A zöld küllő az év madara 2022-ben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az Év madara programját. A 2022-es győztesről döntő internetes szavazáson a kékbegy (Luscinia svecica), a vörös gém (Ardea purpurea) és a zöld küllő (Picus viridis) között lehetett választani. Az MME közleménye szerint a legtöbb szavazatot a zöld küllő kapta.
A szajkó termetű, 30-36 centiméteres harkályféle szárnyfesztávja a fél métert is elérheti. Fő elterjedési területe Európa lomboserdő-övezete, élőhelyigénye miatt kimondottan jól érzi magát a településeinken, az idős faállományú parkokkal tarkított nagyvárosokban is.
„A zöld küllő táplálkozásában kiemelendő a hangyafogyasztás (kifejlett rovarok, lárvák és bábok is), amiket a talajon, illetve a testhosszt meghaladó mértékben kiölthető nyelvével mélyen a járatokba hatolva szedeget össze. A maga ácsolta odúban költ, évente egy, általában 5-7 tojásból álló fészekaljat nevel. Állandó madarunk, a párok alapvetően egész évben, a nyugalmi időszakban is a költőterületükön vagy ennek közelében maradnak, a fiatalok többnyire nagyobb távolságokra kóborolnak” – olvasható a közleményben.
A faj Magyarországon védett, de nem fenyegetett: állománya 15-17 ezer párra tehető és stabil-enyhén emelkedő. Példányonkénti természetvédelmi értéke jelenleg 50 ezer forint.
A zöld küllő Magyarországon állandó madár, a párok alapvetően egész évben, a nyugalmi időszakban is a revírben vagy ennek közelében maradnak, a fiatalok többnyire nagyobb távolságokra kóborolnak.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A cigánycsuk az év madara 2021-ben
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazásán nyertes faj a kis őrgébicset és a sordélyt megelőzve végzett az első helyen.
A keresztes vipera az év hüllője, az erdei fülesbagoly pedig az év madara 2020-ban
A biodiverzitás szempontjából a mérges kígyó és a ragadozó madár is a legértékesebb fajok közé tartozik Magyarországon.
Kihirdették a 2019-es év madarát: éljen a gólyatöcs!
A fokozottan védett gólyatöcs vonuló madár, Magyarországra március-áprilisban érkezik, és az elsők között áll tovább. A szikes tavak megfogyatkozása miatt került nehéz helyzetbe.