tranzakciós költségek csökkenésének és a nemzeti identitás erősödésének egybekapcsolódó hatása formálta. Ezt a változó gazdasági és társadalmi dinamikát meggyőzően példázza az Osztrák-Magyar Monarchia esetét feldolgozó tanulmány, amelyben a kutatók azt találták, hogy míg a csökkenő tranzakciós költségek a piacok és ezzel a birodalom gazdasági integrációját támogatták, a nemzeti identitás inkább az elkülönülés trendjét erősítette. Miközben a csökkenő szállítási költségek a gabonapiacot az idők során fokozatosan egységesebbé tették, a nemzeti identitások erősödő hatására mégis elkülönülő nemzeti piacok jöttek létre. Az Osztrák-Magyar Monarchián belül az azonos etnikai, kulturális és nyelvi hátterű közösségek egymás között alacsonyabb árakkal kereskedtek, mint más nemzetiségű térségekkel. Miközben tehát a gazdasági kapcsolatokat szervező ellátási láncok kiterjedtek az egész birodalomra, egyidejűleg a nemzeten belül záródtak.

A nagy átalakulás során tehát a tranzakciós költségek csökkenésének és a nemzeti identitás közösségszervező erejének hatására nemcsak a nemzetállamok, hanem a nemzetgazdaságok is kiformálódtak. A technikai és a gazdasági fejlettség adott szintje természetesen kínálta fel a „nemzeti” gazdaságpolitikát: a vállalkozások támogatását abból a célból, hogy a nemzet által birtokolt természeti, intellektuális és munkaerőforrásokat olyan végtermékké formálják, amelyekkel sikeresen illeszkednek be a világgazdaságba. Az ellátási láncok nemzetközpontú fejlesztésének hatására aztán az országok kialakították ugyanazokat a másokéval párhuzamosan működő iparágakat. A szuverén országok egészen a 20. század második harmadáig mint önálló nemzetgazdaságok integrálódtak a nemzetközi gazdaságba. Közben azonban a nagy átalakulás folytatódott. A lokális és regionális ellátási láncok, amelyek addig a szuverén nemzetgazdaságokat és vállalatokat kapcsolták össze, fokozatosan behálózták az egész világot.

A fordulópontokat szeretjük dátumokhoz kötni. A globális hálózattá szerveződés fordulópontját a témakör neves kutatója, Parag Khanna Konnektográfia című kötetében 1989-ra teszi: ekkor jött létre a világháló, és ekkor omlott le a berlini fal. A világháló a kapcsolatok szinte végtelen sokféleségét eredményezte, miközben csaknem a nullára csökkentette azok költség- és időigényét; a berlini fal leomlása egy olyan békés világot vetített előre, amelyben minden és mindenki biztonságosan és szabadon mozoghat bolygónkon. Ilyen feltételek mellett a kommunikáció – méghozzá a Claude Lévi-Strauss által megadott általános értelmében mint „dolgok, információk és házastársak cseréje” – fokozatosan totálissá és globálissá vált. Élj bárhol a bolygón, minden pillanatban valós időben veszel részt a világ történéseiben; akár tudatában vagy ennek, akár nem, mindenki másra hatsz, és mindenki más hat rád. Ez azt jelenti, hogy egy újabb nagy átalakulás küszöbéhez érkeztünk.

Míg a szuverén nemzetgazdaságok korábban saját érdekeiknek megfelelően formálták az ellátási láncokat, az utóbbi évtizedekben mindinkább rákapcsolódni kényszerültek a globálissá váló ellátási láncokra. Lényegében ugyanezzel a fenyegetéssel, egyben lehetőséggel szembesültek a vállalatok is. A globális verseny és az áttekinthetetlenné váló termékválaszték kikényszerítette, hogy az értéklánc egyre szűkebb szakaszára összpontosítva hozzanak létre egyre nagyobb kapacitású termelő és szolgáltató egységeket. így a korábban a vállalatokon belül, majd a nemzetgazdaságokon belül szerveződő értékláncok nem egyszerűen globális ellátási lánccá szerveződtek, hanem fokozatosan önálló, mondhatni szuverén entitássá váltak. Az egykori szuverén nemzetek és vállalatok arra kényszerültek, hogy fecsatlakozzanak a globális ellátási láncokra és platformokra, mert ezek közvetítésével tudtak kapcsolatot teremteni egymással.

