Robotvázat épített egy francia férfi, hogy kerekesszékes fia járni tudjon

2021. július 28.
TECH
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A 16 éves Oscar Constanza egy olyan genetikai idegrendszeri rendellenességgel küzd, amelynek következtében az agya nem tud megfelelő mennyiségű jelet küldeni a lábai felé, ezért már gyerekkorától kerekesszékbe kényszerült. Mivel édesapja robotikával foglalkozik, egyszer azzal a kérdéssel fordult felé, hogy miért nem épít neki egy olyan robotot, amely segítségével megtanulhat járni.

Jean-Louis Constanza ekkor alapította meg Párizsban a Wandercraft nevű céget, amelynek küldetése Oscar egyszerű kérdését tükrözi: „Az a dolgunk, hogy a kerekesszékes embereknek segítsünk felállni és járni. Mi fejlesztjük a világ egyetlen olyan robotikus külső vázát, amely képes önjáró módon, a kezek használata nélkül, magát egyensúlyozva járni.” A váz távirányítással működik.

Oscar nemrég kipróbálhatta ezt a külső robotvázat (exoszkeletont), amit a vállaihoz, a mellkasához, a derekához, térdéhez és lábaihoz erősítettek, majd a „Robot, állj fel!” parancs kiadása után felkelt a padjáról, és sétálni kezdett. „Eddig külső segítség kellett a sétáláshoz... de ezzel függetlennek érzem magam” – mondta a fiú a vázról.

Forrás

Édesapja azt jósolja, hogy tíz év múlva ha nem is szűnnek meg teljesen a kerekesszékek, de jóval kevesebb lesz belőlük. Az exoszkeletonok piaca ugyanis egyre bővül, a verseny pedig garantálja, hogy idővel egyre fejlettebb, könnyebb és egyszerűbben használható vázakat gyártanak. A különböző vázak különböző célokat szolgálnak: a mozgássérülteken túl például a gyári munkásoknak is segíthetnek, hogy ne legyen olyan fárasztó egész idő alatt egy helyben állni.

A Wandercraft robotváza megtartja a testet, de szimulálja is annak mozgását, és bár súlya és ára (150 ezer euró) miatt egyelőre nem árulják mindennapi használatra, több ország (Franciaország, Luxemburg, Egyesült Államok) kórházai már vásároltak az eszközből, ahol mozgásterápiás célokra is használják őket.

Kipróbálják a Wandercraft exoszkeletonját egy atlantai kórházban

„Végeredményben nagyon hasonlóan működik a természetes járáshoz, csak az agy helyett a távirányítóból kapják a jeleket a lábak” – mondta a Reutersnek a Wandercraft vázának kipróbálása után a 33 éves Kevin Piette, aki tíz éve egy kerékpáros balesetben veszítette el a lábai mozgásképességét.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az emberi agy öt nap alatt hozzászokik a robotikus harmadik hüvelykujjhoz

Az emberi agy öt nap alatt hozzászokik a robotikus harmadik hüvelykujjhoz

Bodnár Zsolt TECH 2021. május 20.

Egy kísérletben 36 főn tesztelték a lábujjakkal irányítható robothüvelykujjat, és az alanyok öt nap alatt megtanultak vele egy kézzel banánt hámozni, kávét kavargatni és palackot nyitni. Többeknek hiányérzete támadt, miután vissza kellett adni a plusz ujjat, és a kutatók hangsúlyozzák: még nem tudni, milyen elváltozásokat okoz az agyban egy külső végtag befogadása.