A Tesla nem fogad el többé bitcoint, a cég és a kriptovaluta árfolyama is bezuhant
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Tesla az éghajlatváltozással kapcsolatos aggályokra hivatkozva felfüggeszti a bitcoinnal való kereskedést – írta Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a Twitteren. A bejelentés hatására a kriptovaluta árfolyama 10 százalékkal csökkent, és a Tesla részvényei is veszítettek az értékükből.
A Tesla márciusban jelentette be, hogy kriptovalutával is lehet náluk fizetni a járművekért. Az autógyártó – hogy bizonyítsa, nem a levegőbe beszél – februárban másfél milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint. A döntést a környezetvédők és a befektetők is nagy felháborodással fogadták.
Egy hete még imádták, most kihátrálnak mögüle
Április 27-én a Tesla közzétette az első negyedévre vonatkozó üzleti jelentését. A cég profitja az év első három hónapjában 348 millió dollár volt, ami 16 millió dollárral több az egy évvel ezelőtti eredményüknél. (A profitra ugyanakkor egy 2018-as ellentételezési terv miatt rárakódik egy 299 millió dolláros befizetési kötelezettség is.) A cég teljes bevétele 10,4 milliárd dollár volt, szemben az előző év hasonló negyedévében befolyt hatmilliárd dollárral.
A Tesla márciusban engedélyezte az ügyfeleknek, hogy kriptovalutával fizessenek a cégnél megrendelt járművekért, hogy még több kriptovalutát halmozzanak fel.
„Célunk, hogy hosszú távon megtartsuk azt, amit megszereztünk, és tovább folytatjuk a bitcoin-felhalmozást a járművásárlások révén.”
– magyarázta a cég döntését a befektetőknek Zachary Kirkhorn a vállalat pénzügyi igazgatója. A Kirkhorn által említett hosszú táv csütörtökön ért véget, amikor Elon Musk a Twitteren azt írta: kihátrálnak a bitcoin mögül.
„Aggodalommal tölt el bennünket, hogy a bitcoinbányászathoz és a tranzakciókhoz egyre növekvő mértékben használnak fosszilis üzemanyagokat, különösen szenet, aminek az összes üzemanyag közül a legkársoabb a kibocsátása. A kriptovaluta jó ötlet… de ez nem valósulhat meg ekkora környezeti terhelés árán.”
– írta Musk. Arra is kitért, hogy a Tesla nem adja el a bitcoinjait, és a jövőbeli tranzakciókhoz is felhasználják őket, amennyiben a kriptovaluta-bányászat energiaigényét megújuló forrásokból fogják biztosítani.
Musk korábban a kriptovaluták egyik leglelkesebb támogatója volt. Twitter-bejegyzéseiben gyakran szóba hozta a bitcoint, illetve az egykor obskúrusnak számító kriptovalutát, a Dogecoint. Az elmúlt hónapokban Musk – eredetileg viccnek szánt – Twitter-bejegyzéseinek hatására a Dogecoin a világ negyedik legnagyobb kriptovalutájává vált.
„Az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) problémák ma már fontos motivációt jelentenek a befektetőknek. Tisztaenergia-fókuszú vállalatként a Tesla valószínűleg az ESG környezetvédelmi oldalát akarja eőrsíteni. A cinikusok ugyanakkor arra is gondolhatnak, hogy ez csak egy újabb lépés Elon Musk részéről a kriptovaluta-piac befolyásolására – korábban már számos alkalommal láthattunk tőle hasonló lépéseket.”
– mondta a döntés hátteréről a BBC-nek Julia Lee, a Burman Invest munkatársa.
Miért káros a bitcoin?
A bitcoinbányászathoz nagy teljesítményű számítógépekre van szükség, amik komplex matematikai problémákat oldanak meg. A folyamat nagy energiaigényét gyakran fosszilis üzemanyagokból, többek között szénből fedezik.
Ma a bitcoinbányászat központja Kína; egy friss tanulmány szerint itt zajlik a termelés 75 százaléka. A bányászat energiaigényét gyakran a megújuló forrásoknál jóval olcsóbb fosszilis üzemanyagok biztosítják. A bitocin környezetkárosító hatása a károsanyag-kibocsátásban is megmutatkozik: a kriptovalutának nagyobb szénlábnyoma van, mint a 10 legnagyobb kínai nagyvárosnak. A szénerőművekre nehezedő terhelést csak az esős nyári hónapokban csökkenthetik a vízerőművek.
A bitcoin támogatói általában azzal (ellen)érvelnek, hogy a mainstream pénzügyi rendszer sem kevésbé környezetkárosító. A pénzügyi szektor több millió dolgozónak biztosít munkát, akik számítógépeket használnak és légkondicionált irodákban dolgoznak, és ennek az energiaigényét is gyakran széntüzelésű erőművekből fedezik.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A gazdagok ráugrottak a bitcoinra, mert már az is biztosabbnak tűnik a pénznél
Elon Musk és Jack Dorsey mellett már a nagy amerikai bankok is felszálltak a bitcoin-vonatra, és erről is a járvány tehet – a vad pénznyomtatással járó potenciális infláció elől sokan kriptovalutába menekítik a dollárban tárolt vagyonukat. Az árfolyamban még jelentős növekedési tartalék van, de mikor jöhet el az újabb bitcoin-tél?
Elon Musk útja a teljes őrület felé, hét mérföldes lépésben
A hivatalosan már „a Tesla techkirálya” pozíciót betöltő Musk az elmúlt egy évben a világ leggazdagabb embereként támadta a járványügyi intézkedéseket, és tőzsdeistenként rángatta az árfolyamokat. Poénból piacra dobott lángszórói bűnözőknél kötöttek ki, és akit csak lehetett, magára haragított. Mi jöhet még?
Gigászok csatája: Elon Musk szerint a megújulókban, Bill Gates szerint az atomenergiában a jövő
Bill Gates cége környezetbarát atomreaktorokkal segítené a nap- és szélerőműveket kedvezőtlen időjárás esetén, de Elon Musk szerint az óriási akkumulátorok megoldják majd az energiatárolást. Kutatók szerint egyébként sem fér meg egymás mellett a nukleáris energia és a megújulók, és rosszul járnak azok az országok, amelyek atomenergiába fektetnek.