Több mint 75 milliárd forint értékű kriptovalutát foglalt le a londoni rendőrség egy pénzmosási ügyben
180 millió font (több mint 75 milliárd forint) értékű kriptovalutát foglalt le a rendőrség Londonban egy nemzetközi pénzmosási ügyben.
Ekkora összeget kriptovalutában még sosem foglaltak le az Egyesült Királyságban. Az előző rekordfogás sem volt túl rég, június 24-én, akkor 114 millió fontnyi kriptovalutának akadtak nyomára a rendőrök.
Azt a 39 éves nőt, akit a múltkori akcióban pénzmosás gyanújával elfogtak, majd óvadékkal kiszabadult, a mostani esetről is kikérdezi a rendőrség.
Arról nem szól a rendőrség közleménye, hogy milyen kriptovalutáról van szó. A nyomozás folytatódik.
A londoni rendőrség gazdasági ügyekkel foglalkozó részlege előzőleg hírszerzői információkat kapott arról, hogy bűncselekményekből származó hatalmas összegeket mozgatnak át.
A kriptovalutákkal folytatott tranzakciók lehetővé teszik, hogy a küldő és a fogadó fél is megőrizze anonimitását, ezért is volt várható, hogy előbb-utóbb illegális pénzeket fognak mozgatni általuk.
A legelterjedtebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyama 2021 első hónapjaiban brutálisan megemelkedett, majd május óta némileg korrigált. Míg tavaly ilyenkor 1 bitcoin valamivel több mint kilencezer dollárt ért, idén áprilisban már hatvanezer dollár fölötti csúcsok is előfordultak, majd a májusi zuhanás után az elmúlt hetekben 32-35 ezer dollár között alakul az értéke.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A gazdagok ráugrottak a bitcoinra, mert már az is biztosabbnak tűnik a pénznél
Elon Musk és Jack Dorsey mellett már a nagy amerikai bankok is felszálltak a bitcoin-vonatra, és erről is a járvány tehet – a vad pénznyomtatással járó potenciális infláció elől sokan kriptovalutába menekítik a dollárban tárolt vagyonukat. Az árfolyamban még jelentős növekedési tartalék van, de mikor jöhet el az újabb bitcoin-tél?
A Tesla nem fogad el többé bitcoint, a cég és a kriptovaluta árfolyama is bezuhant
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy környezetvédelmi megfontolásokból nem támogatják többé a kriptovalutát, aminek kimutatható részesedése volt a vállalat tavalyi bevételeiben. A bejelentés hatására a bitcoin piaci értéke 10 százalékkal csökkent.
Félmillió a villanyszámla, de megéri – így bányásszák Budapesten a kriptovalutát
Tajti István fél éve kezdett munkája mellett kriptovalutákat bányászni, és a több tízmilliós befektetés már megtérülni látszik. A budapesti bányába a Qubitet engedték be elsőként.