Megtalálták az első ezerlábút, amelynek tényleg van ezer lába
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az ízeltlábúak különböző osztályainak elnevezésénél elengedték magukat a taxonómusok: a százlábúaknak nincs száz lábuk, és egészen idáig olyan ezerlábút sem figyeltek meg, amely elérte volna az ezer lábas határt – 750 lábbal már rekordot lehetett dönteni.
Most azonban Ausztrália nyugati részén, egy bányászterületen rábukkantak az első olyan ezerlábúra, ami nemhogy eléri, de bőven túl is haladja a nevébe foglalt számot: a föld alatt 60 méterrel talált példánynak 653 pár, vagyis összesen 1306 lába van. Mélységi lelőhelye miatt a kutatók az Eumillipes persephone névvel illették az új fajt, az alvilág görög istennője, Perszephoné után.
A kutatók épp föld alatti környezetfelmérést végeztek, amikor rátaláltak az ezerlábúra. „Ezek az állatok olyan egyediek voltak. Ahogy megláttam, hogy milyen hosszúak, már tudtam, hogy valami egészen újra bukkantuk” – mondta a Guardiannek Bruno Buzatto, az egyik biológus, aki ott volt a felfedezésnél. Az új faj teste 330 szelvényből áll, rövid lábakkal és kúpalakú fejjel, és mint az állandó sötétben élő állatok általában, fakó színű és vak.
A Nemzetközösség Tudományos és Ipari Kutatási Hivatalának (CSIRO) rovarszakértője, Juanita Rodriguez szerint az ezerlábúnál valószínűleg azért alakult ki a hosszabb testfelépítés, hogy könnyebben tudjon mozogni a nehéz föld alatti környezetben.
Összesen nyolc Eumillipes persephone-példány került elő három, 15–60 méter mélyre fúrt lyukból. Egyelőre nem sokat tudni róluk, de azt valószínűsítik a kutatók, hogy az ezerlábúak gombával táplálkoznak. Most annak érdekében kezdik vizsgálni őket, hogy megtudják, az általuk termelt vegyi anyagoknak van-e valamilyen antimikrobiális hatása.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Áttörés a zoológiában: UV-fényben világít az ezerlábúak nemi szerve
A felfedezésnek köszönhetően bonyolult és költséges DNS-vizsgálatoktól szabadulnak meg a kutatók, akik meg akarják különböztetni egymástól az ízeltlábú fajokat.
1 méternél is nagyobbra nőhetett a 435 millió éve élt tengeri skorpió
Az új fajként azonosított Terropterus xiushanensis a valaha létezett legnagyobb testméretű ízeltlábúak, a mára kihalt eurypteridák osztályába tartozott, és úgy vadászhatott, mint a mai modern ostorlábúak.