Ez az átmenet alapvetően megváltoztatta világunk jellegét. A Földet átszövő és elszakíthatatlan rendszerré összekapcsoló ellátási láncok globális ökoszisztémává formálták világunkat. Az ökoszisztéma eredetileg egy adott természeti környezetben együtt élő, egymást kölcsönösen meghatározó élőlények és populációik egymástól elválaszthatatlan együttesét jelentette. A globális ökoszisztéma valóságára éppen a koronavírus-járvány döbbentette rá a világot: kézzelfoghatóvá vált, hogy a globális ellátási lánc bármely apró láncszemének megszakadása szükségképpen zavarokat idéz elő a világ más, távoli pontjain. A járvány alatt ráébredtünk arra, hogy a munkahelyen, a hétköznapi életben közvetlen és kikerülhetetlen kapcsolatban vagyunk más kontinensek, idegen országok polgáraival. Az ellátási láncok globális hálózatának ökoszisztémává szerveződése azonban még a Polányi által leírtnál is átfogóbb, újabb nagy átalakulást vetít elénk.

Világunk most válik igazi globális faluvá. Egykori kis falunkban mindenki ismert mindenkit, és bármit tettél, mondtál, arról azonnal mindenki tudomás szerzett, és ahhoz igazította a rólad alkotott véleményét. A faluban sokáig a pletyka ingyen szabályozott mindenkit, és segített kordában tartani a falu rosszát, akit a kutyák ismertek, és meg is ugattak. Azután hozzászoktunk ahhoz, hogy az állam hoz törvényeket, ellenőriz, ítélkezik, bünteti a szabályszegést, miközben a rendszert már a polgárok adóiból finanszírozzák. A most a szemünk előtt kiformálódó globális faluban a technológia lehetővé teszi, hogy születésünktől kezdően minden tettünk „közkinccsé” válik, és kitörülhetetlenül beépül globális reputációnkba. Ennek persze megvan az ára, hiszen a rendszer valódi veszélyeket is rejtő intézményekre épül: ilyen a pénzügyi műveletek blockchainszerű rögzítése, az ígéretek és megállapodások globális adminisztrációja. A technológia felkínálja a lehetőséget, hogy minden egyes földlakó minősíthesse a többiek viselkedését, teljes mértékben hozzáférjen a róla alkotott véleményekhez, és létrejöjjön egy a token economy elvén működő globális viselkedésszabályozó rendszer.

Napjaink nagy átalakulása során több területen már átléptük az új világ küszöbét, míg más területeken – a globális rendszer kormányzása, az együttműködés szabályozása, a bizalom megteremtése terén – még csak felsejlenek azok a billenési pontok, amelyeken túl a világ alapvetően megváltozik. A történelem során minden eddigi nagy átalakulás alapvetően felzaklatta a társadalmakat: a törzsi közösségek rettenetként élték meg az állam hatalmi szerkezetének kiépülését, és a piacon alapuló gazdaság, illetve a liberális demokrácia létrejötte is gyökeres szakítást hozott a korábbi szokásokkal. Napjainkban még ezeknél is nagyobb átalakulás előtt állunk, amelyhez a korábbiaknál kevesebb idő áll a rendelkezésre – kérdés, hogy ez a radikális változás milyen reakciókat vált majd ki az egyénben és a társadalomban.

A szerző okleveles fizikus, a filozófiai tudományok kandidátusa, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanára. További írásai a Qubiten itt olvashatók.