Miután csirkeportréival körbeturnézta Európát, Szalai Dánielt, akinek többszörös díjnyertes művészeti projektjéről 2018-ban a Qubit is beszámolt, a precíziós mezőgazdaság egy másik ágazata, a 21. századi szarvasmarha-tenyésztés is megihlette. A fotóművésznek a február 10-én a budapesti Trapéz Galériában nyílt kiállítása jelentheti az első lépést abba az irányba, hogy – mint azt négy évvel ezelőtti sikersorozatát követően kifejezetten szerette volna – a közönség ezentúl ne a „csirkés fiúként” emlegesse. Erre minden esélye megvan: az V. kerületi kis galériában annyian összegyűltek a kiállításmegnyitóra, hogy egyszerre be sem fértek a terembe, és a művész a szűk belső tér helyett az utcán köszöntötte az egybegyűlteket.

Szalai most nyílt kiállításán ezúttal is haszonállatok a főszereplők, most azonban nem csirkéket, hanem szarvasmarhákat örökített meg. Mint a megnyitón elmondta, díjnyertes csirkeportréinak sikere után Virágvölgyi István kurátor, a Capa-nagydíj titkára még 2018-ban hívta fel a figyelmét precíziós tenyészetekben tartott lazacokra, bár a nyitóbeszédből nem derült ki, hogyan lettek végül a halakból szarvasmarhák. Mindenesetre aki a reneszánsz festményeken a nemesek megjelenítéséhez használt ragyogó kék háttér előtt fotózott csirkék után a teheneket szerepeltető projekt esetében is hasonlóan precíz, a műtermi emberfotózást idéző sorozatra számított, annak csalódnia kellett: Szalai képein ezúttal a sötétebb tónusok dominálnak, és az állatok és környezetük már-már festői módon elmosódott. Éles kontúrok sehol nincsenek, foltokból állnak össze az istállókban álló vagy ülő, fejés közben, esetleg közvetlenül a születésük után megörökített borjak és tehenek sajátos pillanatképei.

A sejtelmességet Szalai elsősorban a képek készítéséhez használt technológiával érte el. Az Unleash Your Herd’s Potential (Szabadítsd fel a csordád lehetőségeit) című kiállítás képei ugyanis nem egyszerű fényképfelvételek: fotogrammetriai eljárással készültek. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy Szalai minden egyes végleges képhez fényképfelvételek tucatjait, esetenként százait készítette el, és egymástól alig eltérő szögek sokaságában fotózta a témákat. Az így készült fényképeket számítógépes programba táplálta, ami a kétdimenziós felvételek sokaságából egy-egy háromdimenziós képet alkotott.

A néhány perccel a születése után számtalan szögből lefotózott borjúról készült felvételekből például a program ezt a háromdimenziós hatású, festői képet hozta létre:

Bár mindez kifejezetten 21. századi módszernek tűnhet, a fotogrammetria valójában alig fiatalabb, mint maga a fotográfia. A technológia feltalálójának személyéről máig megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint Aimé Laussedat francia csillagász és feltaláló használt először fényképfelvételeket Párizs részletes térképének elkészítéséhez az 1850-es évek végén, és eljárását a 19. század utolsó évtizedeiben oktatta is a Párizsi Művészetek és Kézművesség Iskolájában. Más források szerint Albrecht Meydenbauer német építész dolgozta ki a fényképek sokaságán alapuló 3D képalkotási eljárást, miután 1858-ban kis híján lezuhant egy katedrális tetejéről, miközben méréseket végzett. Akárhogyan is, „a fotogrammetria a térképészek, geológusok, építészek, sőt, rendőrségi helyszínelők és háborús harcászati stratégák mintegy másfélszáz éve rutinszerűen használt eljárása, és mint ilyen, nem az önkifejezés, hanem a precíz mérés eszköze” – magyarázta a Qubit kérdésére Szalai.

A csirkékben és a tehenekben a robot a közös

Négy éve Szalai azt mondta, hogy a csirke azért izgalmas élőlény, mert „a kultúrtörténete tükrözi az emberi civilizáció történetét is. A ma általunk ismert csirke szinte teljesen mesterségesen létrehozott, ember alkotta élőlény, amely a II. világháborúig nem is létezett. Mint minden dizájn, szerintem a csirke is beszél az alkotójáról.” A szarvasmarhákról hasonló gondolatokat vet fel, illetve hozzáteszi, az ipari forradalom előtt elsősorban igavonóként használt haszonállatok fejlődését jelentősen befolyásolta, hogy a 18. század végére „a szarvasmarha a mezőgazdasági forradalom fő termékévé és szimbólumává vált”, értéke és hasznossága – elsősorban a mérete miatt – jelentősen nőtt azáltal, hogy a hangsúly a hús- és tejtermelésre tevődött át.

A körhinta rendszerű fejőrobot a nap 24 órájában működik megállás nélkül. Amint az egyes egyedek számára eljön a fejés pillanata, minden nap azonos időpontban, a tehenek óraműpontossággal sorakoznak fel egymás után az automatizált fejőrendszer erre kijelölt pontján. Ahogy rájuk kerül a sor, beállnak a hatalmas szerkezet egyetlen üres beállójába. A fejés az alatt az idő alatt történik, amíg a körhinta megtesz egy teljes kört. Amikor körbeért, a tehén kihátrál a fejőbokszból.

A precíziós szarvasmarhatenyésztésben Szalait az az ellentmondás foglalkoztatta, hogy a digitális érzékelőket viselő, látszólag viszonylagos szabadságban élő tehenek, amelyeknek megfelelő tér áll a rendelkezésére, nem szenvednek hiányt semmiben, vagyis a gazdáik által humánusnak ítélt körülmények között élik az életüket, mindeközben az automatizálás révén jóformán emberi felügyelet nélkül önmagukat zsákmányolják ki gazdáik boldogulása érdekében. Az infrastruktúra lehetővé teszi, hogy adathalmazok, algoritmusok irányítsák életük minden percét.

Az már világszerte elterjedt, a hazai modern állattartó telepeken is rutinszerűen használt eljárás, hogy nyakba akasztható rádiófrekvenciás azonosító eszközökkel (RFID-technológiával) követik az ott élő állatok minden lépését. Egy ír startup cég pedig olyan arc- és mintafelismerő szoftvert alkotott, amely egyesével méri és tárolja a szarvasmarhák viselkedését, étkezési és vízfogyasztási szokásait, termékenységi ciklusát. Bár az állattartó algoritmus egyelőre nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, Szalai erre reflektáló projektjének egy része tavaly nyáron egy írországi kiállításon már látható volt.

Programozott valóság

Annak érzékeltetésére, hogy a precíziós tenyésztéssel tartott állatok életét milyen mértékben határozzák meg az algoritmusok, Szalai ugyancsak egy algoritmust hívott segítségül. A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj és a Kék Bolygó Alapítvány művészeti kutatói ösztöndíj támogatásával tető alá hozott projektben nemcsak a képekkel, hanem magával az eljárással is azt akarta érzékeltetni, hogyan esik szét, nem is darabjaira, hanem egyenesen atomjaira az embereknek a természettel, a környezetükben élő állatokkal minden kapcsolata.

A fotogrammetriával alkotott kép ugyanis nem más, mint az eredeti fényképfelvételekből kinyert adathalmaz. Az adatokból 3D képet összeállító program ott jelöl világos vagy színnel érzékeltetett foltokat, ahol a sok-sok különböző szögben lefotózott fényképről megfelelő mennyiségű adat gyűlik össze. Ahol a számítógépes program a képek egymásra vetítése során nem érzékel adatot, ott fekete pont vagy nagyobb fekete folt marad.

A kísérletező jellegű képalkotás így nemcsak a befogadónak, hanem az alkotónak is tartogat meglepetéseket: amikor a digitális fényképeket a programba táplálja, Szalai maga sem tudja, hogy a fotogrammetriai extrapoláció végén pontosan milyen végeredményre számíthat. Nem látja előre, így egészen pontosan megtervezni sem tudja, hogy az egyes képekhez készített felvételek adatainak összesítésekor a program hol lát majd adatot, milyen lesz a végső kép egyes részein a pontsűrűség, és hol maradnak fekete foltok.

„Így jön létre a végleges ábra, ami a valóság másolatának, vagyis a fényképnek a kivonatából, vagyis digitális másolatából állít össze egy újabb 3D hatású másolatot. Ez a maga raszterpontos robbantottságával önmagában is képes kifejezni a természettel, azon belül a saját haszonállatainkkal való töredezett kapcsolatunkat. Az általam készített képek a precíziós mezőgazdaság jelenségeit vizsgálva a tehenet mint algoritmusba tört állatot ábrázolják, és a megfigyelés, a kizsákmányolás és a természethez való viszonyunk kérdéseire reflektálnak” – árulja el Szalai az alkotási folyamat mögött megbúvó szándékot. A fotogrammetriai eljárással létrehozott képek meglehetősen festőiek, ami akár szokatlannak is tűnhetne, pedig akadt olyan képzőművészeti korszak, amikor előszeretettel festettek haszonállatokat – igaz, akkor még vászonra és ecsettel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás